Fontos élelmiszeripari kezdeményezést írtak alá az AgroFood 2024-en

Fontos élelmiszeripari kezdeményezést írtak alá az AgroFood 2024-en

agrarszektor.hu
Ma újra beszélünk a HonestFood-ról, de már konkrétabban mint eddig, ma ünnepeljük ugyanis a HonestFood hivatalos megalapítását - mondta Giacomo Pedranzini, a Kometa 99 Zrt. ügyvezető igazgatója, illetve az HonestFood megálmodója a Portfolio AgroFood 2024 Konferencián. Kiemelte, az utolsó 30-40 évben sokat fókuszáltunk a volumenre, a tömegtermelésre és az alacsony fajlagos költségekre. Ezért az eladáshoz az árakat még nagyobb mértékben csökkenteni kellett, ennek következtében túltermeltünk és többek között nem figyeltünk az állatjóléti szempontokra sem. Ez a folyamat azóta sem változott - tette hozzá a szakember. A mai napon kezdte meg működését az HonestFood non-profit szervezet, a konferencián a csatlakozók aláírták hivatalos belépésüket a kezdeményezéshez.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Pedranzini elmondta, irányt kell változtatnunk, változtatnunk kell a játékszabályokon, ez lesz a HonestFood egyik célja is. Az HonestFood szemléletű működés kiemelt figyelmet fordít az emberi egészségre, a természet és a környezet védelmére, beleértve az állatjólétet is, valamint méltányos a termelési lánc minden szereplőjével.

Legfontosabb, hogy a hozzáadott értékek tisztességesebb eloszlását szorgalmazzuk a termelési lánc szereplői között.

Hollósy Tibor elmondta, hogy Magyaroszág mezőgazdasági szempontból az ígéretek völgye. A földrajzi elhelyezkedésünk, az ország kiváló vízkészlete és a logisztikai szempontből is kedvező elhelyezkedés merőben hozzájárul az iaprágban betöltött fontos szerepeinkhez. 

Hollósi TiborHollósi Tibor

Annak érdekében, hogy feltérképezzék a fogyasztók igényeit, hogy pontosabban tudják mire van kereslet és igény, kutatásokat végeztek a témákban. 4 fontos kérdésben végeztek kutatásokat 1000 emberre vetítve. A megkérdezettek szerint a termelők teremtik a legnagyobb társadalmi értéket az élelmiszertermelés folyamatában és szerintük a termelők jutalmazás nem megfelelő. A kutatás rávilágított arra is, hogy az emberek nagy számban hajlandóak a kicsit drágább termékeket megvásárolni, annak érdekében, hogy ezzel támogassák azokat a termelőket, akik hangsúlyt fektetnek az állatjólétre és a környezetvédelemre. A megkérdezettek 79 százaléka szerint a legtöbb pénz, amit élelmiszeripari termékekre költenek, a termelőknek járna.

A Portfolio AgroFood 2024 Konferenciáról eddig megjelent cikkeink:

 

Címlapkép forrása: Berecz Valter
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?