A növény virágozni akar, de ez nekünk nem mindig jó

A zöldségnövények felmagzásának késleltetésével gyakorlatilag szembe megyünk a természet törvényeivel, hiszen az élőlényekbe genetikailag kódolt az egyedfenntartási és a fajfenntartási „ösztön”. Növények esetén ugyan meredek dolog ösztönről beszélni, de a lényeg nem sokban különbözik. A növény először saját maga fenntartására koncentrál: táplálkozik, vizet és tápanyagokat vesz föl, és megpróbál a körülötte levőknél jobb pozícióba kerülni ehhez. Például igyekszik gyorsan növekedni, így árnyékolni az alatta levőket, tehát több fényhez jutni, ami esetében a táplálkozásának egyik alapja, hiszen ehhez a Nap energiáját használja. Ha pedig egyedfejlődése biztosított, akkor jöhet a fajfenntartás, azaz a szaporodás: virágzás és magérlelés. Ez azonban a kiskertben csak akkor hasznos, ha az adott növényről magot szeretnénk majd szedni, ám gazdasági haszna a többségnek ekkorra megszűnik.

Odacsap a minőségnek!

A magszárba szökkenő zöldségnövények azon része, melyet fogyasztanánk, emiatt komoly minőségromláson megy át. A virágzó retek gyökérgumója ekkorra sokszor üreges, keserű. A virágzó vöröshagyma hagymáját, ha felszedjük láthatóan kevésbé gömbölyű - ami még a kisebb gond -, emellett laza szerkezetű, nem tárolható, és az íze sem olyan, mint azé a hagymáé, ami még nem kezdett virágozni. Ennek egyszerű oka van: a növény a hagymájába, vagy a gumóba raktároz, tehát betárol, ám amint virágozni kezd elkezdődik a kitárolás, a virágszárfejlesztés érdekében. Ez okozza a mi szempontunkból a minőség romlását. Vannak növények melyek hajlamosabbak a felmagzásra, ami azt jelenti, hogy amikor még nem lenne időszerű, már akkor magszárat hoz. Ezt okozhatja valamilyen környezeti tényező megváltozása, például lehűlés, felmelegedés, vízhiány. Ezt stresszként éli meg a növény, érzi, hogy baj van, amibe lehet, hogy belehal, ezért inkább utódokat hoz létre.

Ezek a problémás fajok

A hagyma felmagzását egy hideghatás is elindíthatja (e folyamatot vernalizációnak, vagy jarovizációnak is nevezik). Ekkor az alacsonyabb hőmérséklet, ha egy bizonyos ideig fennáll, az megindítja a generatív szervek, a virágok fejlődését. A hagyma mellett erre a káposztafélék és a gyökérzöldségek, mint a sárgarépa és a petrezselyem is érzékenyek. Karalábénál is előfordul, hogy a szárgumó képzése előtt virágozni kezd, az ilyen példány már soha nem fog a tányérunkra kerülni. Például egy karalábé palánta, ha több napon keresztül 7-8 oC-on van, akkor az jarovizálódik. A nagy mennyiségű víz és a nitrogén túlsúlyos tápanyagellátás is előidézhet ilyen problémát a karalábénál. A fajokon belül az egyes fajtáknak az erre való hajlama eltérő, és a nemesítés esetén komoly cél az, hogy a növények minél kevésbé legyenek érzékenyek az ilyen stresszhatásokra, tolerálják a környezeti tényezők változását, azok a korai fejlődési időszakukban ne indítsák be a magszárképzést. Bár a karalábé a legérzékenyebb erre, a többi káposztafélénél a fejes káposztánál, karfiolnál és a kelféléknél is problémát okozhat a megkezdődő virágzás. Kínai kelnél pedig a hosszú nappalok indítják be a virágzást ezért csak kora tavasszal érdemes ezt termeszteni nálunk.

Mások mástól kattannak be

Míg a káposztaféléknél az alacsony hőmérséklet addig a retekféléknél, a salátálknál és a spenótnál pont a magas hőmérséklet indítja a magszár növekedést. A fejes saláta hosszú nappalos növény, ezért a nappalok hosszának növekedése is kiváltja a magszár fejlesztést. A tépősaláta egyszerűbb eset, mert levelei a magszár képzés után is fogyaszthatóak. A nyári hosszú nappalok hatásásra magas virágszárat növeszt, de az ezen található levelek is alkalmasak fogyasztásra. A retekfélék közül főleg a hónaposé - mely rövid tenyészidejű - virágzása „automatikusan” beindul. Ha megnevelte a gumóját, virágzik, majd elpusztul a növény, ebbe a ritmusba nem tudunk beleavatkozni. Annyit tehetünk, hogy ha a retek „elkészült” szedjük fel és ne hagyjuk a földben, mert akkor virágozni kezd, a gumója pedig nem lesz már étkezésre alkalmas. A spenót téli fajtáinak a lényege, hogy a kora tavaszi gyengébb fényviszonyok mellett jól hajtanak, de május túl gyorsan magszárba szökkennek. A nyári fajták kevésbé hajlamosak a magszár képzésre. Ezért spenótból (is) érdemes fajtasorral tervezni, mindig olyan fajtát vetni, ami az adott évszakhoz a legjobban megfelelő. Az újzélandi spenót bár más ízű és textúrájú, mint a hagyományos, ám nagy előnye, hogy magszár képződése után is fogyaszthatóak a levelei.

Mit tehetünk a felmagzás ellen?

Nem sok mindent. Legjobb a problémát megelőzni, mert helyes fajtahasználattal a virágzás megindulásának a kockázata csökkenthető. Minden fajtát akkor vessünk, amikor annak ideje van, sem nem előbb, sem nem később. Így a növények mindig a számukra megfelelő időszakban tenyésznek. Figyeljük tehát a fajtatulajdonságokat és a kora tavaszi termesztésre ajánlottakat ne akarjuk nyáron termelni, és fordítva. Legyen a vízellátás és a tápanyagellátása is kiegyenlített a növényeknél így kisebb eséllyel zavar be ez a tényező a vernalizációs folyamatokba. A hőmérsékletet és a nappalok hosszát nem tudjuk befolyásolni, de egy árnyékoló hálóval megakadályozhatjuk, nem csak azt, hogy a növények leégjenek a legforróbb nyári hónapokban de azt is, hogy e stresszhatástól „megijedve”, a vesztüket érezve elkezdjenek virágozni. Végül, ha minden kötél szakad még késleltethetjük a virágzást a virágszárak kitörésével, így egy ideig még akadályozhatjuk a folyamatot akár salátánál, akár reteknél, vagy sárgarépánál, de ez nem végleges megoldás. A magszárba induló példányokat inkább szedjük ki még a folyamat elején az állományból, és fogyasszuk el, amíg még fogyaszthatók.

Amikor nem gond a felmagzás

Vannak kiskerti növények, melyek „újra vetik magukat”. A virágzás és magérlelés után elszórják magjaikat, és azon fajok esetén, melyeknél a téli fagy ezekben nem tesz kárt, tavasszal újra kikelnek. Ezek esetén nyugodtan hagyjuk, hogy virágozzanak, hiszen a jövő évi populációjuk is ennek köszönhetően jelenik majd meg a kertben. Ilyen például a laboda, mely kiváló spenótpótló, hiszen tavasztól őszig mindig találunk rajta zsenge ehető leveleket, de a legtöbb kertben a kapor is csak úgy magától nő. A borágó, a citromfű, a rukkola és a mizuna is elvetik saját magukat. Ezekben az esetekben két dologra kell figyelni. Egyik, hogy amikor kikelnek majd tavasszal megismerjük őket, tudjuk megkülönböztetni a kultúrnövény és a gyomok magoncait. Hiszen hiába kelnek ki, ha kikapáljuk, mert gaznak nézzük. Másik dolog, hogy ezek közül több faj, ha jól érzi magát képes gyomosítani, ezért az egyedszámra és a ritkításra is legyünk figyelemmel. Jó, ha a kertben minden tavasszal megjelenik néhány tő kapor, de nem annyira hasznos, ha minden helyet elural, és kaportengerré változik az egész zöldségeskert.