8 szuperkönnyen tartható szobanövény: ezekkel a kezdők sem tudnak hibázni

Ismét eltelt egy év, így, hogy magunk mögött hagyhattuk 2021-et, itt az idő, hogy a növényeink között is rendet tegyünk. Ugyanis, bizony a növények között is vannak úgynevezett trendek, melyeket nem muszáj követni, de néhány tippet érdemes lehet megfogadni. Ha bajban vagyunk, hogy milyen zöldeket válasszunk és hová tegyük őket, akkor az alábbi cikkünk (remélhetőleg) el fogja oszlatni a kérdőjeleket, és mindennek meglesz a maga kis megfelelő helye.

Bár egyszerűnek tűnik, és lényegében az is, nem árt odafigyelni, hogy milyen növényt mivel párosítunk, és melyik szobába tesszük. Hiszen nagyon nem mindegy, hogy az adott zöldünknek mik az igényei, mivel ez alapján kell neki helyet keresnünk az otthonunkban - írja a balconygardenweb. Emellett az is sokat számít, hogy mennyit tudunk törődni velük. Most pedig mindenre választ kaphatunk!

Kúszónövények

Általánosságban elmondható, hogy a kúszónövények szívós és hálás növények, ráadásul könnyedén alakíthatók tetszésünk szerint. Emellett lehet térelválasztóként és egy-egy régi kerítés vagy falfelület esetén egyszerű takaróként is használni. Ami még mellette szól, hogy számos színben és formában megtalálhatjuk őket, így nem lesz nehéz dolgunk kiválasztani a nekünk legmegfelelőbbet.

Virágzó növények

A virágzó szobanövények mellett több érv is szól, többek között az, hogy igazi ékes díszei lehetnek az otthonunknak. Azonban ezek igen eltérőek lehetnek, így fontos, hogy mindig az adott virág igényeit vegyük figyelembe, és eszerint válasszuk ki a helyüket.

Magas növények

Dobjuk fel otthonunkat egy-két magas zölddel, garantáltan minden tekintetet oda fog vonzani, és egyfajta merészséget sugallhat. A pálmafélék, fikuszok és sárkányfák is nagyszerű választások lehetnek.

Páfrányok

Úgy tűnik, hogy a páfrányok népszerűsége 2022-ben sem fog megtörni. A szobapáfrány igen értékes szobanövény, hiszen szép külseje és viszonylag egyszerű gondozása mellett légtisztító és méregtelenítő hatással is bír. Ha pedig kis függő kosárkákba tesszük őket, még mutatósabbak lehetnek. Mielőtt páfrányt vásárolunk, győződjünk meg arról, hogy milyen körülményeket kell biztosítanunk számukra.

Vízben növő növények

Sokak számára meglepő lehet, de nem minden szobanövénynek van szüksége talajra és folyamatos öntözésre, gondozásra ahhoz, hogy jól érezze magát, és megfelelően növekedjen, fejlődjön. Akadnak olyan fajok, illetve fajták, amelyek akár egy üveg vízben is elélnek, és mindössze annyi figyelemre van szükségük, amíg a vizet időközönként kicseréljük. Nem mellesleg hihetetlenül menőn is néznek ki, így mindenképpen érdemes beruházni egyre (vagy kettőre, vagy sokra). A hegyescsúcsú futóka, a közönséges borostyán, a zebrapletyka, a gyertyavirág és a filodendron kitűnő választás lehet.

Pozsgás növények 

Bár úgy tartják, hogy a pozsgás növényeket alig kell öntözni őket, és gondozást sem túlságosan igényelnek, és igen mutatósak is. Ez azonban persze nem ilyen egyszerű, hiszen amennyire könnyen túlöntözhetjük, olyan egyszerűen ki is száríthatjuk ezeket a növényeket. Sokan nem tudják, de nem mindegy, hogyan és mennyit locsoljuk a beltérben, és hogyan a kültérben tartott szukkulens növényeket. Ha beltérben tartjuk őket, akkor mindig addig locsoljuk, amíg el nem kezd kifolyni a víz a cserépből a tálcába - ez jelzi ugyanis, hogy elegendő vizet kapott a növényünk, és teljesen átnedvesedett a földje. Legközelebb pedig csak akkor öntözzük meg, amikor már teljesen kiszáradt a talaja, az egyik legnagyobb hiba ugyanis, amit elkövethetünk, ha hagyjuk vízben tocsogni a pozsgást.

Színes növények

Vannak, akik a minél színesebb, minél rikítóbb virágokat szeretik, de természetesen a minimalista stílust kedvelők is feldobhatják az életterüket színpompás növényekkel. Sőt, akár variálni is lehet a különböző színeket, ennek csak a fantáziánk szabjon határt. A broméliákkal, díszcsalánokkal, krotonnal és királybegóniával pedig biztosra mehetünk.

Nagy lombozatú levelek

A nagyobb lombozatú növényekkel szintén varázslatossá tehetjük otthonunkat, főleg, ha nagyobb tér áll rendelkezésünkre. Ezek a növények megint csak odavonzzák a tekinteteket, ráadásul bármilyen üres vagy éppen unalmas sarkot feldobhatunk velük. Szerezzünk be kolokáziát, buzogányvirágot, fikuszokat vagy kontyvirágféléket, nem fogjuk megbánni. 


 
 
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ezeket a kerti feladatokat nem szabad kihagyni a hónapban!
Ezek a legfontosabb májusi teendők a kertben: itt a 10 pontos feladatlista

Ezeket minden kerttulajdonosnak ki kell próbálnia!
Filléres trükkök a kert felturbózásához: ezekkel vagyonokat spórolhatsz