Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
A tojástermelésre szakosodott tyúkfarm 18 700-as állatállományából több mint 11 ezer pusztult el az elmúlt napokban a vírus következtében. A hatósági vizsgálat a betegség H5N8 altípusát mutatta ki. A DSVSA elrendelte a megmaradt állomány elpusztítását és elégetését, valamint kijelölte a gazdaság körül a 3 kilométer sugarú védőkörzetet és a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet.
Az utóbbi körzetben megtiltották a madarak szállítását, és felfüggesztették a farmon termelt tojás árusítását. A tyúkállomány elpusztítása, elhamvasztása után elkezdődik a farm fertőtlenítése - közölte a Mediafax hírügynökség.
Ahogy azt az agrárszektor.hu megírta, Magyarországon is terjed a madárinfluenza, a hét elején Komárom-Esztergom megyében egy Ács település melletti telephelyen madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a Nébih, így a teljes állományt, 53.500 pulykát kellett leölni. A mai napon egy létavértesi (Hajdú-Bihar megye) kacsatartó gazdaságban is igazolták a vírus jelenlétét, a vizsgálatok ezúttal is a betegség H5N8 altípusát mutatták ki. Így az állategészségügyi szakemberek a mintegy 115.000-es állomány leölését már gyanú alapján megkezdték. Dr. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke, igazgatója és a Pulykaszövetség titkára arról tájékoztatta lapunkat, hogy a vírus egyszeri hazai megjelenése is komoly gazdasági károkat okozhat Magyarországnak és a hazai vállalkozásoknak, több ország ugyanis korlátozhatja, vagy éppen megtilthatja a magyar baromfitermékek bevitelét országába.