Fejenként 250-500 forinttal kell többet fizetnünk, ha most drágul a liszt

Várhatóan keresztül tudják vinni partnereiknél áremelési törekvéseiket a malomipari vállalkozások, így 5-10 százalékkal növelhetik a liszt átadási árát. Ha a drágulás megjelenik a fogyasztói árakban, éves szinten egy átlagfogyasztónak 250-500 forintos pluszkiadással kell számolnia.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Egyes meghatározó malomipari cégek már augusztusban emelték a liszt árát, mások pedig szeptember-októberben hajtották, illetve hajtják végre a drágítást - nyilatkozták az agrárszektor.hu-nak iparági szakértők. A molnárok 5-10 százalékos árnövelést tartanak szükségesnek, és az eddigi tapasztalatok szerint a kereskedelem és a sütőipar is tudomásul veszi az áremeléseket. A vállalkozások elsősorban a kötelező bérköltségek és a búzaárak növekedésével indokolják az árváltoztatásokat. Tavaly ilyenkor például a búza tonnájáért 40 ezer forintot kellett fizetni, míg most 45 ezer forintra emelkedett az ár.

VETNE, ARATNA VAGY PERMETEZNE? - Tervezzen előre részletes agrometeorológiai előrejelzesünkkel!
Nézze meg, milyen idő lesz a napokban:
 

A malomipari átadási lisztárak az árnövelések előtt kilónként 63-64 forinttól 89-90 forintig szórtak attól függően, hogy csomagolt, zsákos, vagy ömlesztett termékről van-e szó. A nagyobb mennyiséget jelentő, alacsonyabb árkategóriával számolva az 5-10 százalékos drágítás kilónként 3-6 forintos árnövekedést jelent.

Mivel az egy főre eső hazai lisztfogyasztás 80 kilogramm körül mozog, éves szinten a mostani áremelések 250-500 forintos pluszkiadást okozhatnak a vásárlóknak, amennyiben az árnövelések beépülnek a fogyasztói árakba is. Ezt a többletköltséget iparági szakértők nem tartják jelentősnek ahhoz képest, hogy a mostani lisztdrágítás számos vállalkozásnak a túlélést jelentheti az alacsony malomipari jövedelmezőség miatt.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03