Rengeteg magyar gazda hibázik tároláskor: itt rontják el a legtöbben
Van mit bepótolniuk a magyar termelőknek a gabona- és takarmánytárolás terén.
Van mit bepótolniuk a magyar termelőknek a gabona- és takarmánytárolás terén.
Folytatódik a tejbotrány.
Szeptemberben is emelkedtek a nemzetközi élelmiszeralapanyag-árak.
Van baj műtrágyafronton.
Kilőttek a tejtermelési árak.
Elhúzódó jogalkotási folyamat és növekvő aggályok.
Nagy a baj Ukrajnában.
Kritikus pillanathoz ért a magyar zöldborsó- és csemegekukorica-ágazat.
Az UBM Holding megszerzi az UBM Trade Zrt-t.
A cég több 100 ezer tonna hagyományos és fejlett bioüzemanyagot is előállít.
Bővítette együttműködését a Corteva Agriscience és az Elemental Enzymes.
Napközben a kezdetben borult, párás, ködös középső és keleti tájakon lassan, fokozatosan javulnak a látási viszonyok, szakadozik, majd gomolyosodik a felhőzet és több-kevesebb napsütés szinte mindenütt valószínű
Nincs megállás a gabonapiacon.
720-735 forint körüli is lehet az év végére az étolaj litere.
Többnyire erősen felhős, illetve borult lesz az ég, az éjszaka képződött pára- és ködfoltok reggel fokozatosan megszűnnek, az alacsonyszintű réteges felhőzet gomolyosodni, szakadozni kezd
Jó minőségű kenyérgabona-vetőmag termett 2021-ben a magyar földeken.
A legtöbb helyen felhősen indul a nap, majd szakadozni, gomolyosodni kezd a felhőzet, így főleg délután lesznek hosszabb napos időszakok
Az északkeleti tájakon, illetve délelőtt átmenetileg a Dél-Dunántúlon számíthatunk naposabb időre, máshol általában sok lesz a felhő, keveset látjuk majd a napot
Fel kell készülni arra, hogy a műtrágyák árai is folyamatosan emelkedni fognak.
Óriási eredményt értek el a magyar kutatók.

Íme öt javaslat, ami javíthatna az EPR-rendszer hibáin.
A drónos felmérés drasztikusan felgyorsíthatja a biztosítási ügyintézést viharkárok után.
Így lehet egy lepusztult TSZ-területből földi paradicsom.
A szálastakarmány-betakarítás hatékonysága ma már nemcsak a munkaszervezés, hanem a gazdaságok jövedelmezősége szempontjából is kulcskérdés.
A világítás érdemben befolyásolja a tojástermelést és az állatok viselkedését is.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat első része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat második része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat harmadik része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.