Erre senki sem számított: döbbenetes dolog történt az élelmiszerárakkal a világon

Erre senki sem számított: döbbenetes dolog történt az élelmiszerárakkal a világon

agrarszektor.hu
Nagyot zuhant júliusban az élelmiszerárak globális mutatója, köszönhetően a fontosabb gabonafélék és a növényi olajok két számjegyű árcsökkenésének - jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). A növényi olajok árindexe csaknem 20 százalékot zuhant júliusban, a gabonáé pedig több mint 10 százalékkal esett vissza, de csökkent a cukor, a rizs, a tejtermékek és a marha-, illetve a sertéshús ára is, míg a baromfihúsok árai sosem látott magasságba emelkedtek.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A FAO élelmiszerár-index 8,6%-kal zsugorodott június óta, folytatva a márciusi csúcs után megkezdett lejtmenetet. Ennek ellenére a mutató, amely a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi, a tavaly júliusi értékét 13,1%-kal szárnyalta túl.

A nemzetközi élelmiszerárak csökkenése a nagy megugrás után mindenképp üdvözlendő, főleg az élelmiszerek elérhetősége szempontjából, azonban még számos bizonytalanság maradt a rendszerben, köztük a műtrágya magas ára, ami kihatással lehet a termelési kilátásokra és a gazdák jövedelmére, továbbá a sivár gazdasági kilátások, az árfolyamingadozások - ezek mindegyike komoly veszélyt jelent a globális élelmezésbiztonságra

- mondta a FAO vezető közgazdásza, Maximo Torero.

A növényi olajok árindexe 19,2%-ot zuhant júliusban, 10 havi negatív csúcsot döntve. Minden olajfajta nemzetközi piaci jegyzése visszaesett, ezen belül a pálmaolajé a bőséges indonéziai exportkilátások miatt, a repce a várható kínálatbővülés okán és a szója az elhúzódó alacsony kereslet miatt. A fekete-tengeri logisztikai bizonytalanságok dacára a napraforgóolaj piacán szintén nagy áresés történt köszönhetően a nyomott importkeresletnek. A nyersolaj alacsonyabb ára szintén hozzájárult az árcsökkenéshez.

A FAO gabonaár-index 11,5%-kal zsugorodott a hónapban, ennek ellenére szintje 16,6%-kal haladta meg a 2021 júliusi értékét. Az indexben szereplő összes gabonaféle olcsóbb lett, kiemelten a búza, melynek világpiaci ára 14,5%-ot esett részben az északi félteke szezonális kínálatbősége miatt és azután, hogy a megszületett az ukrán-orosz megállapodás a fekete-tengeri kikötők megnyitására az export előtt. A szemestermények nemzetközi ára 11,2%-kal csökkent, a kukoricáé 10,7%-kal részben szintén a fekete-tengeri egyezmény és a szezonális argentin és brazíliai készletbőség miatt. Idén először a rizs világpiaci ára is csökkent.

A cukor ára 3,8%-kal mérséklődött júniusban a világgazdasági további lassulása generálta esetleges keresletcsökkenés, illetve Brazíliában a reál gyengülése és az alacsony bioetanol árak okozta kibocsátásnövekedés miatti. A nagyobb export- és termelési potenciál Indiában szintén lefelé nyomta a cukor árát, azonban a forró és száraz európai nyár és ennek negatív hatása a cukorrépa hozamára megakadályozott egy nagyobb árzuhanást.

Csupán 2,5%-kal, de szintén csökkent a tejtermékek árindexe a lanyha kereskedelmi aktivitás miatt, ám így is 25,4%-kal meghaladta az egy évvel korábbi értéket. A tejpor és vaj ára is esett, a sajté azonban stabil maradt az európai turizmus hajtotta kereslet miatt. A FAO hús-árindexe 0,5%-kal mérséklődött a szarvasmarha-, juh- és sertéshús zsugorodó importkereslete miatt. Ezzel szemben a baromfihús nemzetközi ára sosem látott magasságba szökött a stabil globális importkereslet és az északi féltekén terjedő madárinfluenza okán beszűkült kínálat kombinációja miatt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?