A visszahúzódó víz számos helyen hozott felszínre történelmi leleteket, például a Duna budapesti szakaszán egy Wehrmacht-motorkerékpárt, a szerbiai szakaszon náci hadihajókat, a bulgáriai Rjahovo mellett pedig mamutcsontokat találtak. Közép-Európa-szerte újra láthatóvá váltak az úgynevezett éhségkövek, amelyeket a 15–19. század között helyeztek el a medrekben az alacsony vízállás és az azzal járó éhínség jelzésére. A leghíresebb közülük az Elba csehországi szakaszán, Decsín közelében fekszik, amelyen egy 1417-ből származó német felirat úgy szól, hogy "Ha meglátsz, sírj." Franciaországban és Romániában atomerőműveket kellett leállítani, mert a Duna vize már nem volt elegendő a hűtésükhöz - írta a European Correspondent.

A jelenség tudományos háttere összetett. Massimiliano Zappa hidrológus szerint a folyók nem pusztán a nyári hőség miatt apadnak el, hanem a csapadékhiány miatt, amelyet a forróság tovább súlyosbít, kiszárítva a talajt és a növényzetet is. Luis Samaniego adattudós és hidrológus professzor ezt lappangó folyamatnak nevezi, hiszen az aszály a légköri nedvességhiánytól a talajnedvesség csökkenésén át a vízhozam hiányáig terjedő eseményláncolat. Ráadásul a szárazság túléli a hőhullámot, mert mire a hőség elmúlik, a folyók felső szakaszának vízkészletei még mindig kimerültek maradnak. Zappa rávilágított arra is, hogy a gleccserek olvadásával a folyók évszázadok alatt felhalmozott tartalékait használjuk fel idő előtt.

A 2003-as nagy aszály óta Európában szinte minden második évben súlyos szárazság lép fel. Samaniego szerint a korábbi, hónapok vagy évek alatt kialakuló aszályokat felváltották az úgynevezett villámaszályok, amelyek a csapadékhiány és a szélsőséges hőség együttes hatására mindössze két-három hét alatt kialakulnak. Idén nyáron Nyugat-Európában a valaha mért második legmelegebb júliust regisztrálták, amely 2,53 °C-kal haladta meg az 1991–2020-as átlagot. Az 1,5 °C-os globális felmelegedési küszöböt az idei évben léptük túl. A regeneráció ráadásul lassú, mivel egy-egy vihar nem oldja meg a problémát. A kiszáradt talaj nem képes felszívni a hirtelen lezúduló csapadékot, ami így gyakran villámárvizekké válik, ahogyan az a 2021-es németországi vagy a 2024-es valenciai katasztrófa esetében is történt.

Az infrastrukturális hiányosságok tovább mélyítik a válságot. Európában az ivóvíz csaknem negyede elvész az elavult, szivárgó csőhálózatban, mielőtt eljutna a háztartásokba, miközben az EU szennyvizének mindössze 2,4 százalékát hasznosítják újra. Az EU 2000-ben elfogadott Víz-keretirányelvének eredetileg 2015-re kellett volna az összes európai víztestet jó állapotba hoznia, de a határidőt többször elhalasztották 2027-re, miközben a felszíni vizeknek csupán 39 százaléka felel meg ennek a követelménynek. A tavaly elfogadott Vízügyi Ellenálló-képességi Stratégia a kereslet csökkentésére, a vízhatékonyság növelésére és a természetalapú megoldásokra, például a vizes élőhelyek és árterek vízvisszatartó képességének helyreállítására összpontosít. Jessika Roswall uniós környezetvédelmi biztos a stockholmi Víz Világhéten hangsúlyozta, hogy magántőke bevonására is szükség van, mivel a közpénz önmagában nem elegendő.

Az aszály már most érzékenyen érinti a mindennapokat, mivel a terméskiesés és a megnövekedett szállítási költségek felhajtják az élelmiszerárakat, emellett emberek millióit érintik a vízkorlátozások. Franciaországban idén nyáron több mint negyvenezer ember maradt csapvíz nélkül, tartálykocsis és palackos vízellátásra szorulva. 2030-ra a globális édesvízigény várhatóan 40 százalékkal meghaladja majd a rendelkezésre álló készleteket. Zappa szerint a vízhiány láncreakciószerűen magával hozza az ivóvíz-, az élelmiszer-, az energia- és a biodiverzitás-válságot is, ami alapjaiban kérdőjelezi meg a jelenlegi vízgazdálkodási modell fenntarthatóságát.