Húzóágazatunkban pörög az eladás, az árak viszont lajhártempóban kúsznak

Agrárszektor
A 2017. évi madárinfluenza-járvány után gyorsan meglódult a termelés, ami átmenetileg felesleget termelt a piacon. Úgy tűnik, az ázsiai sertéspestis hatása csak a következő félév számaiban fog megmutatkozni.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!

A NAIK AKI adatai szerint az idei év első 7 hónapjában 10 százalékkal több baromfihúst importáltunk, mint tavaly, eközben a kivitelünk csak 6 százalékkal emelkedett. A szaldónk tehát romlott, és nem csak mennyiségi oldalról. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója a vg.hu-nak adott interjújában azt mondta, hogy értékben ennél is nagyobb veszteséget szenvedtünk el, az idei év eddig 9 százalékkal kevesebb bevételt hozott, a külkereskedelmi aktívumunk pedig 10 százalékkal romlott 2018-hoz képest.

A jelenség oka az, hogy a 2016-2017-es madárinfluenza-járvány nagy károkat okozott a baromfitermelésben, emiatt 2018-ban magas árak alakultak ki, ami növelte a termelési kedvet, ám visszavetette a fogyasztást. A bővülő kínálat és a visszaeső kereslet hatására 2018 őszétől elindultak lefelé az árak, az idén pedig már jókora készletek halmozódtak fel.

Érdekes jelenség, hogy a 2018 nyarán Ázsiában kibontakozó sertéspestisjárvány csak nagyon lassan érezteti a hatását a világpiacon. Mint ahogy azt korábban az agrárszketor.hu már megírta, a kínai kormányzat több mint fél éven át kitartott a raktározott húskészletekkel, emiatt a sertéspiacon is csak idén tavasszal lódultak meg az árak. A baromfi a sertés helyettesítő terméke, így várhatóan a következő félévi adatokban már meg fog jelenni a számokban a húsok iránti általános keresletnövekedés hatása. Az áremelkedés mértéke azonban jóval kisebb lesz, mint a sertéspiacon, hiszen egy rendkívül gyorsan felfuttatható termelőszektorról van szó. Kína egyetlen év alatt képes volt 18 százalékkal (!) bővíteni a baromfi-előállítást.

EZ IS ÉRDEKELHET

A hazai csirkehústermelők már most sincsenek rossz helyzetben. A csirkeápok ára idén csak 2-3 százalékot emelkedett, az átvett madarakért pedig tartósan 4-5 százalékkal fizetnek többet a felvásárlók, mint tavaly.

Az agrárszektor.hu úgy véli, pillanatnyilag nincs mitől félteni a baromfitermelőket. Igaz azonban az is, hogy- amint a vg.hu is írja - Brazíliából nagy mennyiségben érkezik a mellfilé, és Ukrajna is nagy tételben teríti ezt az Európában kedvelt terméket. Az Ukrajnából érkező importot az unió a vámmentesen behozható árukategóriák pontosításával fékezte, a Dél-Amerikával kötendő Mercosur-megállapodás azonban továbbra is Damoklész kardjaként lebeg az európai baromfiszektor felett.

EZ IS ÉRDEKELHET

Jön az év vége kihagyhatatlan agrárrendezvénye, a kétnapos siófoki Agrárszektor Konferencia! A december 4-5-i esemény egyedülálló módon foglalja össze és mutatja be az agrárgazdaság legnagyobb érdeklődésre számot tartó, legaktuálisabb témáit az államigazgatási szféra és az üzleti élet csúcsvezetőinek részvételével. A konferencián elhangzó információk segítséget nyújtanak abban, hogy az agrárium szereplői megalapozott gazdasági döntéseket hozhassanak, és még sikeresebbé tehessék gazdálkodásukat, üzleti tevékenységeiket. Regisztráljon most a december 4-5-i siófoki Agrárszektor Konferenciára!

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?