2019. december 10. kedd Judit

Hírek - Növény

Nem mindenhol segített az eső: ebben a térségben foghatják a fejüket a gazdák

Az elmúlt napok csapadékos, enyhe időjárása igen jót tett az őszi vetések fejlődésének, melyek így már kedvező előjelekkel várják a telet. A talaj mélyebb rétegeinek nedvességgel való feltöltődése is megkezdődött, bár ott még bőven van hiány. A folytatásban marad fölöttünk a délnyugati áramlás, azaz az enyhe idő, de már az eddigieknél kevesebb csapadék valószínű hazánk nagyobb részén.
 
 

Október legvége, november eleje óta délnyugatias áramlás a jellemző térségünkben, mellyel enyhe, nedves léghullámok érkeztek és várhatóan még érkeznek is térségünkbe - írja a met.hu. Az elmúlt bő két hét során így az ország nagy részén 50-90 mm csapadék hullott (a Sajón például jelentős árhullám vonul le), ennél kevesebbet (30-40 mm) csak a Tiszántúlon esett. Ezzel a mennyiséggel 30 napos időtávon átlag fölött vagyunk, de a 90 napos csapadékösszeg főleg délnyugaton és keleten még mindig mínuszos. A hosszú októberi szárazság után a talaj nedvességgel való feltöltődése megkezdődött, a felső 20 cm-es réteg gyakorlatilag országszerte telítetté vált, sőt nagy területen ez a fölső 50 cm-re is igaz. A mélyebb talajrétegek még nagyrészt szárazak, bőven van hely a téli csapadék számára, ha az lassan, a beszivárgásra időt adva érkezik. A hőmérséklet főleg a keleti országrészben alakult jóval az átlagos felett az elmúlt 10 nap során. Délkeleten több napon is meghaladta a maximumhőmérséklet a 20 fokot, a Dunántúlon jellemzően ennél jóval hűvösebb volt. A talaj hőmérséklete keleten tartja a 10 fok körüli értékeket a fölső 20 cm-es rétegben, míg nyugaton 6-8 fok között alakul.

Jön az év vége kihagyhatatlan agrárrendezvénye, a kétnapos siófoki Agrárszektor Konferencia! A december 4-5-i esemény egyedülálló módon foglalja össze és mutatja be az agrárgazdaság legnagyobb érdeklődésre számot tartó, legaktuálisabb témáit az államigazgatási szféra és az üzleti élet csúcsvezetőinek részvételével. A konferencián elhangzó információk segítséget nyújtanak abban, hogy az agrárium szereplői megalapozott gazdasági döntéseket hozhassanak, és még sikeresebbé tehessék gazdálkodásukat, üzleti tevékenységeiket. Regisztráljon most a december 4-5-i siófoki Agrárszektor Konferenciára!

A kukorica betakarításából már nagyon kevés van hátra, de akik ezt nem tudták a száraz időben elvégezni, azok most sok gonddal küzdenek a sok csapadék miatt. Az őszi kalászosok megerősödéséhez, a korábban egyenetlenül kelt táblák egységesedéséhez a csapadékos és enyhe időjárás ideális körülményeket teremtett. Kifejezetten kedvező kilátásokkal várhatják a telet ezek a növények. Az őszi káposztarepce vetése és kelése körül aránylag kedvező volt az időjárás: megfelelő mennyiségű csapadék hullott a talaj-előkészítéshez, a keléshez, a növény kezdeti fejlődéséhez. Még az őszi árpa is talált elegendő nedvességet a keléshez. Az őszi búza vetéséhez azonban már sokfelé nem lehetett jó magágyat készíteni a rögös talajban, a vetés pedig porba történt. Október végén, november elején még időben érkezett a kiadós eső a fejlődő növények számára. Az ország döntő részén a csapadékösszeg az ideális közelében jár, a fölső talajrétegek pedig feltöltődtek nedvességgel. A Tiszántúlon kevesebb csapadék öntözte a földeket, arrafelé kevésbé nedves a talaj. 

Forrás: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

A következő egy hét során nem várható lényeges változás időjárásunkban, bár valószínűleg már nem kapunk annyi esőt, mint eddig. A következő 6-8 nap során területi átlagban 5-20 mm csapadék valószínű, a több a nyugati országrészben. A hőmérsékletben sem várható nagy változás az eddigiekhez képest, a maximum értékek továbbra is 10, az éppen szárazabb és átmenetileg napos tájakon 15 fok fölött (délkeleten akár 20 fok körül), a minimumok is jellemzően fagypont fölött alakulnak. Főleg a hét végén várhatók magas hőmérsékletek a sokfelé erős délkeleties szélben. Ennek megfelelően a talaj hőmérséklete sem csökken számottevően a következő napokban.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu