Kifakadtak a magyar tejesek: eldurvulhat a helyzet az ágazatban?
Sok magyar tejtermelő keserű szájízzel léphet át 2023-ból 2024-be az ágazati szereplők szerint.
Sok magyar tejtermelő keserű szájízzel léphet át 2023-ból 2024-be az ágazati szereplők szerint.
A piaci hullámzás közepette is a hazai tejipar erősítésén dolgozik a Lactalis.
Októberben több tejterméknek is csökkent a fogyasztói ára a hazai boltokban az előző év azonos időszakához képest, de volt, ami drágább lett.
A cseh és szlovák dobozos tejet nagykereskedők importálták – kis mennyiséget, de rohamléptekben növekvő tendenciát mutatnak az adatok.
A tej termékpályán év eleje óta tart a szakadatlan áresés, a nyerstej tavaly ilyenkor még 17 százalékkal volt drágább.
Heti három napon kapnak tejtermékeket a gyerekek a korábbi szünet után újraindult kezdeményezés keretében.
2022-ben több mint 65 millió euró értékben importáltak tejet Romániába a magyar cégek.
Általános árcsökkenés vonul végig a tej termékpályán, a fogyasztókhoz érve azonban némileg elfogy a lendület.
Fel kell készülni arra, hogy EPR-díjak nagy valószínűséggel megjelennek majd a tejtermékek árában is.
Kemény volt 2022 az ágazat egésze számára, de a legtöbb tejipari cég növekedni tudott.
Rengeteg kihívással, köztük álhírekkel és tévhitekkel kell megküzdenie napjainkban a tejtermelőknek és feldolgozóknak.
Rengeteg a kérdőjel a tejágazat jövőjét illetően, mind Magyarországon, mind pedig Európában.
A hazai tejtermelők kénytelenek voltak az önköltségnövekményt tovább hárítani partnereikre, majd a fogyasztókra.
Komoly oka van annak, hogy miért a sajtok, tehéntúrók, tejek és joghurtok drágultak meg a leginkább.
Brutális, ami a tejtermékek árával történik, de meddig tarthat még az áremelkedés?
5 milliárd forintos beruházásból épített új sajtüzemet Szekszárdon a Tolnatej Zrt.
Meredeken nő a tejtermékek ára, de egyelőre senki se tudja még, hol fog véget érni a drágulás.
A húsipar és a növényi olajok tolták meg leginkább a hazai ipart.
Új menedzser irányítja a székesfehérvári Alföldi Tej Kft.-t
Óriási erők indítják el az áremelkedési hullámokat a tejágazatban.

Látványosan nőtt a biológiai termésnövelők piaca Magyarországon, a gazdálkodók 2025-ben m 24,4 milliárd forintot költöttek ilyen készítményekre.
Jelentősen nőtt az új mezőgazdasági gépek beszerzése az idei első negyedévben 2025 azonos időszakához képest.
Drágább szenzorokkal is kísérleteznek, de kevés termék bírja el az ezzel járó plusz költségeket.
A felmérések szerint ugyanakkor az utóbbi időben a hazai és az európai erdőterületek is gyarapodtak.
A prémium minőségű gyümölcs kilogrammonként 3000-4500 forintba kerülhet a kiskereskedelemben.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.