2020. szeptember 20. vasárnap Friderika

Hírek - Gépek

Tiszta őrület, amit ezekkel a traktorokkal csinálnak

Számos, külföldről érkező profi versenyző hajt majd az értékes pontokért a MITAS Traktorhúzó Európa Kupa hajdúböszörményi futamain augusztus 13-14-én. Mellettük azonban több lelkes magyar „amatőr” is bemutatja gépeit a közönség előtt.
 
 

A mezőgazdasággal foglalkozó hajdúböszörményi gazdák közül az elmúlt években többen is elköteleződtek a traktorpulling mellett. Így van ezzel a főállásban növénytermesztéssel, állattenyésztéssel és gépi bérmunkával foglalkozó testvérpár, Szabó Zoltán és Szabó Sándor is.

Ők családi oldalról fertőződtek meg a látványos technikai sport szeretetével, édesapjuk rendezte meg ugyanis a legelső – amatőr – traktorhúzó versenyt Hajdúböszörmény főterén. Volt egy MTZ 50-esük, azt kellett (volna) elhúznia a többi résztvevőnek, aztán sorra jött a többi verseny, és máris benne találták magukat a sűrűjében. Öregecske traktoruk egyébként még mind a mai napig használatban van a telepükön. Raktak rá turbót, állítottak az adagolóján, vagyis folyamatosan fejlesztették, tökéletesítették, de csak bizonyos határokon belül, mert a mindennapi használatban is szükségük volt rá.


Később indultak New Holland és Challenger szériatraktorokkal is, aztán egy másik hajdúböszörményi építővel, Móricz Zsolttal fogtak össze, és végül tavalyelőtt jutottak el oda, hogy saját versenygéppel álljanak rajthoz. Mivel a régi MTZ 50-est nem akarták szétbontani, az erdészettől vásároltak egy „lepukkant” erőgépet, amelynek „kipofozására” mindössze 8 napjuk maradt.

Az akadályt sikerrel vették: a traktor nem lett ugyan túl mutatós, de működött és végigment. A váltójával kicsit megkínlódtak, mert a gyárit nem ilyen próbatételre tervezték, végül azonban nem vallottak szégyent. Tavaly már több idejük maradt a műhelymunkára, így komolyabb átalakításokat hajthattak végre a gépükön. A hengerűrtartalmat 4750-ről 5500 köbcentire növelték, az eredeti MTZ-szelepeket egyediekre cserélték, és szinte mindenen módosítottak a gyári erőforráshoz képest. A motorerőt azonban nem tudták megmérni, mert anyaghiba miatt leszakadt az egyik szeleptányér, utána pedig a váltóban is eltört egy fogaskerék, vagyis akadt javítanivalójuk bőven.

Lehet, hogy 4-5 év is kell, mire összeáll a traktor – mondja Szabó Zoltán, akit a velük jó kapcsolatban lévő holland versenytársak is türelemre és kitartásra buzdítanak. A távoli cél az, hogy valamikor ők is az európai traktorhúzó szövetség tagjai legyenek, de a munka mellett nehéz elegendő időt és pénzt áldozni erre a hobbira, miközben nyugat-európai társaik sokszor tehetős szponzorokkal, esetleg gyári háttértámogatással is rendelkeznek.

Addig marad az „amatőr” lelkesedés: elég egy papír és egy toll, valamint pár okos ötlet ahhoz, hogy olyan gépet építsenek, amely képes néhány jó húzást csinálni, és amivel bátran kiállhatnak a közönség elé. A jelenlegi traktoruknak egy MTZ 50-es az alapja, a motort viszont a 80-as MTZ blokkjából készítették. Egyedi a segédváz, a bukócső, a felni, a műszerfal, viszont a motorháztetőt és a sárvédőt az újfajta „kocka” MTZ 1025-ös-ből kölcsönözték.

A nádudvari Erdei János szintén állandó résztvevője a hajdúböszörményi traktorhúzó versenyeknek. Az ő helyzete annyiban különleges, hogy nem „csupán” átalakítja a már meglévő szériatraktorokat, hanem teljesen eredeti gépeket épít mindenféle hozzáférhető alapanyagból.

A jelenleg alkatrész-kereskedésben dolgozó, eredeti szakmája szerint szerkezetlakatos és hegesztő ezer szállal kötődik a mezőgazdasághoz, így került kapcsolatba a traktorpullinggal is. 2006-ban olvasott róla egy szórólapot, addig azt sem tudta, hogy ilyen verseny Magyarországon is létezik. Mivel volt egy épített quadjuk és egy 7 éves gyerekük, fogta hát mindkettőt, és rögvest el is vitte őket Hajdúböszörménybe. A fia, Krisztián immár motorversenyző Kunmadarason, és bár egyre komolyabb eredményeket ér el, aligha felejti el azt az édesapja által épített kis choppert, amellyel a karrierjét elkezdte.


Erdei János nem sokkal az első élmények megszerzése után maga is nekilátott, hogy saját versenygépet építsen a következő hajdúböszörményi viadalra. A nemrég a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolának eladott masina alapjául egy 1979-es Ford Taunus szolgált, de egy Hardi permetező szórókeretétől kezdve mindent hozzárakott, ami csak a keze ügyébe került. A 2000 köbcentis, 6 hengeres V-motorral rendelkező, 100 lóerő teljesítményre képes gép reklámcélokra is tökéletesen megfelel, hiszen mindenhol rögtön felhívja magára a figyelmet.

A nádudvari ezermester természetesen az idei versenyre sem marad „paripa” nélkül, ezúttal egy 5,5 méteres dragstert rakott össze, amellyel a szokásos utcai felvonuláson is szeretne részt venni. Az elöl két nagyméretű, tömör, kormányozható kerékkel felszerelt csodajárgánynak a motorja és a váltója egy 120-as Skodából származik, és inkább csak külsejében hasonlít a hagyományos dragsterekhez. A készítőjének elsősorban a „showcsinálás”, a közönség szórakoztatása vele a célja. Erdei Jánosnak ezenkívül van egy motorizált sörösládája is, a láncfűrész-motorral hajtott, három keréken guruló Heineken-rekesz mindenkiből mosolyt csalogat elő – a holland résztvevőket pedig általában a végletekig meghatja.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020

    Most még a legkedvezményesebb áron

    Sustainable World 2020

    A Portfolio első zöld konferenciája - a jövő vállalatainak

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu