Apokalipszis közeleg: őrült tempóban pusztulnak a poszméhek

Apokalipszis közeleg: őrült tempóban pusztulnak a poszméhek

agrarszektor.hu
Drasztikus csökkenésben van a poszméhek száma Európában és Észak-Amerikában az egyre forróbb és egyre gyakoribb hőmérsékleti szélsőségek miatt, állítják a tudósok. A Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a poszméhek túlélésési esélyei 30%-kal csökkentek egy emberi generáció alatt. A kutatók szerint a poszméhek száma olyan mértékben csökken, hogy az már a tömeges kihalással egyenértékű.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!

Peter Soroye, az Ottawai Egyetem PhD hallgatója, egyben a kutatás vezetője elmondta, hogy a populációk azokról a területekről tűnnek el, amelyek melegebbé váltak. Ha ez a tendencia változatlan marad, akkor néhány évtizeden belül több poszméhfaj is eltűnhet a Föld színéről, írta meg a Guardian.

Március 3-án rendezi meg Agrárium 2020 című évindító konferenciáját Kecskeméten a Portfolio Csoport. Az esemény napirendjére tűzi azokat a legfontosabb idei támogatási, jogszabályi, piaci, jövedelmezőségi és innovációs változásokat, amelyek ismeretére az agrárgazdaság szereplőinek feltétlenül szükségük lehet az eredményes gazdálkodáshoz. A konferencia a gyakorlatias szempontokat figyelembe véve ad választ a gazdasági döntéseknél felmerülő fontos kérdésekre. Ha tájékozott akar lenni az új évben, ne hagyja ki az Agrárium 2020 konferenciát március 3-án Kecskeméten!

A kutatócsoport hosszasan, 115 éven keresztül és 66 európai és észak-amerikai poszméhfaj vonatkozásában gyűjtött adatokat használva kifejlesztett egy modellt, amivel "klíma káosz" szituációkat szimulálhattak. Ezen keresztül a csoport megfigyelhette, hogy hogyan alakultak a poszméh populációk az évek során és azt is láthatta, hogy hol tartanak most a rovarok ahhoz képest, ahol korábban voltak.

Dr. Tim Newbold, az University College London Biodiverzitási és Környezeti Kutatási Központjának munkatársa elmondta, hogy őket is meglepte, hogy a klímaváltozás már most milyen komoly hatással volt a poszméhekre. A kutató szerint a mostaninál jóval nagyobb mértékű pusztulás várható majd, ha tovább pörög a klímaváltozás. Ami azt jelenti, hogy komoly erőfeszítéseket kell tennie az emberiségnek, ha csökkenteni akarja a klímaváltozást, és meg akarja óvni a poszméhfajok változatosságát, ugyanis ezek a rovarok kulcsszerepet játszanak a paradicsomok, a tök és különféle bogyók beporzásában.

A tudósok azt állítják, hogy az eljárásaikkal képesek lehetnek a kipusztulás kockázatának előrejelzésére, és beazonosítani azokat a területeket, ahol a megőrzése érdekében közvetlen beavatkozásra lesz szükség. Jeremy Kerr professzor, az Ottawai Egyetem oktatója, és a tanulmány egyik szerzője beszélt arról is, hogy a kutatásuknak köszönhetően azért a remény is felcsillant, mert vannak olyan módszerek, amivel kihúzhatják a klímaváltozás fullánkját, például azoknak a természetes élőhelyeknek (fák, bokrok, lejtők) a megóvásával, amelyek menedéket nyújthatnak a poszméheknek a hőség ellen. Jeremy Kerr rámutatott hogy végül mindenképp tennünk kell klímaváltozás ellen, és hogy minden cselekedetünk, ami csökkenti az üveghatású gázok kibocsátását, segíteni fog hosszú távon.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?