Súlyos veszély fenyegeti az európai méheket: meglepő dologra jöttek rá a kutatók

Súlyos veszély fenyegeti az európai méheket: meglepő dologra jöttek rá a kutatók

agrarszektor.hu
A kelet-közép-európai mézelő méhek mitokondriális DNS-sokféleségét vizsgálták a Debreceni Egyetem Agrár Genomikai és Biotechnológia Központ kutatói egy nemzetközi együttműködés keretében. A kutatás eredményei az Insects című szakfolyóiratban jelentek meg. Az emberi tevékenység a méhek genetikai sokféleségére is negatív hatással van, ez a változás pedig az állatok számának radikális csökkenését okozhatja, veszélybe sodorva a megporzást.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A Kárpátok számos faj, mint a nyugat- és észak-európai fekete méh, valamint a krajnai méh számára a fő biogeográfiai határt jelentette sokáig. Az utóbbi évtizedekben azonban egyre inkább elmosódtak a fajok közötti különbségek - olvasható a Debreceni Egyetem közelményében. 

Nevezzen a 2021-es Portfolio Agrárdíjakra!

Idén év végén decemberben is kiosztja a Portfolio Csoport a Portfolio Agrárdíjakat az Agrárszektor 2021 Konferencián. Ebben az évben nyolc kategóriában díjazzuk a hazai agrárgazdaság legjobbjait és a legkiemelkedőbb agrárgazdasági teljesítményeket.

A Portfolio az érdeklődéseket az agrarszektordijak@portfolio.hu e-mail címen fogadja 2021. június 30-ig.

A folyamat oka a háziasított állatok szelektív tenyésztése, valamint a méhek ember általi áttelepítése, szállítása. Ennek eredményeként számos helyi fajtánál a genetikai egyediség elvesztése figyelhető meg. Ez azért probléma, mivel a mézelő méh természetes elterjedési területe sokféle környezetet ölel fel, ezért a helyi populációk remekül alkalmazkodtak az egyes ökológiai viszonyokhoz. A vizsgálataink kimutatták, hogy a kelet-közép-európai mézelő méhek csaknem 2%-a már rendelkezik afrikai eredetű mitokondriális DNS-sel. Az afrikai hatás megjelenését nagy valószínűséggel a kereskedelem okozhatta   

- mondta el Kusza Szilvia Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) Agrár Genomikai és Biotechnológia Központ (AGBK) egyetemi tanára a hirek.unideb.hu-nak.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az amerikai kontinensekre bizonyítottan emberi közvetítéssel kerültek be korábban az afrikai méhek. A debreceni kutatás ezt az úgynevezett afrikanizálódást vizsgálta. A beazonosított "A" mitotípusokat hordozó méhek valószínűsíthető eredete Afrika szubszaharai térsége. Kelet- és Közép-Európában nem mutatható ki egyértelmű mintázat arra, hogy az afrikai mitotípusok jelenlétét természetes folyamatok okozták volna, ezért ezek megjelenése valószínűleg összefügg az emberi tevékenységekkel. Például a különböző méhészeti gyakorlatokkal, az idegenhonos fajok extenzív tenyésztésével. Ezek az afrikai eredetű méhek jelentős fenyegetést jelentenek a genetikai sokféleségre, az európai méhek állategészségügyi állapotára, valamint agresszívabb viselkedésük miatt kevésbé alkalmasak a méhészkedésre.

 Az európai alfajokkal szemben jobban tolerálják az egyes parazitákat. Vizsgálatok kimutatták azonban, hogy ez a tolerancia sok esetben összefügg a környezettel. Nagy valószínűséggel az afrikai méhek európai környezetben nem feltétlenül lennének ellenállóbbak őshonos társaiknál. A faj hibridizációja bizonyított, de az afrikai gének arányát a populációban még vizsgálni kell. Feltérképezésük fontos, még abban az esetben is, ha ma még az európai méhek nukleáris genomja nagyrészt európai eredetű  

- hangsúlyozta az egyetemi tanár.

Az afrikai mitotípusok jelenlétének kutatása a méhészet szempontjából létfontosságú, mivel a kelet-közép-európai mézelő méhek genetikai módosulásai hozzájárulhatnak a nemkívánatos tulajdonságok, paraziták és betegségek elterjedéséhez. A méhek genetikai tisztaságának megőrzése érdekében is szükséges lenne jobban ellenőrizni az idegen méhek behozatalát és elterjedését, mivel a vizsgálatok során kimutatott afrikanizálódás komoly veszélyt jelenthet a fenntartható méhészetre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?