Nagy áremelkedésbe kezdett a tálcás tojás: itt az év végi hajrá!

agrarszektor.hu
Egészen augusztusig a dobozos tojás átlagára elmaradt az egy évvel ezelőttitől, csak mostanra érte utol magát. A tálcás tojások pedig nagy év végi hajrába kezdtek. Eközben a tápok is drágultak, ami különösen a brojlercsirke-termelőknek fáj, a végtermék ára ugyanis tavaly óta alig mozdult el - derül ki a NAIK AKI piaci jelentéséből.

Agrárium 2023 konferencia

Az évkezdet egyik legfontosabb rendezvénye Kecskeméten: a konferencia célja, hogy bemutassa azokat a legjelentősebb támogatási, jogszabályi, finanszírozási, piaci, innovációs és gépesítési változásokat, amelyek alapvetően meghatározhatják az ágazati vállalkozások 2023-as tevékenységét. Minden hazai agrárszereplőnek elengedhetetlen információs forrás!

Sok a tojás Európában. A Bizottság adatai alapján az unió tojástermék-importja már csak tizedannyi, mint az exportált mennyiség, miután a behozatal 32 százalékkal csökkent, a kivitel viszont 15 százalékkal nőtt 2019 első nyolc hónapjában. Most 15 ezer tonna behozott mennyiség áll szemben 161 ezer tonna kivitellel. Az import több mint fele (54 százalék) Ukrajnából érkezett 2019. január és augusztus között, ami 23 százalékkal kevesebb, mint a 2018 azonos időszakában beszállított mennyiség. Az unió legnagyobb célországa pedig Japán (32 százalék részesedés az exportból).

Az unióban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára 124 euró/100 kilogramm volt 2019 első 44 hetében, ez 6 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakának átlagáránál. A NAIK AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon az étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi átlagára 4 százalékkal 24,1 forint/darabra csökkent ebben az időszakban, viszont mostanra a dobozos tojások gyakorlatilag már ugyanannyiba kerülnek, mint tavaly, a tácás tojások pedig már 11 százalékkal drágábbak a 44. héten.

Eközben a vágócsirke feldolgozói értékesítési ára 1 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, a pulyka ugyanekkor 6 százalékot drágult. A legnagyobb mennyiségben felhasznált, 3-6. hetes korban etetett brojlernevelő táp ára több mint 9 százalékot emelkedett a tavalyi év azonos időszakához mérten. Vagyis a takarmányozási költségek nagyon elszálltak az érvényesíthető feldolgozói árral összevetve, kérdés, hogy ennek terhét milyen arányban viseli a termelő és a feldolgozó.

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárium 2023
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye március 21-én Kecskeméten.
EZT OLVASTAD MÁR?