2021. április 20. kedd Tivadar

Hírek - Élelmiszer

Tovább emelkedtek az élelmiszerárak: meddig tarthat még a drágulás?

Kilenc hónap drágulás után márciusban összesítve tovább emelkedtek a globális élelmiszerárak, főleg a növényi olajoké és a tejtermékeké, jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
 
 

A FAO élelmiszerárindex, ami a nemzetközileg legfontosabb élelmiszerek havi árváltozását követi, 2,1%-kal emelkedett február óta és ezzel elérte a 2014 júniusa óta mért legmagasabb szintet. Jobban ránézve az indexre, termékcsoportonként eltérő mozgás látható. A márciusi növekedés a növényi olajok számlájára írható, melyek 8%-os havi drágulásukkal közel 10 éves rekordot döntöttek. A szójaolaj ára meredeken emelkedett, részben a biodízel szektor feléledő kereslete miatt.

A vaj drágulásával szintén nőtt a tejtermékek ára nemzetközi szinten (+3,9%-kal), a szűkös európai kínálat és erősebb kereslet miatt. A tejpor ára szintén emelkedett az ázsiai (főként kínai) importigény miatt, amit nem tudott kielégíteni a csökkent termelés a Csendes-óceán térségében és a szűkös európai és észak-amerikai konténerkapacitások.

A FAO a húsra vonatkozó árindexe szintén emelkedett – februárhoz képest 2,3%-kal, a kínai import és az európai húsvéti szezon keresletbővülése által hajtva, leginkább a baromfi- és sertéshús esetében. A marhahús ára stabil, a juh olcsóbb lett, miután a száraz időjárás miatt az új-zélandi gazdák állataik eladására kényszerültek.

Ezzel szemben a FAO által megfigyelt gabonafélék átlagosan 1,8%-kal lettek olcsóbbak, ám ez még így is 26,5%-kal haladja meg az egy évvel ezelőtti szintet. A búza ára csökkent a legtöbbet, amiből mind a tartalékok, mind az idei termelési kilátások bizakodásra adnak okot. A kukorica és rizs ára szintén csökkent, a ciroké eközben nőtt. A cukor árindexe 4%-kal zsugorodott múlt hónapban a bőséges indiai export hírére, de még ezzel is harmadával teljesíti túl a tavaly márciusi értéket.

Jó terméskilátások 2021-re

A FAO szakértői szerint idén újra bővül a világ gabonakibocsátása, immár a harmadik egymást követő éve, és a vártnál kedvezőbb időjárás miatt az előzetes termelési becsléseket is emelték számos országban. A globális búzatermelés 1,4%-os emelkedés után eléri a 285 millió tonnát, amivel új csúcsot dönthet 2021-ben köszönhetően az európai és indiai termelés helyreállásának. Átlag fölötti mennyiséget várnak a kukoricánál is, miután Brazíliában és Dél-Afrikában is rekordtermés lehet – olvasható a FAO Gabonakészletek és -igények gyorsjelentésében.

A takarmányipar feléledésével az idei szezonban 2,4%-kal is nőhet a felhasználás, elérve a 2 777 millió tonnát. A gabonatartalékok ezzel együtt 1,7%-kal 808 millió tonnára esnek vissza az év végéig. A FAO mintegy 6%-kal bővülő gabonakereskedelemre számít a jelenlegi szezonban, ami így 466 millió tonnára duzzadhat, a szemestermények és a rizs keresletélénkülésétől fűtve.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu