Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Világélelmezési Program (WFP) közös "Hunger Hotspots" jelentése a konfliktusokat, gazdasági sokkokat és éghajlati veszélyeket teszi felelőssé a leginkább érintett területek helyzetéért. A jelentés az elkövetkező öt hónapra vonatkozóan jósol élelmezési válságokat. A szakértők befektetéseket és segítséget sürgetnek a segélyek célba juttatásához, amit a bizonytalan helyzet és a finanszírozási hiányosságok akadályoznak.
Ez a jelentés vészjelzés. Tudjuk, hol növekszik az éhezés és kik vannak veszélyben. Finanszírozás és hozzáférés nélkül nem tudunk életeket menteni
- nyilatkozta Cindy McCain, a WFP ügyvezető igazgatója.
Az éhínség hivatalos megállapításához egy adott területen a lakosság legalább 20%-ának kell súlyos élelmiszerhiánytól szenvednie, a gyermekek 30%-ának kell akut alultápláltnak lennie, és naponta 10 ezer emberből kettőnek kell meghalnia éhezés, alultápláltság vagy betegség következtében. Ezek tükrében:
- Szudánban, ahol 2024-ben már hivatalosan is éhínséget állapítottak meg, a válság várhatóan folytatódik a konfliktusok és a kényszerű lakhelyelhagyások miatt, közel 25 millió ember van veszélyben.
- Dél-Szudánban az áradások és a politikai instabilitás következtében akár 7,7 millió ember is válsághelyzetbe kerülhet, közülük 63 ezren éhínségszerű körülmények között élhetnek a jelentés szerint.
- Gázában Izrael folytatódó katonai műveletei és blokádja miatt a teljes 2,1 milliós lakosság akut élelmezési bizonytalanságban él, és szeptember végéig közel félmillió ember kerülhet éhínség-közeli állapotba.
- Haitin az eszkalálódó bandaerőszak ezreket kényszerített lakhelyük elhagyására, 8400-an már most katasztrofális éhezéstől szenvednek, míg Maliban a konfliktusok és a magas gabonaárak miatt 2600 ember van kitéve az éhhalál veszélyének augusztus végéig.
- További súlyos helyzetben lévő országok közé tartozik Jemen, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Mianmar és Nigéria.
Az emberek gazdaságainak és állatainak védelme, hogy továbbra is tudjanak élelmiszert termelni ott, ahol vannak, még a legnehezebb és legzordabb körülmények között is, nem csupán sürgős - hanem elengedhetetlen
- mondta Csü Tung-jü, a FAO főigazgatója.
Néhány ország, például Etiópia, Kenya és Libanon, javulást mutatott, és lekerült a FAO és a WFP éhségveszély-listájáról.