Örülhetnek az állattartók: jó darabig olcsó lesz a kukorica és a szója

Agrárszektor
Az északi féltekén még nem fejeződött be a kukorica vetése, a déliről azonban már érkeznek a betakarítási hírek. Kukoricából Brazíliában és Argentínában idén remek aratási eredmények születtek, ahogy tavaly ősszel Ukrajnában és tulajdonképpen Európában is. A szója terméseredményei is bőséget ígérnek idén, míg a repcét Ukrajnából kell majd a szokásosnál nagyobb mennyiségben pótolni.

Közeleg a tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye: Agrárium 2024 konferencia, március 19., Kecskemét

Előad többek között Nagy István, Kulik Zoltán, Andréka Tamás, Győrffy Balázs, Éder Tamás, Hadászi László, Ruck János, és még sokan mások.

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Brazíliában pillanatnyilag 94 millió tonnára teszik a betakarított kukorica mennyiségét, ami súrolja a két évvel ezelőtti kiváló évjárat zárószámát, a tavalyit pedig 16 százalékkal múlja felül. Argentínában 48 millió tonna tengeri kerülhet a raktárakba, ami az USDA várakozásait is felülmúlja, és 50 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti mennyiséget, de a két évvel ezelőtti csúcsévhez mérten is 14,6 százalékos előrelépést jelent.

A tavalyi kukoricaaratás az északi féltekén is jobb eredményeket hozott a vártnál, ami az európai aszály idején mindenkit meglepett. Ukrajnában csaknem 36 millió tengerit hordtak le a táblákról, ami 29 százalékkal haladta meg a 2016. évi, kiváló évjárat eredményét. Európa egésze enyhe emelkedéssel, de szintén felül tudta múlni a rekordokban bővelkedő 2016-os év eredményét, 63 millió tonnát aratott a közösség. Idén Románia is 14 százalékkal több kukoricát szállított le a fekete-tengeri kikötőbe, így nem meglepő, ha a betakarításkor magas szintről induló kukoricaár februártól szinte folyamatosan csökken.


Brazíliában a szója betakarított mennyisége is eldőlt, kevesebb lett az előrejelzettnél, de így is csaknem 114 millió tonna. Ez 7 százalékkal rosszabb, mint amit tavaly produkáltak. Eközben Argentínában 56,8 millió tonna szójababra van kilátás, ez elképesztő, 66 százalékos emelkedést jelent a tavalyi évhez mérten, viszont nem rendkívüli az ország életében: két évvel ezelőtt is hasonlóan jó évet zártak.

Az északi féltekén számunkra Ukrajna szójatermelése bír jelentősséggel, ahol 2018-ban 4,46 millió tonna szójababot arattak, ami 14 százalékkal volt több a tavalyinál, de nem számít rendkívülinek. Összességében biztosra vehető, hogy bőséges lesz ebből a terményből a piaci kínálat, amit a szójadara jelenlegi nyomott ára is jelez (CBOT: 95 ezer Ft/t).

A mostani szezon már sokkal több aggodalomra ad okot. A repce vetésterülete alapján Európában a kínálat erőteljes csökkenése biztosra vehető. Uniós szinten legalább 15 százalékkal kisebb repcetermő területtel lehet számolni a tavalyihoz mérten, a csökkenés mértéke Franciaországban (-24 százalék) és Németországban (-22 százalék) a legnagyobb, éppen a két legfontosabb repcetermelő tagállamban. Európát Ukrajna fogja kisegíteni a repceínségből, ott tavaly 25 százalékkal több, 2,75 millió tonna termett az enyhe télnek köszönhetően.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Heti fókusz: STOP STRESSZ! (x)

A tél végi szokatlanul meleg időjárás után fel kell készülnünk a kora tavaszi fagykárok megjelenésére szántóföldi kultúráinkban is.

Támogatott tartalom

Nagy termőképességű LG kukoricák (x)

Tavaly rég nem látott mélységbe zuhant a kukorica vetésterülete Magyarországon. A VSZT felmérése szerint a vetésterület 746 ezer ha körül alakult a 2023-as évben.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?