Megőrülnek a románok ezért a magyar húsért: úgy veszik, mint a cukrot

Megőrülnek a románok ezért a magyar húsért: úgy veszik, mint a cukrot

agrarszektor.hu
Erősödhet az Egyesült Államok baromfihús-előállítása a 2022-es év során, ugyanakkor az exportban visszaesés várható. Az Európai Unió baromfihúsexportja több mint egytizedével csökkent 2021-ben 2020-hoz képest, az importban pedig növekedés volt megfigyelhető - derült ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) Piaci Árinformációs Rendszerének (PÁIR) legfrissebb jelentéséből. Magyarországon azonban ennek a fordítottját regisztrálták a szakemberek: 2021-ben nőtt a baromfihúsok exportja, és csökkent a behozatal.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) 2022 februárjában megjelent előrevetítése szerint az USA csirkehústermelése 2,4%-kal emelkedhet 2022 első negyedévében, míg pulykahústermelése 0,7%-kal csökkenhet a 2021. év azonos időszakához képest - olvasható az AKI PÁIR legfrissebb jelentésében. Éves szinten a csirkehúsok termelése 1,3%-kal, a pulykahústermelés 1%-kal nőhet 2022-ben a 2021. évihez viszonyítva. Az USA csirkehúsexportja 2,9%-kal, míg pulykahúsexportja 3,8%-kal csökkenhet 2022 első negyedévében az előző év első negyedévéhez képest. Az egy főre jutó csirkehúsfogyasztás az előzetes várakozások alapján 1,3%-kal lehet több, míg a pulykahúsfogyasztás várhatóan stagnálni fog az első negyedévben.

Az Európai Bizottság adatai szerint az unió (EU27) baromfihúsexportja 10,6%-kal 1528 ezer tonnára csökkent 2021-ben 2020-hoz képest. Kongóba 37,2%-kal, Ukrajnába 11,3%-kal, Ghánába 6,8%-kal és a Benini Köztársaságba 4,7%-kal nőtt, míg a Fülöp-szigetekre 58,7%-kal csökkent az uniós baromfihús kivitele. A közösség baromfihúsimportja 2%-kal 521 ezer tonnára emelkedett ugyanekkor. Az import csaknem háromnegyede Brazíliából és Thaiföldről származott, a két országból összesen 383 ezer tonna baromfihús érkezett, ami 6%-kal volt több, mint előző év azonos időszakában. A Kínából érkező baromfihús mennyisége 23%-kal nőtt, míg az Ukrajnából származóé 5,5%-kal csökkent 2021-ben.

Az AKI vágási statisztikai adatai alapján Magyarországon 57 ezer tonna (élősúly) baromfit vágtak le 2022. januárban, 16,3%-kal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. Ebből a vágócsirke 6,2%-kal kevesebbet, 37 ezer tonnát tett ki, míg a vágópulyka 12,8%-kal többet, 8 ezer tonnát. Ennek oka az lehet, hogy egyre több magyar gazda hagy fel a baromfitartással, amint arról az Agrárszektor is beszámolt.

EZ IS ÉRDEKELHET

A KSH adatai alapján Magyarországon a baromfihúsok exportja 17%-kal, csaknem 252 ezer tonnára emelkedett 2021-ben 2020-hoz képest. Ezen belül a csirkehús kivitele 9,5%-kal, 136 ezer tonnára, a pulykahúsé 21,6%-kal, 36 ezer tonnára nőtt. A baromfihús legnagyobb célpiacai Románia (32 ezer tonna), Németország (28 ezer tonna), Bulgária (24 ezer tonna), Ausztria (20 ezer tonna) és Szlovákia (19 ezer tonna) voltak. Magyarország baromfihúsimportja 15%-kal 68 ezer tonnára csökkent 2021-ben. Ezen belül a csirkehús behozatala 2%-kal csökkent, 55 ezer tonnára, a pulykahúsé pedig 35,5%-kal volt kevesebb, összesen közel 4 ezer tonnára csökkent. A legtöbb baromfihús Lengyelországból (23 ezer tonna), Romániából (16 ezer tonna), Hollandiából (8 ezer tonna) és Ausztriából (8 ezer tonna) érkezett. A magyar baromfi, különösen a víziszárnyasok előtt hatalmas lehetőségek állnak az európai muszlim közösség növekedésével, akiknek a halal élelmiszerek iránti igénye is jelentős mértékben megemelkedett az utóbbi években.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára 34,5%-kal 343 forint/kilogrammra, a vágópulykáé 27%-kal 463 forint/kilogrammra emelkedett 2022 első 9 hetében 2021 azonos időszakához képest. A vágócsirke felvásárlási árát illetően el kell mondani, hogy az elmúlt évek stagnálása után 2021 januárja óta folyamatos növekedésnek indult, méghozzá olyan mértékben hogy decemberben már 27%-kal volt magasabb, mint az előző év azonos hónapjában, az éves átlagár pedig 13%-kal emelkedett 2021-ben. Az Európai Bizottság adatai szerint 222 euró/100 kilogramm volt az egész csirke uniós átlagára 2022 első kilenc hetében, ami 18%-os növekedést jelent az előző évihez viszonyítva. A magyarországi ár 26%-kal 632 forint/kilogrammra emelkedett ugyanebben az összehasonlításban. Az AKI PÁIR adatai szerint a csirkemellfilé feldolgozói értékesítési ára 29%-kal 1417 forint/kilogrammra, a csontos csirkemellé 44%-kal 1051 forint/kilogrammra nőtt, a csirkemell (összesen) ára 30%-kal 1395 forint/kilogrammra, a csirkecombé pedig 45%-kal 665 forint/kilogrammra emelkedett 2022 első kilenc hetében 2021 azonos időszakához képest.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?