Baromfihúst vennél mostanában? Jó, ha tudod, mi derült ki róla
Az árrésstop mérsékelte a baromfihúsok drágulását, de egyes termékek ára jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban.
Az árrésstop mérsékelte a baromfihúsok drágulását, de egyes termékek ára jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban.
Kirívóan emelkedik a baromfihús és a tojás ára itthon, és a szakértők szerint ez még jó ideig így is fog maradni.
Az intézkedést kedden jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, amit szerinte március közepén vezetnek be.
Több mint két tucat ember került kórházba, egy pedig el is hunyt a fertőzött ukrán baromfihús miatt.
Vannak olyan élelmiszerek, amelyek kedvezőbb áron kaphatóak itthon, mint a szomszédos országokban.
Hiába az árstop, könnyen lehet, egy-egy termékeket drágábban veszünk, mint másfél éve.
A csirkemellfilé feldolgozói értékesítési ára 51,3 százalékkal mintegy 2077 forint/kilogrammra ugrott 2023 első hat hetében 2022 azonos időszakához képest.
Durván megnőtt a baromfihúsimport mennyisége Magyarországon és Európában is 2022 első nyolc hónapjában.
Csaknem harmadával emelkedett a baromfihús behozatala Magyarországra.
Segítségre van szükségük a hazai baromfitartóknak.

Feldman Zsolt: A szántóföldi növénytermesztés jövedelmezőségének visszaszerzése kulcskérdés a magyar mezőgazdaság számára.
Az ágazat legfontosabb érdeke most az újabb ASP-kitörés megakadályozása.
A hőség felgyorsíthatja a gabonák érését, ami a termés mennyiségére és minőségére is hatással lehet.
A miniszter hangsúlyozta: nem a katonák, hanem a honvédségi állományban lévő vadászok bevonása kerülhet szóba - tervben van új országrészek mentesítése is.
A miniszterelnök a mai kormányinfón reagált a baromfióriás megszólalására - szerinte a cég komoly állami támogatásokat kapott és magas a profitja.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.