Megfigyelnek egy több száz hektáros magyar területet: ez az oka
A Mecsek egyes idős bükköseiben a fák hanyatlása korábban és nagyobb mértékben jelentkezik, mint azt néhány évtizeddel ezelőtt várták.
A Mecsek egyes idős bükköseiben a fák hanyatlása korábban és nagyobb mértékben jelentkezik, mint azt néhány évtizeddel ezelőtt várták.
A 2022 óta elhúzódó aszály drasztikusan átalakítja a Tápió-vidék élőhelyeit, ahol a vízhez kötődő állat- és növényfajok sokasága tűnik el.
Az aszály, az erős forint és a takarmányhelyzet romlása is szűkíti a gazdálkodók mozgásterét.
Jelentősen módosultak a hazai vadászatra és vadgazdálkodásra vonatkozó szabályok.
Az Európai Bizottság új stratégiájának célja a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és az élelmiszer-rendszerek fejlesztése.
A védett erdőkre vonatkozó fakitermelési moratórium hamarosan lejár, októbertől tehát ismét zúghatnak a láncfűrészek.
Az úgynevezett szójamoratórium kiüresítésével felgyorsulhat az esőerdők pusztulása Brazíliában.
Az elmúlt napok csapadékos időjárásának köszönhetően négy megyében is visszavonták a tűzgyújtási tilalmat.
Az állami erdőgazdaságok a tűzifához szükséges fakitermelést a nem védett területeken fogják végezni.
Arra figyelmeztetnek, hogy a lebomló műanyagokból kioldódó vegyületeknek toxikus hatása is lehet.
Az idei nyár volt az eddigi legmelegebb Nyugat-Európában, globális szinten pedig augusztus volt a legmelegebb hónap.
A hazai erdőkben egyre gyakrabban okoz kellemetlenséget a hangtalanul támadó, szinte elpusztíthatatlan kullancslégy.
Olyan szolgáltatások kerültek veszélybe, amire az egész civilizációnk épül.
Az egyre szárazabbá váló éghajlaton a csapadék eloszlása is egyre szélsőségesebbé válik.
A növénytermesztésnek nem elegendő a vízhiányhoz alkalmazkodnia, beporzók nélkül sem fog menni.
Az alföldi fenyőállományok egészségi állapotának romlása az utóbbi években egyre nagyobb területen vált láthatóvá.
Nagyobb területre kiterjedő, számottevő esőre a hét második felében van esély, de egyelőre ennek mennyisége is elég bizonytalan.
Különleges genetikai mutációval rendelkező, pigmenthiányos gímszarvast kapott lencsevégre egy magyar természetfotós a Bakonyban.
Hőkamerás drón segítségével követték nyomon egy rejtőzködő fekete gólyapár költését a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai.
Ritka és különleges pillanatot sikerült megörökíteni Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Az idei évben tapasztalt nehézségek ellenére sem rendült meg a magyar termelők bizalma a napraforgóban.
2026-ban a hőség és az aszály is komoly hatással volt a hagymatermesztésre Magyarországon.
Ez így nem mehet tovább: ingyenes vízből nem lesz biztonságos öntözés Magyarországon.
Kismértékben csökkent a japán rizstermelés, a kormány által kitűzött célok továbbra is elérhetetlennek tűnnek.
A chiamag és az útifűmaghéj az elmúlt évtizedekben egyre népszerűbbé vált az egészségtudatos táplálkozásban.
Az afrikai sertéspestis ellen nincs vakcina vagy gyógymód. A védekezés kulcsa a megelőzés, a korai felismerés és a gyors bejelentés.