2018. július 19. csütörtök Emília

Hírek - Piac

Most kevés a búza vagy sok?

Ahogy az lenni szokott a betakarításkor, a termelők ellentmondásos híreket kapnak a piacról, de talán most a szokottnál is kuszább a kép. Részint látják és hallják, hogy nem lett túl rossz a búzatermés a térségünkben, másrészt arról is kapunk híreket, hogy az egyik legnagyobb termelő, Ukrajna megszenvedte az idei évet. Akkor most milyen árakra számítsanak?
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

Évek óta a betakarítási szezon egyik leginkább várt eseménye a kenyérgabona aratása és azok az információk, amelyek a minőségéről szólnak. Annak ellenére van ez így, hogy már egy évtizede mindössze 10 százaléknyi felárat hajlandó fizetni a piac az élelmiszernek szánt szemekért. Dacára ennek az igényes termelők ma is figyelnek a vetőmag-választásra és a gondos agrotechnikára, így a legjobb fajtákkal éppen úgy hozható a 7-8 tonnás eredmény, mint egy bőtermő, takarmány minőségű búzával.
Az eddigi eredmények nagyon elsődlegesek – sok helyen már látjuk a mennyiséget, a hozamokat, de a minőségre vonatkozó laborvizsgálatok eredménye még várat magára. Az első visszajelzések jó minőségről szólnak: jók a fehérjék és a sikértartalom is hozza a várt szinteket.

A szemek hektolitersúlya azonban akár 20 százalékkal is alacsonyabb annál, amit egy átlagos évben az adott fajtától várni lehet. Eddig csak Békés megyéből jött olyan visszajelzés, hogy amit az időjárás megadhatott, azt kedvezően adta meg.


Milyen árakra számíthatunk?

Az már korábban látszott, az idei szezon magasabb árakkal indul, és most ez igazolódott is. Ebben szerepe volt az elmúlt napok árfolyam-rallyjának is, de leginkább az érvényesült, hogy a nemzetközi piaci árak 10-15 százalékkal magasabbak most, mint egy éve. A legfontosabb piacon, a fekete-tengeri FOB paritáson az augusztusi jegyzések most 200 USD/t körül mozognak az orosz malmi búzára. Ez egy éve 7-8 dollárral volt alacsonyabb. A kicsit gyengébb, 11,5 százalékos fehérjetartalmú búzáért a kért árak közötti különbség 11-13 dollár tonnánként. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az árfolyam hogyan alakult – 272 forintot ért egy dollár egy évvel ezelőtt, ma meg 280-at –, látszik, miért is van most hajtóereje az exportnak.

A tavalyi 45 ezer forintos kiviteli árral szemben most 3 ezer forinttal többet kapunk egy tonna búzáért – amiben fontos szerepe van a forint gyengeségének.

A mostani árak nem is jelentik a csúcsot a fekete-tengeri piacon, volt ez már 5-10 dollárral a jelenlegi szint fölött is. Mindez nem azt jelenti, hogy itt van már a Kánaán, és minden potenciális búzatétel elhagyhatja az országot. A romániai és a bolgár ajánlatokkal kell versenyeznünk ebben az értékesítési irányban, márpedig ez a két ország a búzája 2/3-át exportálja, ami összesen 7-8 millió tonnát tesz ki. Van tehát verseny még akkor is, ha a hírek az orosz és az ukrán exportpotenciál csökkenéséről szólnak. Azt is látnunk kell, hogy az egyéb kivitelünk szerkezete egyoldalú. A legnagyobb arányban az olasz piac fogadja a magyar árut, és oda döntő többségében az euro minőségű, 11 százalékos fehérjetartalmú búza kell. Ez rányomja a bélyegét a magyar termelésre.

Ha itthonról nézzük a lehetséges árakat, akkor kevésbé szép a kép. A keddi első jegyzés, ami már az idei búzára vonatkozott, 8 euróval volt alacsonyabb, mint az egy héttel ezelőtti. Ezzel erősen megközelítettük az egy évvel korábbi szintet, vagyis a 188 eurót. Tavaly a tonnánkénti ár erről a szintről indult el, és szeptemberre már csak 180 eurót ért a búza. Ha ezekből az árakból indulunk ki, akkor - a fuvarköltségeket is figyelembe véve - nehezen érhető el a 44.500 forintos árszint az eurobúzára. Ma még talán eladható ezen az áron, de már látszik, hogy a kommersz minőségből megint sok van. Sajnos, nem várhatunk arra, hogy a búzaárak megint „elszálljanak”. Az 5 millió tonna, jó átlagos minőségű termés eladásával azonban nem szokott gond lenni.

Bidló Gábor, terménypiaci elemző
Prudens Ceres Kft.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Hollósi Dávid
    igazgató
    Takarék Agrár Igazgatóság

    Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu