Legyen Ön is Extra Early Bird | Agrárszektor 2025 konferencia
Szerezze meg jegyét most még Extra Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, az év egyik legrangosabb agrárszakmai eseményére.
A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.
Azzal, hogy a Microsoft Azure szabványát fogja használni, a Kubota az üzleti tevékenységének megerősítését és az innovációs folyamatok felgyorsítását tervezi, valamint azt, hogy átállnak egy megoldásalapú modellre, írta meg a Future Farming. A Kubota és a Microsoft mindemellett egy új mesterséges intelligencia és gépi tanulással foglalkozó laboratórium létrehozásán is elkezdett dolgozni, hogy felgyorsítsák az innovációs folyamatokat. A laboratóriumban új mesterséges intelligencia alapú megoldásokon dolgozó fejlesztőket fognak képezni, valamint a Kubota fog kísérleteket folytatni arról, hogyan is tudná beilleszteni a mesterséges intelligenciát az üzleti tevékenységeibe. Emellett itt fognak új mezőgazdasági, vízügyi infrastrukturális és környezetvédelmi szogáltatásokat fejleszteni az ügyfeleiknek.

A Microsoft arra fogja felhasználni az Azure Machine Learning által megszerzett tudását és technológiáit, hogy segítse a Kubota mesterséges intelligenciával kapcsolatos kezdeményezéseit. Ezenkívül a vállalatok céljai között szerepel a fenntarthatóbb jövő érdekében olyan innovatív projektek indítása, amelyek során a Kubota és a Microsoft fenntarthatósági kezdeményezésein alapuló technológiákat fognak felhasználni.