Nagy a baj itthon: sok termelő tehetetlenül nézi az ültetvénye pusztulását
Súlyos válságban a zalai borvidék: az aranyszínű sárgaság fitoplazma fertőzés 2025-ben több mint 215 ezer szőlőtőkét pusztított el.
Súlyos válságban a zalai borvidék: az aranyszínű sárgaság fitoplazma fertőzés 2025-ben több mint 215 ezer szőlőtőkét pusztított el.
A NAK készített egy útmutatót, amely részletezi azt, hogy mikor, mi a teendő az öntöző- és háztartási kutak engedélyezésével kapcsolatosan.
A MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézete és az RDHSZ együttműködési megállapodást kötött a hazai halgazdálkodás és akvakultúra fejlesztése érdekében.
A hazai száraztészta-piac stabil, az egy főre jutó éves fogyasztás 6,5 kilogramm, miközben az exportértékesítés aránya már eléri a 45 százalékot.
A pálinka előállításában egyszerre van jelen a tudatos fajtaválasztás és a hagyományokra épülő, ugyanakkor folyamatosan megújuló technológia.
Aki ma az agráriumban dolgozik, az a túlélésért küzd: kiszámíthatatlan klíma, hullámzó inputárak és kíméletlen piaci verseny.
A januárban bevezetett CBAM-rendszer bizonytalanságot és már érezhető áremelkedést hozott a műtrágyapiacon.
A hortobágyi projekt hárommilliárd forint támogatással, az Építési és Közlekedési Minisztérium, mint konzorciumi partner bevonásával valósul meg.
A Nébih felhívja a bioüzemanyag-termelők és forgalmazók figyelmét, hogyne feledkezzenek meg a 2025. évre vonatkozó BIONYOM adatokról.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság új határértéket javasolt a csecsemőtápszerekben található cereulidra.
Agrárszakmai konferenciát rendez Budapesten az AGRYA és a Pannon Vidék Szövetség.
A vizsgálati eredmények alapján az elmúlt három évben a Nébih laboratóriuma nem azonosított határérték felett szennyezett tételt.
2021-ben, a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások közepette érkezett meg a megoldás a magyar földek régóta fennálló problémájára.
A szakértők szerint jelentős változások előtt áll a magyar mezőgazdaság 2026-ban.
A legfrissebb elemzések szerint rendkívül bizonytalan év elé néz az európai zöldség-gyümölcs ágazat.
Bejelentették, hogy elkezdődött az első klinikai vizsgálatát egy kifejezetten macskák számára kifejlesztett GLP-1-alapú készítménnyel.
Görögországban jó hozamokkal és exportmennyiségekkel indult a szamócaszezon 2026-ban.
Olyan üzleti és szakmai modellt kell építeni, ami 5-10 éves távon is stabilan tartható.
Vegyes eredményeket hozott az Európai Unió koronavírus-járvány után létrehozott helyreállítási alapja.
Február 2-án ünnepeljük a világszerte a Ramsari Egyezményt és a Vizes Élőhelyek Világnapját.

Az ipari állattartás jövője, a ketreces rendszerek, a hízott máj előállítása és az állatok tartási körülményei egyre nagyobb társadalmi és szakmai vitákat váltanak ki.
Tudatos kertészeti praktikákkal, és a megfelelő gondoskodással jelentősen meghosszabbíthatjuk mind a dísz, mind a haszonnövényeink életét.
Ezek a jelenségek legtöbbször nem betegségek következményei, hanem a növényeket érő stressz, tápanyaghiány vagy helytelen termesztési technológia eredményei.
A Magyar Közlönyben jelent meg a vonatkozó rendelet részletes szabályairól szóló módosítás.
A kaprot általában nem termesztjük, az csak bejön a kertbe és akkor ott is hagyjuk.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat első része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat második része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat harmadik része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.