2020. június 2. kedd Kármen, Anita

Hírek - Állat

A takarmánydrágulás hazavágta a pulykatermelést

Az lenne a jó, ha nálunk is lenne hálaadási ünnep.
 
 

Az idén várhatóan rekord alacsony szintre, 80 ezer tonnára csökken a hazai pulykatermelés. A visszaesés annak tudható be, hogy tavaly és az idei év első felében a takarmányárak 60 százalékkal nőttek, miközben az értékesítési árak 20 százalékkal csökkentek. A Dunántúlon mára teljesen megszűnt a pulykavágás. Bár az egy főre jutó pulykahús-fogyasztásban most sem állunk rosszul, a Magyar Pulykaszövetség szerint szükség lenne arra, hogy – hasonlóan a november negyedik csütörtökén megtartott, észak-amerikai hálaadás napi ünnephez – a pulykatermékek iránti igény nálunk is nőjön.

Egykor sikertörténet volt, mára azonban látványosan visszaesett a hazai pulykatermelés – közölte Erdélyi István, a Magyar Pulykaszövetség elnöke. A szervezet a Baromfi Termék Tanáccsal (BTT) közösen a hazai pulykatermékek népszerűsítésére felhasználta az észak-amerikai hálaadás napi ünnepet is, amelyet az Egyesült Államokban minden év novemberének negyedik csütörtökén - vagyis az idén november 28-án - tartanak meg.

A hazai pulykatermelés a 2004-es uniós csatlakozáskor még évi 140 ezer tonnát ért el, és több mint 30 százalékot tett ki a 450 ezer tonna körüli teljes baromfitermelésen belül. Az ágazat teljesítménye azonban tavalyra 120 ezer tonnára csökkent, az idén pedig várhatóan még tovább, mintegy 80 ezer tonnára esik vissza. Ezzel párhuzamosan baromfi-termékpályán belüli súlya is 17 százalék körülire zsugorodik.

Erdélyi István szerint az utóbbi időszak gyors visszafejlődéséhez elsősorban az járult hozzá, hogy tavaly és az idei év első felében a takarmányárak 60 százalékkal nőttek, miközben az értékesítési árak 20 százalékkal csökkentek. Ezt a drasztikus változást a kisebb vágóhidak és feldolgozók nem tudták átvészelni, így ennek tudható be az is, hogy mára a Dunántúlon teljesen megszűnt a pulykavágás. (A piacvezető szerepet ma a szarvasi Gallicoop Zrt. tölti be évi 36-37 ezer tonnás feldolgozással a 26 ezer tonnás teljesítményű, kecskeméti Gallfood Kft. előtt. A Galfood ugyanakkor a közelmúltban felszámolásból megvásárolta a pacsai Zalai Baromfifeldolgozót is, ahol a korábbi nyilatkozatok szerint újra kívánja indítani a pulykavágást is).

Az ágazat visszaesésével párhuzamosan az egy főre jutó hazai pulykafogyasztás is 5,0-5,5 kilogrammra csökkent a korábbi 7-ről, de még így is a harmadik legtöbbnek számít a világon az USA és Izrael mögött. Az ágazat szereplői abban bíznak, hogy a fejenkénti fogyasztás rövid időn belül ismét elérheti a 7 kilogrammot, így a pulykatermelésben is fellendülés kezdődhet, ha a gazdasági növekedés valóban beindul. Ennek nyomán a 6,5 millió darabos idei pulykafeldolgozás ismét elérhetné a korábbi 8-10 millió darabot évente.

Erdélyi István szerint az ágazati hatékonyság javításához szükség lenne arra, hogy a termelők igénybe vehessék a ma mindössze négy százalékban felhasznált geotermikus energiát, hogy a telepeken „télen ne takarmánnyal kelljen fűteni”. A legális piaci szereplők megerősítése érdekében pedig fontos lenne, hogy a 27 százalékos áfakulcs az ágazatban 5 százalékra csökkenjen, így ugyanis a feketegazdaságot erősítő, „olajüzleteknél is jobb áfabizniszt” fel lehetne számolni.


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu