2021. december 6. hétfő Miklós

Hírek - Élelmiszer

Durva tejdrágulás jön Magyarországon, de a sajtért és a vajért is többet kérhetnek majd

Jelentősen drágulhatnak a tejtermékek Magyarországon a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint, az áremelkedés hátterében főképp a takarmányárak drasztkikus elszállása áll. A terméktanács szerint már most 20-30 százalékos költségnövekedést okozott a takarmánydrágulás a termelőknél, mint mondták, a többletterhet fokozatosan hárítják át a vevőkre.
 
 

A liszt, a hús és a tojás után a tej is jelentősen drágulni fog a közeljövőben, és akárcsak a húsiparban, itt is a takarmányárak drámai emelkedésével indokolja a drágulást a Tej Terméktanács - hangzott el az RTL Klub Híradójában. Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezetője igazgatója azt mondta, a 20-30 százalékos költségnövekedésnek - ami a termelőket érinti most a takarmánydrágulás miatt - a nagyobb része át kell majd háruljon a vevőkre a következő év folyamán. Ráadásul a sajtért, a vajért és a tejfölért is többet kérhetnek majd a boltokban.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint idén januárban a tartós tejet 2,1 százalékkal adták drágábban januárban, mint egy évvel ezelőtt, a trappista sajt viszont 7,2 százalékkal kerül idén többe. A KSH felmérése alapján pedig egy háromtagú család évente átlagosan 130 ezer forintot költ tejtermékekre, így egy 10 százalékos drágulás évi 13 ezer forinttal növelheti költségeiket.

További részéletek az RTL Klub híradásában hallhatók:

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Agrárszektor Konferencia 2021

    Agrártámogatási reform, pénzözön a vidékfejlesztésben, világpiaci árrobbanás, forradalmi agrárinnovációk, precíziós gazdálkodás, digitalizáció. 2 nap, 10+ órányi szakmai program, 70+ előadó