2019. december 6. péntek Miklós

Hírek - Föld

Ángyán: Bács-Kiskunban is történetek furcsaságok a földárveréseken

Ángyán József egykori földművelésügyi államtitkár már több megye földárverési eredményeit elemezte, most Bács-Kiskun megye adatait dolgozta fel. A hvg.hu vette észre észre, hogy hosszú szünet ismét publikál a szakember, akit leginkább a kishantosi ökogazdaság melletti kiállása miatt ismerhet a szélesebb közönség.
 
 

A 2015-16-ban kiírt árveréseken országosan 180 ezer hektár került kalapács alá a meghirdetett 350 ezerből, a legtöbbet, 28 ezer hektárt Fejér megyében értékesítettek, de Jász-Nagykun-Szolnok megyében is 18 ezer hektárt adott el az állam. Bács-Kiskun megyében közel tízezer hektárt vásároltak meg új tulajdonosok. Ángyán József kiemeli, hogy a meghirdetett birtokoknak csupán a 15 százaléka maradt 5 millió forint alatt, ami még elérhető lett volna egy családi gazdálkodó számára is, de nagyobb részt jóval magasabbak voltak a kikiáltási árak. (Ami piaci ár +10 százalékról indult, és a licit során tovább hajtott árak miatt az első helyen földvásárlásra jogosult termelőnek gyakran le kellett mondania a földszerzésről. A végén már a "nem-licitálásért" is pénzt kértek a legesélyesebb gazdától, emiatt ebben a megyében egy tucat embert bíróság elé is állítottak. Erről ebben a cikkben írtunk  - a szerk.)


Bács-Kiskun megyében négy olyan példát is talált az egykori államtitkár - írja a hvg.hu -, ahol az árveréseken a földtörvényben meghatározott földszerzési maximumot is meghaladta a licitált területet. (Magyarországon csak természetes személyek birtokolhatnak termőföldet, legfeljebb 300 hektár mértékben. A licitált terület nagysága ezt átlépte - a szerk.) Az egyik ilyen „túlvásárló” a kiskunhalasi polgármester hozzátartozója, aki az árverések előtt nem túl sok földet birtokolhatott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal adatai szerint, hiszen a lehívott területalapú támogatás legfeljebb néhány hektár tulajdonára utal, az árveréseken viszont egy csapásra 459 hektárt vásárolt. Fülöp Róbert édesapja addig más területen dolgozott, ingatlanos, hulladékkezelő és más profilú vállalkozásokat működtetett. 2017 áprilisában, miután megszerezték a több száz hektáros területet, alapítottakegy mezőgazdasági céget, a területalapú támogatás egy részét, 116 hektár után, az új agrárvállalkozás hívta le, míg 214 hektár után a polgármester családtagja kapta.

Nem haladta meg a 300 hektáros limitet a Kenyeres-család földvásárlása, de kiugróan sok pénzt, egymilliárd forintot fizettek egy 296 hektáros területért. A Mogyi Kft. milliárdos tulajdonosai új útra léptek, szürkemarhákat legeltetnek, tavaly egy mintaboltot is nyitottak Baján. A Bács Agro Zrt.-vel kapcsolatban Ángyán József azt derítette ki, hogy a cég tulajdonosi köre ezer hektárt is meghaladó földterülethez jutott a 2015-16-os árveréseken. Ezt követően a cég fővállalkozója eladta érdekeltségét a Hód–Mezőgazda Zrt.-ben, és bevállalta a tiszapüspöki izocukorgyár építését, majd tavaly eladta a résztulajdonát Mészároséknak. Az egykori államtitkár végül arra jut jelentésében, hogy összességében nem a családi gazdálkodók gyarapodtak az árveréseken.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu