2017. szeptember 19. kedd Vilhelmina

Hírek - Európai Unió

Megszűnhet az etanolipar az Európai Unióban? - Súlyos döntés előtt a Bizottság

Nagy horderejű változások készülődnek az európai etanolgyártás háza táján. Zajlik ugyanis a megújuló energiákra vonatkozó Európai Uniós irányelv felülvizsgálata (REDII), amely egészen eddig kiszámítható kereteket teremtett az etanolgyártók számára. A szóban forgó direktíva előírja, hogy 2020-ra az unióban el kell érnünk a 10 százalékos megújuló energia részarányt a közlekedési célú energiamixben. Ebből a 10 százalékból jelenleg maximum 7 százalék fedezhető etanol típusú üzemanyagokból, azonban a legújabb javaslat 2020 után 3,8 százalékra szorítaná le a bekeverési arányt. Könnyen belátható, hogy egy ilyen mértékű szigorítás a gyakorlatban az etanol iparág kivezetését jelentené Európai Unióból. Az európai gyártók tiltakoznak, a Bizottság javaslata szerintük nem csak a tudományos tényekkel, hanem a gazdasági racionalitással is szembe megy. A témáról Hódos Ferenccel, a Pannonia Ethanol új stratégiai igazgatójával beszélgettünk.
 
 
Feliratkozom az agrárszektor.hu hírlevélre

Néhány hónapja érkezett a Pannonia Ethanol stratégiai igazgatói posztjára, milyen új célokat jelölt ki a vállalat számára? Várható-e változás a Pannonia Ethanol üzleti és fejlesztési stratégiáiban?

A cég életében mindenképpen várhatóak változások. Ennek egyik fő oka, hogy folyamatban van a megújuló energiákra vonatkozó Európai Uniós irányelv felülvizsgálata (REDII), amely alapvetően határozza meg a tevékenységünket, a termelési és piaci stratégiáinkat. Arról az irányelvről van szó, amely tulajdonképpen az alaptevékenységünknek, az etanolgyártásnak az alapja. Ennek a jogszabálynak a felülvizsgálatához kapcsolódik az én feladatköröm is. Az elmúlt években finanszírozói oldalról kísértem figyelemmel a céget, a fő célom most az, hogy a cég öt éves termelői múltjából összeszedett tapasztalatok alapján az iparágban meglévő legfrissebb tudományos eredményeket, tényeket közvetítsük a döntéshozók felé a rendelkezésre álló érdekképviseleteken keresztül. Meggyőződésünk, hogy abban az esetben, amikor egy uniós jogszabály ilyen súlyú, és ilyen hosszú távon szab meg egy piacot, akkor azt lehetőség szerint az elérhető legfrissebb tudományos tények ismeretében és figyelembe vételével kell megalkotni. Ez jelenleg nem feltétlenül van így. Egyrészről, maga a jogalkotás is egy bonyolult folyamat, amelyben a szakmai szempontok akár el is veszhetnek, másrészről, sajnos sok vélt vagy csupán feltételezésen alapuló érv is szerepet kap a tényekkel szemben.

Miről szól pontosan ez a direktíva, és a felülvizsgálatnak milyen kifutása és hosszú távú hatása lehet? Egy kedvezőtlen döntés akár az iparág kivezetését is jelentheti az európai piacról?


A jelenleg érvényes direktíva szerint 2020-ra az Európai Unióban 10 százalékos megújuló részarányt kellene elérni a közlekedési célú energiamixben. Ebből a 10 százalékból maximum 7 százalék fedezhető olyan üzemanyagokból, mint az etanol. A felülvizsgálat keretében tett újabb javaslatban a Bizottság azt határozza meg, hogy a mai viszonyokhoz képest 12-13 év múlva milyen energiamixet szeretne látni az EU-ban annak érdekében, hogy a klímavédelmi vállalásait teljesíthesse és munkahelyeket teremtsen.

 

Az etanol egy rendkívül értékes, megújuló üzemanyagadalék, amely a fosszilis üzemanyagokhoz képest 60 százalék feletti ÜHG-kibocsátás megtakarítást (üvegházhatású gázkibocsátás-megtakarítás) ér el, és jelenleg az egyetlen, ipari méretben elérhető adalékanyag, amely alkalmas a közlekedési ágazat zöldítésére. Az unió teljes ÜHG-kibocsátásában 20 százalék feletti a közlekedés részaránya, és - noha a cél a folyamatos mérséklés lenne - az egyre bővülő autópark miatt nominálisan inkább nő a kibocsátás. Az autók esetében nem lehet alkalmazni a már rendelkezésre álló, ipari méretben alkalmazható megújuló energiaforrásokat - például szélkerék, napelem - és az elektromos autók elterjedése is várat magára, így a szükséges zöldítésre egyelőre csak az etanol, illetve a fenntartható bioüzemanyagok képesek.


Az említett, tavaly novemberi bizottsági javaslat növelné a megújuló energiák részarányát, ugyanakkor a kukoricából és más takarmány-alapanyagokból előállított üzemanyagok bekeverési arányát a jelenlegi 7 helyett 3,8 százalékra szorítaná le. Egy ilyen mértékű szigorítás pedig az etanol iparág kivezetését jelentené.

A Bizottság ezeket az üzemanyagokat azzal bélyegzi meg, hogy az alapanyagokat takarmányként is fel lehetne használni, ezért teljesen ki akarja szorítani az etanolgyártásból. Eközben elfeledkezik arról, hogy - bár valóban üzemanyag a végtermék -  a gyártás során olyan értékes, magas fehérjetartalmú, GMO-mentes takarmányt is előállítunk, amely képes az EU szójaimportját csökkenteni. Az utóbbi pedig kritikus kérdés az Európai Unióban. Éppen ezért a bizottsági javaslatot nem látjuk megalapozottnak: a tudományos tények, a klímavédelmi célok teljesítése és a gazdasági racionalitás egész egyszerűen ellentmondanak ennek az iránynak.


Milyen tudományos eredmények és tények azok, amelyek Önök szerint megalapozatlanná teszik a javaslatot?

Úgy látjuk, hogy a Bizottság ahelyett, hogy megfelelően megválasztott tudományos kritériumrendszerben döntené el, hogy mi a megfelelő hatású bioüzemanyag, és mi az, ami nem, nehezen értelmezhető és irreleváns kategóriákban gondolkodik. Több misztérium, féligazság tartja magát a köztudatban, és a Bizottság is részben erre alapoz. Az egyik ilyen közkeletű felvetés, hogy nem helyes, ha takarmányból gyártunk üzemanyagot. Amit viszont elfelejtenek, az az, hogy mi nem kizárólag üzemanyagot gyártunk, hanem takarmányt és üzemanyagot. Az etanoltermelésnek ugyanis van egy fehérjetakarmány mellékterméke, ami GMO- és antibiotikummentes, igazolható forrású és nyomon követhető takarmányadalékként hasznosítható. A kukoricának csak a keményítő része az, amit az alkoholgyártáshoz használunk, minden más értékes alapanyag ebben a melléktermékben koncentrálódik, és mint fehérjetakarmány-forrás, alkalmas a szarvasmarha, a baromfi és a sertés takarmányozására. Az etanolgyártás végső soron javítja az élelmiszerbiztonságot a teljes táplálékláncra vonatkozóan.

Magyarország földrajzi és klimatikus adottságaiból, valamint tradícióiból adódóan kukoricából uniós viszonyban kifejezetten versenyképes. A bioetanolipar megjelenését megelőzően a 4-5 millió tonna többletet terményként, feldolgozatlan formában értékesítették a magyar termelők. Az etanolipar belépésével ezt sikerült közel 2 millió tonnával csökkenteni. Amellett, hogy Magyarországon rendszeresen többlet van kukoricából, állati fehérjéből - jellemzően GMO-s szójából - behozatalra szorulunk, és kimondottan magas az exportfüggőségünk. A fehérjeimportunk elsősorban Dél-Amerikából származik, ahol azok a fontos európai kritériumok, mint a GMO-mentesség, a fenntartható termesztés, a nyomon követhetőség, kevésbé biztosíthatók.

 

Amit mi mellékterméknek nevezünk, az valójában egy roppant értékes fehérjeforrás, és Európában egy hiánytermék, ami etanolgyártás nélkül nem tudna megtermelődni. A Bizottság viszont erre nincsen tekintettel, tisztán üzemanyagkérdésként tekint az etanolgyártásra, és elfelejti az iparág további hozzáadott értékét.

 

A jelenleg hatályos uniós irányelv megalkotásakor voltak olyan félelmek, hogy az üzemanyagcélú takarmányfelhasználás terményáremelkedést okoz, esetleg egy értékes biovegetáció megszűnését, a biodiverzitás csökkenését hozza magával a többlet kukoricatermesztés miatt. Ezek akkoriban jogos felvetések voltak, hiszen nem láttunk előre, most viszont az eltelt hét év tapasztalatai azt mutatják, hogy ezek a félelmek nem igazolódtak be: az agrárium sokkal inkább az alacsony terményárakkal küzd, és nem beszélhetünk jelentős túltermelésről sem.

Magyarország számára két út létezik a kukoricatöbblet hasznosítására: vagy feldolgozatlanul exportra értékesítjük, vagy helyben feldolgozzuk. Az előbbi a lehető legkevesebb hozzáadott értéket biztosítja az ország számára amellett, hogy a legkisebb bevételhez juttatja az agrárszektort. Ha a kukoricatöbbletet itthon dolgozzuk fel, annak nemzetgazdasági szinten egyértelmű haszna van, és ez természetesen közösségi szinten is érvényes: növekszik a foglalkoztatás és az adóbevételek, nő a munkahelyek száma a vidéki térségekben, ami elősegíti az ott élő emberek megtartását, a fiatalok vidéki szerkezetben tartását, és lassítja a városi elvándorlást.

Ezek a hatások mind akkor tudnak érvényesülni, ha az iparágat a direktíva hosszabbítása életben hagyja.


Ha viszont nem, akkor milyen jövőképet lát a cég előtt, és milyen további potenciált lát még az iparágban? Néhány éven belül akár el is tolódhatnak a stratégiai irányok?

A Pannonia Ethanol mezőgazdasági feldolgozó cégként tekint magára, ami azt jelenti, hogy Magyarországon termesztett, GMO-mentes takarmánykukoricát vásárol fel, és ebből készít egyrészről bioetanolt és további értékes anyagokat.

 

A takarmányalapú etanolgyártás elsősorban az üzemanyagadalék előállításáért indult el, mára azonban felértékelődtek a melléktermékek.

 

Ez a mi esetünkben egy fehérjetakarmány, de attól függően, hogy az egyes gyárak milyen technológiát használnak, egy roppant színes palettáról beszélhetünk. A melléktermékek mára legalább olyan fontosak, sőt bizonyos szempontokból már nagyobb súllyal is bírhatnak, mint az induláskor előállított főtermék. A jövőben a mai termékarányok egy sokkal magasabb szinten feldolgozott, sokkal nagyobb hozzáadott értékkel bíró termékmixre válthatnak.

Amennyiben a hagyományos etanolgyártásnak piaca marad, akkor az egyben lehetőséget is teremt arra, hogy újabb, ma még ipari méretben nem létező, ám ígéretes technológiákat tudjunk felkutatni, és piacképes, gazdaságosan előállítható termékinnovációkat vezessünk be. Az iparágban hatalmas potenciál rejlik, a probléma az, hogy ha az első generációs gyártást az említett direktíva nem támogatja, akkor nem lesznek olyan iparági szereplők, akik ezeket a kutatásokat finanszírozni tudják, és a jelenlegi elméleti lehetőségekből a gyakorlatban használható termékeket tudnak kifejleszteni. Ezekhez a nagy léptékű fejlesztésekhez hosszú távon kiszámítható szabályozási és piaci környezetre lenne szükség.

 

Ilyen egyértelmű érvrendszer mellett furcsa, hogy a Bizottság mégis a kedvezőtlen irányba halad. Milyen okok állhatnak emögött? Lobbi? Hibás szakpolitika? A magyar szakpolitikának egyébként mi az álláspontja?

A brüsszeli döntéshozatal egy bonyolult, időben elhúzódó mechanizmus. A REDII-ként emlegetett tervezet része az EU energiáról szóló nagy jogszabálycsomagjának. Annak keretében egy megújuló energetika alcsomagban, és azon belül is csak egy résztémaként szerepel, így az uniós és tagállami döntéshozók figyelme óhatatlanul megoszlik megannyi fontos téma között. Viszont látni kell, hogy ez az érvrendszer messze túlmutat az etanolgyártáson, és túl jó dolog ahhoz, hogy egy hibás feltételezésen alapuló jogszabály eltörölje.

Az említett hozzáadott értékeket és iparági pozitívumokat a magyar szakpolitika látja, érti, elismeri, és az általunk szervezett eseményeken, valamint a Magyar Bioetanol Szövetség rendezvényein a szakpolitika képviselői megerősítik ezeket a véleményeket. Különösen fontos a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárkamara szerepe az ügyben, hiszen cégünk legfőbb partnerei az a több 100 gazdálkodó, akiktől közvetlenül vásárolunk kukoricát, kereskedők közbeiktatása nélkül. A brüsszeli állandó képviseleten, illetve az uniós szerveknél szolgálatot teljesítő diplomaták, szakértők ugyancsak értik az iparág szerepét, de annak, hogy mit tud tenni Brüsszelben a magyar képviselet, léteznek szabályai és korlátai. Egy tagállam vagyunk a többi közül, és megvannak az adott döntési pillanatok, amikor álláspontot tudunk megfogalmazni.

Vannak még európai szinten más vállalatok, amelyekkel közösen tudnak fellépni Brüsszelben?

Vannak, sőt egy nemzetközi iparági szövetség is létezik, amely az európai bioetanolgyártókat tömöríti magába. 40-nél több szereplőről beszélünk, és az iparági álláspont egységes. A közös álláspont fő eleme az, hogy a bioüzemanyagokat aszerint kell kategóriákba sorolni, hogy milyen tényleges, számítható, tudományos tényekkel alátámasztható ÜHG-megtakarítást tudnak elérni. A hatályos szabályozás felülvizsgálatának tehát nem arról kellene szólnia, hogy az első vagy a második generációs üzemanyagokat kell-e előnyben részesíteni.

A második generációs irány egy jó elképzelés, és mindenképpen helyet kell neki adni, de nem az igazoltan fenntartható, első generációs ipar rovására, hanem annak kiegészítéseként.

Hiszen - ahogy jelenleg az uniós ÜHG-csökkentés áll -, valószínűleg minden egyes elérhető lehetőségre szükség lesz ahhoz, hogy mérhető és észrevehető megtakarítást lehessen elérni.

Körvonalazódik egy új takarmányfehérje program Magyarországon, amely éppen az állatifehérje-importunk kiváltására hivatott. Tudnak illeszkedni ebbe a stratégiába?

A Pannonia Ethanol 1 millió tonna takarmánykukoricát vásárol fel évente, ebből 450 millió liter etanol készül, 350 ezer tonna fehérjetakarmány, és jelenleg 12 ezer tonna kukoricaolaj, ami egy további értékes, magas energiatartalmú takarmányadalék. 350 ezer tonna fehérjetakarmány a magyar állattartás viszonylatában egy jelentős mennyiség. Egy ilyen stratégiában mindenképpen helyünk és szerepünk kell, hogy legyen, hiszen az általunk előállított takarmány fehérjetartalma és összetétele alkalmas arra, hogy a Magyarországon állattenyésztésben tartott fajoknak a fehérjeigényét részben kielégítse. A felhasznált takarmánykukorica minden esetben tételes minőségellenőrzésen esik át, mely biztosítja az állandó beltartalmat és a toxin határétékek betartását. Ez egy fermentáláson átesett takarmány-alapanyag, így az emészthetőségi mutatói kiemelkedőek, tehát ha az állatok tehetnék, ezt választanák.


Bár egyelőre jelentős többletet termelünk kukoricából, a kereslet oldali nyomás egyre erősebb. Az állattenyésztés részéről is növekszik a felhasználás, emellett az új tiszapüspöki feldolgozó üzem is addicionális keresletet teremt. Mennyiben teremtenek ezek konkurenciát az alapanyag-felvásárlásban?

Tavaly 9 millió tonna felett volt a kukorica termésmennysége Magyarországon, az elmúlt 10 évben pedig az átlag 6-6,5 millió tonna körül mozgott. A Pannonia Ethanol nagyságrendileg 1 millió tonna, a Hungrana 1,2-1,3 millió tonna, az állattenyésztés 2-2,5 tonna körüli alapanyagot vesz fel évente, a tiszapüspöki üzem a piaci információk szerint nagyságrendileg félmillió tonnával indul el. Tehát, még ha lesz egy gyengébb évünk is, akkor sem beszélhetünk kritikus alapanyaghelyzetről. Nagyobb kihívás az, hogy a megtermelt mezőgazdasági alapanyag hogyan tud hasznosulni, és milyen előnye származik abból az országnak. Egy újabb ipari szereplő megjelenésének abból a szempontból örülünk, hogy igazolja a modellt, amiben mi is hiszünk: a hazai kukorica minél magasabb a feldolgozottsági szinten történő magyarországi hasznosítása a közös cél.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

Agrometeorológia

IDŐJÁRÁSA

A szakértő szemével

Fórián Zoltán
vezető agrárszakértő
Takarékbank Agrár Központ

Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu