Egyre súlyosabban érinti a Balatont a klímaváltozás
A vízminőséget, a turizmust, a környék gazdálkodását is egyre súlyosabban érintik a Balatonnál megfigyelhető szélsőséges időjárási események.
A vízminőséget, a turizmust, a környék gazdálkodását is egyre súlyosabban érintik a Balatonnál megfigyelhető szélsőséges időjárási események.
Részletes útmutatót dolgozott ki a Nébih, ami a szabályos működést segíti Magyarországon.
A Homokhátság szárazodása felgyorsult az utóbbi évtizedekben, amit jól mutat, hogy az elmúlt négy évben mindössze 644 nap nem minősült száraznak.
Ahogy egyre hosszabbodnak a nappalok, a természet ritmusa újra munkára hívja a kertészkedőket, és nem csak vidéken.
Jelentősen csökkent a McDonald's forgalma az első negyedévben, az USA-ban és globálisan is elmaradtak a vevők.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre van kilátás, majd délutántól időszakosan megnövekedhet a felhőzet
Vannak gyümölcsök, amik még elérhető áron vannak a magyar boltokban, azonban akadnak olyanok is, amikért már jobban a zsebünkbe kell nyúlni.
A kínai kormány évek óta próbálja csökkenteni a külföldi szójától való függőséget.
A FAO húsárindexe 3,2 százalékkal, a tejtermékekre vonatkozó 2,4 százalékkal emelkedett áprilisban márciushoz képest.
Az elemzők és iparági vezetők szerint Kína idén négy-ötször nagyobb területen ültet génmódosított kukoricát, mint tavaly.
Új földrajzi árujelző kereső portált hoztak létre, ami megkönnyíti a szükséges információk elérését.
A brazil legfelsőbb bíróság a mezőgazdasági lobbik javára döntött az úgynevezett szója moratórium ügyében.
Véget ért a Nébih által koordinált tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés.
A vadon élő állatok populációja drámai mértékben csökkent az elmúlt évtizedekben, ami szorosan összefügg a klímaváltozással.
A kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett sok napsütés várható
Elképesztő piackiesést okozhat a Magyarországon ismét megjelenő madárinfluenza.
Az MME az évek alatt szerzett pozitív tapasztalatok alapján folytatja az erdei fülesbagolyra vonatkozó országos adatgyűjtést.
Rendkívüli módon várják már a magyar termelők a közmondásos, aranyat érő májusi esőt.
Uniós engedély nélkül tilos egészségre utaló állításokat használni bizonyos növényi termékek reklámjában.
Jó cél a felelős borfogyasztás, de hosszú út vezet oda - Zacher kontra Rókusfalvy az Alapvetés podcastban.

Az alkohol fontos ipari alapanyag, mely igen sokféle mezőgazdasági termékből vagy melléktermékből indulhat.
Télen ezért is vásárolunk több déligyümölcsöt, mert nálunk nincs termő-szezonja éppen semminek.
Az utóbbi években drasztikusan megemelkedtek a gépek, építőanyagok és szolgáltatások árai, miközben a termények felvásárlási ára ezt messze nem követte.
A termelők gazdaságosan, a környezetet és az egészséget kímélő fajtákat termeszthetnek.
Tuti recept sajnos nincs, de a technológiában és a talajéletben még lehetnek tartalékok.