2020. november 26. csütörtök Virág

Hírek - Élelmiszer

Utálod a halat? Most majd megszereted!

Ízletes és egészséges halfalatok, színes programok, látványkonyha és nyereményjáték is várja a látogatókat a 33. Bábolnai Gazdanapokon az Agrármarketing Centrum „Kapj rá!” standján, 2020. szeptember 10-12. között.
 
 

A több mint 200 kiállítónak teret adó eseményen a „Kapj rá!” stand látványkonyhájában naponta kétszer készülnek majd a finom halételek, ahol séfek mutatják be, hogyan lehet egyszerűen, szálkamentesen elkészíteni a különféle halakat. A finomságok mellett ismeretterjesztő kiadványokkal és receptfüzetekkel is gazdagodhatnak a látogatók, amelyekből többek között a halételek feldolgozását, elkészítési módozatait tanulhatják meg.

A „Kapj rá!” kampány fő célja, hogy ösztönözze a halfogyasztást és felhívja a figyelmet a halételek változatosságára, valamint az egészségre gyakorolt jótékony hatásaira. Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője, a bábolnai sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a kínálatot a látványkonyha gazdagítja, ami által a vendégek nemcsak megízlelhetik, hanem meg is nézhetik, hogy miként készülnek el a friss és könnyű halfogások. Az idei évben a kialakult járványügyi helyzet ellenére az AMC továbbra is folytatja a kampányát, természetesen fokozott figyelmet fordítva a biztonságra, tette hozzá Ondré Péter.

Az AMC azt tervezi, hogy az Öreg-tavi Nagy Halászfesztiválon, illetve a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásáron is meg fognak jelenni saját standdal. Ezen kívül a kommunikációs kampány részeként PR cikkekkel-, online-, és közösségimédia-hirdetésekkel is jelen lesznek. Továbbá, piackutatást is végeznek, ahol felmérik a fogyasztói szokásokban bekövetkezett változásokat, valamint hatékonyságvizsgálatot is indítottak a kampány eddigi elemeiről.

Előzetesen elmondható, hogy a halfogyasztás szempontjából pozitív tendencia, hogy csökkent a halakat elutasítók aránya, illetve a 15 év feletti magyar lakosságot reprezentáló felmérés adati szerint az elmúlt két évben 100 emberből 40 találkozott legalább egyszer a kampánnyal

– mondta el Ondré Péter.

Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője kiemelte, hogy a halfogyasztás ösztönzésére a már futó „Kapj rá!” kampány mellett elindul a „Halpéntek” nevű program. Ennek célja, hogy minden pénteken felhívja a figyelmet a halételek egészséges mivoltára, a heti legalább egyszeri fogyasztás fontosságára, illetve a magyar hal élelmiszerbiztonsági előnyére. Lévai Ferenc hozzátette, a kialakult járványhelyzet és az annak nyomán kialakuló krízishelyzet nehéz helyzetbe hozta a halászati és halgazdálkodási ágazatot is, a szállodák és a vendéglátó egységek bezárása következtében csökkent a halfogyasztás mértéke. A lendület visszaszerzését a hazai piacon történő intenzív hazai halfogyasztás ösztönző kampány jelenthetné.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020 online

    10 órányi szakmai programmal és több mint 50 előadóval

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu