Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
- mondta a kemma.hu-nak Tóth Péter őstermelő. Hozzátette, az úgynevezett fóliás gyümölcs, vagyis a fóliasátor alatt termesztett fajta már kapható a piacokon. Ennek fejében már magyar eper is kapható a boltok kínálatában, nem csak a Spanyolországból és a Görögországból importált. Külön kitért arra is, hogy szűkebb hazánkban mikor lehet részt venni a Szedd magad! mozgalomban, mint mondta egyelőre csak találgatni lehet - írja a HelloVidék.
Idén év végén decemberben is kiosztja a Portfolio Csoport a Portfolio Agrárdíjakat az Agrárszektor 2021 Konferencián. Ebben az évben nyolc kategóriában díjazzuk a hazai agrárgazdaság legjobbjait és a legkiemelkedőbb agrárgazdasági teljesítményeket.
- magyarázta Tóth Péter, aki szerint az árról még nem érdemes beszélni, hiszen az még több tényezőtől is függhet.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy nagy a verseny a piacokon - éppen a már említett külföldi eper miatt. A kereskedők között vannak, akik magyar címszó alatt árulják a külföldit, amihez olcsóbban hozzá tudnak jutni. Ezt a legkönnyebben úgy lehet megtenni, hogy vásárolnak pár ládával - a hazai mellé.