A talajpusztulás okai és kihívásai
Az intenzív mezőgazdaság komoly terhelést ró talajainkra. Az egyhangú vetésforgó, az éghajlati szélsőségek együttesen a talajok leromlásához vezetnek.
Az intenzív mezőgazdaság komoly terhelést ró talajainkra. Az egyhangú vetésforgó, az éghajlati szélsőségek együttesen a talajok leromlásához vezetnek.
2023-ban az ökológiai gazdálkodás alá vont területek nagysága 309 ezer hektárra nőtt, ami 15%-os növekedést jelent a három évvel korábbi állapothoz képest.
A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a termelőknek nemcsak a hozamcsökkenéssel kell számolniuk, hanem a feldolgozhatóság és a minőség romlásával is.
Innovatív megoldások és pozitív jövőkép a magyar mezőgazdaságban
Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke.
A zártabb felhőzet és vele együtt a csapadékzóna tovább halad északkelet felé többfelé - kisebb mennyiségben északnyugaton és délkeleten - esőt, záport okozva
Délnyugat felől beborul az ég, legkésőbb délután az északkeleti határvidéken is, ekkortól viszont a Dunántúlon nyugat felől egyre szakadozottabbá válhat a felhőtakaró
Hiába vannak nehezebb helyzetben a gazdák, a szántóföldi növénytermesztésből nem lehet kispórolni az inputanyagokat.
A költséghatékonyság és a tőkeerő segítik a termelőket a piaci ingadozások kezelésében.
Nézegess képeket az évkezdet egyik legfontosabb agrárrendezvényéről, a kecskeméti Portfolio Agrárium 2025 Konferenciáról.
A 2024-es globális gabonatermelést 2842 millió tonnára módosították, ami a növekedés ellenére még mindig 14,4 millió tonnával elmarad a 2023-as értéktől.
Bár világszerte számos országban népszerű a nyulak húsa, hazánkban a fogyasztás nagyon alacsony.
A mezőgazdaságot és az élelmiszeripart érintő pályázatok komoly beruházásokra adnak lehetőséget az OTP agrárgazdasági értékesítési igazgatója szerint.
A 2024 tavaszán az EU számos tagállamában kirobbant tüntetések meghátrálásra késztették az Európai Bizottságot.
Az Agro-ökológiai Program (AÖP) a közvetlen támogatások rendszerének részeként segíti ezeknek a fenntarthatósági elvek megvalósítását.
A beruházások tényleges végrehajtását előkészítő munka fűti a várakozásokat a magyar mezőgazdaságban.
Az aszály mellett a szomszédban dúló háborúval, az új uniós költségvetési ciklussal és az ukrán importtal is foglalkozni kellett.
A precíziós technológiák komoly segítséget jelenthetnek a gazdáknak a klímaváltozás hatásainak leküzdésében.
Az orosz-ukrán háború hatására a mezőgazdasági ágazat minden szereplőjének teljesen át kellett gondolnia a terveit.
A Kátai családban három generáció dolgozik össze a növénytermesztésben: a nagyapa, Tibor, a fia, Zsolt, valamint a lány unokája, Lora.

A magyar gazdák egy része inkább a kisebb traktorokat keresi, mind az új, mind a használt modellek népszerűek.
Május 19-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrofood Konferenciát Kecskeméten.
Bevethető háziszer, ha ledarálunk néhány chilit és fokhagymát, majd permetszert készítünk belőlük.
Felpöröghetnek a késlekedő beruházások és élénkülhet a hitelezés is a szektorban - hangzott el az OTP sajtóreggelijén.
Bár a télből még egészen jól jöttek ki a magyar méhészek, a mostani aszályos időszak számukra is egyre nagyobb problémát jelent.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.