2019. október 19. szombat Nándor

Hírek - Állat

Elküldte alkalmazottait a Mórakert

Nem termel a felszámolás alatt lévő Mórakert tész: az alkalmazottakat elbocsátották, a létesítményeket őrzik. Több mint 4 milliárd forintra tartanak igényt a hitelezők.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

A Mórakert a felszámolás alatt nem működik, mivel nincs forgótőkéje, munkavállalói távoztak, illetve az utolsó 10-nek felmondtak – foglalta össze a január óta történteket egy mondatban Kaszó Éva felszámolóbiztos a Délmagyarország napilapnak. A szövetkezet már a felszámolás előtt leállt.

A hitelezői igények több mint 4 milliárd forintot tesznek ki. A tész legnagyobb hitelezői a bankok: a Mórakert valamennyi ingatlana az ő jelzálogjogukkal terhelt, a beszállítói követelés azonban elenyésző. A csődtörvény értelmében a vagyont értékesíteni kell: először a kisebb vagyontárgyakra írnak ki pályázatot, majd a működőképes részeket adják el.

A Csongrád Megyei Bíróság idén januárban rendelte el a Mórakert Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet felszámolását. A sokáig mintának tekintett, 142,7 millió forint jegyzett tőkéjű tész árbevétele a 2007-es 5,2 milliárd forintról 2009-re 2 milliárdra csökkent, saját tőkéje pedig már 2008-ban negatívba fordult. Az adósság tavaly márciusra elérte a 3,6 milliárd forintot, vagyona jelzáloggal terhelt, az utolsó hónapokban gyakorlatilag nem végzett érdemi tevékenységet.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu