Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
A megoldás nemcsak a helyszín tekintetében izgalmas: a cég előszeretettel használ olyan, az iparból ismerős szolgáltatásokat, mint a mesterséges intelligencia, a felhőalapú adatgyűjtés vagy a távoli eléréssel történő beavatkozás. Ezek a mai ipar 4.0-ás üzemekben a gyártószektor szereplői számára ismerősen hangzanak, de a mezőgazdaságban még kevésbé elterjedt megoldások - olvasható a Siemens közleményében. A 2021-ben alapított startup egy olasz búvárfelszereléseket gyártó vállalat vezetőjének ötlete volt, aki fiával és egy csapat mérnökkel vágott bele a víz alatti farm megvalósításába. Munkájukkal azt szeretnék bizonyítani, hogy ilyen körülmények között is nevelhetnek gyümölcs- és zöldségpalántákat, illetve gyógynövényeket. A víz alatti üvegházban kihasználják a pozitív környezeti hatásokat: a hőmérséklet stabilitását, a páratartalom állandóságát, a víz szén-dioxid megkötő képességét és oxigénbőségét, valamint azt, hogy a növények itt nincsenek kitéve a kártevőknek.
A csapat most azon dolgozik, hogy olyan megoldást fejlesszen, amivel széles körben is elérhetővé tehetik a víz alatti növénytermesztést. Ahhoz, hogy az idő, az időjárás és a rendelkezésükre álló víz alatti terület ne gátolja őket a kísérletezésben, egy bevált digitalizációs eszközt kerestek, így kerültek kapcsolatba a Siemens-szel és ismerték meg az Xcelerator szolgáltatásokat. A digitális iker technológiát hívták segítségül, így nemcsak megtervezhetik, hanem a modelleken le is tesztelhetik az elképzeléseiket. Az elkészített modelleket szimulációknak is alávethetik: azt vizsgálják, hogy a különböző üvegház-kialakítások miképp befolyásolják a palánták növekedését és a termések fejlődését. Ezt nemcsak a szimulációkon, hanem a való életben a víz alatt is megfigyelik, erre ipari digitalizációs felügyeleti eszközöket használnak.
A fejlesztők a szabad levegőn nevelt növények fejlődésével vetik össze a víz alattiak növekedését. Több ezer felvétel felhasználásával, valamint az éppen termesztett növények folyamatos megfigyelésével digitális adatbázist építenek. Ennek célja, hogy mesterséges intelligencia segítségével felismerje az eltéréseket és jelezze azokat. A felhőtechnológiát és az edge computingot a valós idejű felügyelet mellett a jövőben a távoli beavatkozásokhoz is használják majd. Így emberi erőforrást igénylő merülés nélkül is módosíthatók lesznek a farmok egyes működési paraméterei. Ezzel valódi ipar 4.0 megoldásokat vezetnek be a növénytermesztésbe, nem is akármilyen környezetben.
Címlapkép forrása: Siemens