Nagy gabonatermést jósolnak a Fekete-tengeri régióban

agrarszektor.hu
A Fekete-tenger térségében gazdálkodóknak 2018-ban sem volt okuk a panaszra, a terméseredmények jónak voltak mondhatóak, idén pedig annál is jobbat várnak. Lassan véget ér a tél, már sejthető a gabonafélék vetésterületének nagysága és a rendelkezésre álló csapadék mennyisége. Meg is indultak a becslések az idei aratási eredményekről. Egyelőre nagyon optimisták a szakemberek, ami azt jelenti, hogy ősszel bőséges lehet az exportárualap.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Moszkva idén 115 millió tonnás gabonaterméssel számol - hangzott el a múlt héten egy szakmai konferencián az orosz agrárpiaci konjunktúrakutató intézet (IKAR) igazgatójának szájából. Dmitrij Rylko összehasonlításképpen hozzátette: tavaly a hivatalos statisztika szerint 112,9 millió tonnás eredmény született Oroszországban. Rylko számításai szerint a 115 millió tonnából 76,6 millió tonnát tehet ki a búza, ami jóval meghaladná a tavalyi 72,1 millió tonnás mennyiséget. Kukoricából 13 millió tonnára van kilátás, ami csak 1,8 millió tonnával múlná felül a 2018. évi eredményt. Árpából 2,6 millió tonnás emelkedéssel 19,6 millió tonnára nőhet a betakarított gabona mennyisége.


Az orosz mezőgazdasági minisztérium még ennél is optimistább becsléseket tesz közzé.  Így a növénytermesztésért felelős részleg vezetője, Roman Nekrasow 118 millió tonnás gabonatermésről beszél. Ez azt jelenti, hogy január vége óta sokkal derűsebben látja a szakvezetés a várható aratási eredményt. A gabonafélékkel bevetett terület nagysága nem nő idén számottevően, mindössze 1,5 százalékkal 80,5 millió hektárra. A szezon időjárását azonban sokkal kedvezőbbnek ítélik a szakemberek a tavalyinál. Pedig már a 2018/19-es gazdasági év gabonaexportja sem csekély: előreláthatólag 42 millió tonna lesz.

Kazahsztánban is több gabonatermést várnak. Ömirsaq Schökejew mezőgazdasági miniszter múlt héten azt közölte, hogy 2019-ben legalább annyi gabonaféle kerül a raktárakba, mint 2018-ban. Az elvetett terület nagysága a szakminiszter szerint 22,3 millió hektárt tehet ki, ami 1,3 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva. A statisztikai hivatal 2018-ban 22,8 millió tonna gabonaféle betakarítását jelentette le. A gabonakivitel a futó gazdasági évben 9 millió tonnát érhet el, ami kevesebb az előző szezon 9,8 milliós exportmennyiségénél.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03