A Nestlé 1998-ban vásárolta meg a büki állateledelgyárat, amelynek fejlesztésére azóta összesen 325 milliárd forintot fordított - áll a cég által kiadott sajtóközleményben. A most átadott három üzemegység egy 5 éves fejlesztési ciklus lezárulását is jelzi.
Ez idő alatt a gyár éves termelési kapacitása több mint 100 ezer tonnával bővült, és így elérheti akár az 500 ezer tonnát is. A Nestlé egyik legnagyobb európai állateledel-gyárának számító büki üzemben a termékek mintegy 95 százaléka exportra készül, és közel 50 országba jutnak el Magyarországról.
A fejlesztések részeként épült a gyárban egy teljesen automatizált magasraktár is, amely 50 ezer raklapos kapacitásával a megnövekedett termelési és exportvolumen kiszolgálását teszi lehetővé.
A közlemény hozzáteszi: a Nestlé teljes magyarországi jelenléte összesen 22 100 munkahely létét támogatja – ez közel annyi ember, mint ahányan Tatán élnek -, éves szinten 409,4 milliárd forint bruttó hozzáadott értéket termel és összességében 106,7 milliárd forinttal járul hozzá a központi költségvetés bevételeihez. A vállalat 1500 hazai beszállítóval dolgozik együtt, akik éves szinten éves szinten mintegy 75 milliárd forint értékben biztosítanak a Nestlé Hungária Kft-nek alap- és csomagolóanyagokat, valamint egyéb szolgáltatásokat.












