Robban a gazdasági atombomba: súlyos csapást mértek Oroszországra

Robban a gazdasági atombomba: súlyos csapást mértek Oroszországra

agrarszektor.hu
Megszületett a hivatalos döntés: kitiltják az orosz bankokat a SWIFT-rendszerből, és a nyugati országok további szankciókat vezetnek be az orosz központi bank, és az oligarchák ellen is. Az említett országok még súlyosabb gazdasági szankciókra szánták el magukat Oroszországgal szemben - ezt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jelentette be, aki az Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia és Olaszország közös nyilatkozatát ismertette.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A közleményt jegyző országok a dokumentum szerint biztosítani fogják, hogy ez a háború Vlagyimir Putyin orosz elnök stratégiai léptékű kudarcával végződjék. A kommüniké öt pontból álló cselekvési programot is tartalmaz, azzal a kifejezett céllal, hogy ezek az intézkedések még inkább elszigeteljék Oroszországot a nemzetközi pénzügyi rendszertől. A program első pontja rögzíti a kötelezettségvállalást annak elérésére, hogy egyes - egyelőre meg nem nevezett - orosz bankok kikerüljenek a SWIFT-ből. Ez a lépés lekapcsolja az érintett orosz bankokat a nemzetközi pénzügyi rendszerről, és így károsítja azt a képességüket, hogy globális szinten tevékenykedhessenek - fogalmaz a nyugati hatalmak közös közleménye.

A tavasz kiemelkedő agráreseménye: Agrárium Konferencia Kecskeméten

Április 6-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport tavaszi Agrárium 2022 konferenciáját, amely a gazdálkodási évet megalapozó, illetve megerősítő információkat nyújt a hazai agrárgazdaság szereplőinek. A rendezvény bemutatja és részletesen kifejti azokat a legfontosabb jogszabályi, támogatási, piaci, finanszírozási, innovációs és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően befolyásolhatják az agrárvállalkozások tevékenységeit. A konferencia gyakorlati útmutatással és naprakész információkkal járul hozzá ahhoz, hogy az agrárgazdasági vállalkozások eredményes gazdasági döntéseket hozhassanak. A rendezvény valamennyi üzemméretű gazdálkodónak hasznos tájékoztatást nyújt a 2022-es évet érintő legjelentősebb agrárgazdasági változásokról. Ne hagyja ki az Agrárium 2022 Konferenciát április 6-án Kecskeméten!

EZ IS ÉRDEKELHET

A második pont szerint a kommüniké aláírói korlátozó intézkedések érvénybe léptetésével veszik elejét annak, hogy az orosz jegybank a szankciók hatásainak gyengítésére használhassa fel nemzetközi tartalékait. A közös közlemény harmadik pontja fellépést helyez kilátásba mindazon személyek és intézmények ellen, akik vagy amelyek lehetővé teszik az ukrajnai háborút és az orosz kormány káros tevékenységét. A tervezett intézkedések egyebek mellett korlátoznák az úgynevezett "aranyútlevelek" kiadását - vagyis a kezdeményező országok állampolgárságának megadását - a Kremlhez kötődő vagyonos oroszoknak, akik ezekkel az útlevelekkel hozzáférhetnének a kommünikét kiadó országok pénzügyi rendszereihez. A negyedik pont olyan transzatlanti munkacsoport életre hívásáról intézkedik, amelynek feladata a pénzügyi szankciók hatékony érvényesítése, a szankciókkal sújtott egyének és vállalatok vagyoneszközeinek azonosítása és befagyasztása.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az ötödik pont alapján a közlemény aláírói mindemellett erősítik együttműködésüket az álinformációk terjesztése és a hibrid hadviselés egyéb módjai ellen. Boris Johnson brit miniszterelnök nem sokkal a közös közlemény ismertetése előtt telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A Downing Street beszámolója szerint a két vezető megállapította, hogy Vlagyimir Putyin az általa korábban számítottnál nagyobb ukrajnai ellenállásba ütközik. Johnson és Zelenszkij egyetértett abban is, hogy a nemzetközi közösségnek diplomáciailag és pénzügyileg teljesen el kell szigetelnie Oroszországot. A brit kormányfő és az ukrán elnök kifejezést adott aggodalmának a Fehéroroszország által játszott, Putyin erőszakcselekményeit elősegítő szerep miatt.

Mint ahogyan korábban az Agrárszektor is megírta, a tengeri és légi támadások után az ukrán hadsereg felfüggesztette a kereskedelmi hajózást kikötőiben, ami csak tovább gerjesztette az ellátási zavaroktól való félelmet a vezető gabona- és olajosmag-exportőrök körében. Oroszország már korábban elrendelte az Azovi-tenger lezárását a kereskedelmi hajók elől, a Fekete-tengeri orosz kikötőket azonban nyitva tartotta. A rendkívüli körülmények miatt nem teljesítik szerződéses kötelezettségeiket a szállítók. Mariupol, az Azovi-tenger egyik legnagyobb ukrán kikötője már az orosz erők támadása alatt áll. Ez újabb fennakadásokat okozhat, hiszen az ottani kikötők Törökországnak, Ciprusnak, Egyiptomnak, Olaszországnak és Libanonnak is exportálnak árpát, búzát és kukoricát. Így az érintett országoknak muszáj valamilyen alternatív ellátást keresniük akkor, ha a hajók valóban nem tudnak majd elindulni.

EZ IS ÉRDEKELHET

Ukrajna az egyik kulcsszereplője a globális mezőgazdaságnak, csak a napraforgóolaj-export közel felét teszi ki. Éppen ezért borítékolható, hogy a konfliktusnak nemzetközi hatásai is lesznek. Az ország több mint 70 százalékát mezőgazdasági terület borítja, egyes információk szerint a világ legnagyobb mennyiségű napraforgóját, valamint a hatodik legtöbb kukoricáját és árpáját termesztik itt, de a repce, a szója és a búzatermelése is globálisan jelentős. Azt, hogy mind a két ország mennyire fontos a gabonapiacon jól mutatják a számok is: együttesen a világ búzaexportjának mintegy 29%-át adják. A gabonanagyhatalomnak számító országok háborújának kitörésekor már el is szálltak az árupiacokon a gabonaárak. Az amerikai búza határidős jegyzése közel egy évtizede a legmagasabb szintre emelkedett, míg az európai búzáé rekordot döntött.

Oroszország teljes kereskedelme és ezen belül olaj- és gázexportja a SWIFT-rendszerre támaszkodik. A BBC azt is megjegyzi ugyanakkor, hogy a nemzetközi konszenzussal bíró lépés kárt tehet nyugati cégeknek is, amelyek üzletelnek a szankciókkal sújtott Oroszországgal. A SWIFT-rendszerből való kitiltás gyakorlatilag blokkolja az ország exportját és importját is - jelezte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a bejelentésében. Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős főképviselő szombat este azt írta, hogy az EU külügyminiszterei vasárnap 18 órakor egyeztetnek online, hogy elfogadják a szankciócsomag részleteit.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?