Nyugdíjba vonult Ledó Ferenc: kiderült, ki lesz a Délkertész új elnöke

agrarszektor.hu
Nagypéter Sándor lett a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének (Délkertész) új elnöke. A termelői szervezet eddigi elnöke, Ledó Ferenc, 16 év után köszönt le posztjáról, és vonul nyugdíjba. Az új elnök a következő évek tervei között a kígyóuborka és a kaliforniai paprika termesztésének felfuttatását, valamint a csomagolás fejlesztését említette.

Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!

A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat. 

Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.

Nyugdíjba vonult a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke, Ledó Ferenc - írja a magyarmezogazdasag.hu. A termelői szervezet megalakulásának 16. évfordulóján tartott ünnepi közgyűlésen megválasztották az utódját is. Elsöprő többséggel Nagypéter Sándor lett az új elnök. Ledó Ferenc sem távolodik el a szervezettől, a Fruitveb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnál és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál betöltött tisztségei révén továbbra is segíti a DélKerTÉSZ munkáját.

Közeleg az évkezdet egyik legjelentősebb agráreseménye, a március 7-i kecskeméti Agrárium 2019 konferencia. Tudni akarja, hogyan juthat hozzá az idei agrártámogatásokhoz és mennyi támogatást igényelhet? Hogyan változik a minden gazdálkodót érintő hazai földügyi szabályozás? A legfontosabb támogatási, jogszabályi és piaci változásokról kaphat fontos szakmai és gyakorlati információkat a szakpolitika, a közigazgatás és az üzleti élet csúcsvezetőitől, illetve első számú döntéshozóitól a március 7-i kecskeméti Agrárium 2019 konferencián.

A Délkertész 2002. november 7-én alakult meg 23 taggal, a taglétszám jelenleg 500-550 fő között van. A leköszönt elnök hangsúlyozta, hogy a Délkertész nonprofit jelleggel működik. A paprikánál és a paradicsomnál a tagoknak meghatározott fajtákat kell termeszteniük. Igen nagy az aránya a biológiai növényvédelemnek, a nyomon követés pedig 100 százalékos. Az országban a legnagyobb csomagolókapacitással rendelkezik a szövetkezet, a szentesi telepen két műszakban dolgozó közel 300 ember napi 80-85 tonna árut készít elő értékesítésre. 

Nagypéter Sándor a következő 5 év terveiről szólva piaci lehetőségként említette a kígyóuborka és a kaliforniai paprika termesztésének felfuttatását. Elmondta, hogy a termesztéstechnológia fejlesztése mellett előrelépnek a csomagolásban is, a kor elvárásainak megfelelően fokozatosan a környezetbarát, lebomló anyagok használatára állnak át.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK