2020. december 2. szerda Melinda, Vivien

Hírek - Föld

Nem vizsgálhatják a földpályázatokat

Nem állhat fel parlamenti vizsgálóbizottság sem az oligarchák, sem a földpályázatok ügyében az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának mai döntése alapján.
 
 

A kormánypárti többségű alkotmányügyi bizottság hosszas vitát követően az országgyűlési törvényre hivatkozva végül elutasította Mesterházy Attila, MSZP elnök-frakcióvezető és Gőgös Zoltán, szocialista képviselő kezdeményezését, melyben az állami földpályázatok során felmerült „erősen vitatható döntéseket” vizsgáló testület felállítását kérték. Ugyancsak nem jöhet létre a Jobbik által még májusban kezdeményezett „oligarcha-vizsgálóbizottság”, ami elsősorban a „Simicska Lajos és Nyerges Zsolt körüli, illetve a Fidesz-kormány mögött álló gazdasági cégbirodalom állami megrendeléseinek jogszerűségét” vizsgálta volna.

Bár a szükséges aláírásokat mindkét előterjesztéshez csatolták, az új országgyűlési törvény értelmében ez önmagában már nem elégséges feltétel. A törvény szerint ilyen testület csak csak az Országgyűlés ellenőrzési feladatkörében felmerülő, közérdekű, interpellációval, kérdéssel és azonnali kérdéssel nem tisztázható ügy megvizsgálására hozható létre, illetve nem állhat fel vizsgálóbizottság egyedi jogi felelősség megállapítására, továbbá olyan ügyben, amely az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vagy az önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Valamint, szintén a törvény szerint, nem terjedhet ki a vizsgálat döntés előkészítésének szakaszában lévő ügyre és folyamatban lévő büntető, szabálysértési, polgári vagy hatósági eljárási ügyekre.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu