Így spórolnak most az élelmes magyarok: rengetegen lépik ezt meg nyáron

Így spórolnak most az élelmes magyarok: rengetegen lépik ezt meg nyáron

agrarszektor.hu
Szinte ugyanannyian fogyasztanak otthoni csapvizet, mint ásványvizet, a többség inkább a zuhanyzást választja és esővízzel, vagy kútból nyert vízzel öntözi kertjét - derül ki a Xylem „State of Water” online kutatásából. A kerttel rendelkezők 48 százaléka összegyűjtött esővízzel locsolja növényeit, valamivel több mint egyharmaduk fúrt kútból oldja meg ezt a feladatot, és kicsit több mint 17 százalék azok aránya, akik vezetékes vízzel locsolnak.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Épphogy túl vagyunk az idei első hőhullámon, már készülhetünk is a következőre, hiszen bőven tartogat még számunkra forró napokat az idei nyár. A kánikula egyik velejárója a megnövekedett vízfogyasztás, ugyanis ilyenkor az emberek, állatok és növények is fokozottan igénylik a folyadékot. A Xylem „State of Water” online kutatása első részében arra volt kíváncsi, mennyire használják tudatosan a magyarok a vizet.

A válaszok alapján az látszik, hogy az otthonukban csapvizet fogyasztók, illetve az ásványvízre szavazók tábora nagyjából azonos (előbbit 44, utóbbit 41 százalék jelölte meg). A fennmaradó 15 százalék szűrt vizet iszik otthon. A falun élők körében az átlagosnál jóval magasabb, 53 százalék az ásványvizet választók aránya, míg a jellemzően csapvizet fogyasztóké 39 százalék. A budapestiek körében fordított a helyzet, a válaszadók 38 százaléka preferálja az ásványvizet, a csapvizet választók aránya pedig 45 százalék. A községben, városban, illetve megyeszékhelyen lakók körében nagyjából az országos átlagnak megfelelően alakul az ásványvizet, csapvizet, illetve szűrt vizet választók aránya.

A csapvizet mellőzők leginkább azért döntenek így, mert egészségesebbnek tartják az ásványvizet (39 százalék), de viszonylag sokan vannak, akik azért nem isznak csapvizet, mert nem jó az íze (28 százalék). További 26 százalék pedig azt jelezte, hogy túl zavaros, klóros a csapvíz, ezért kerüli a fogyasztását, hét százalék pedig azért dönt így, mert nem jó a szaga.

A havonta elhasznált vízmennyiség kapcsán szinte ugyanolyan arányban vannak az 5 köbméter alatt és 5-10 köbméter között fogyasztók (42-42 százalék). A havonta 10-15 köbméternyi vizet elhasználók aránya a válaszadók között 11 százalék, 5 százalék pedig 15 köbméternél is többet fogyaszt egy hónapban. Ahogyan az várható is volt, a havi vízfogyasztás szoros összefüggést mutat az egy háztartásban élők számával. Az egyedül élők között tízből heten havonta 5 köbméteres, vagy annál kisebb fogyasztással is kijönnek, de még a kétfős háztartások esetében is 50 százalék körüli az ötköbméteres küszöböt át nem lépők aránya. Azok a családok, ahol 3-an, vagy 4-en élnek együtt, jellemzően 5-10 köbméternyi vizet használnak el egy hónapban, míg az ötfős, vagy annál is nagyobb háztartások esetében egyharmad-egyharmad az 5-10 és a 10-15 köbmétert fogyasztók aránya.

A felmérés során a válaszadók kétharmada jelezte, hogy a takarékosabb megoldásnak számító zuhanyzást választja, a kérdőívet kitöltők csupán ötöde fürdik kádban. 16 százalék volt azok aránya, akik annak ellenére, hogy általában zuhanyoznak, időnként azért elmerülnek egy kád vízben. A kutatás alapján úgy tűnik, hogy a falvakban élők szeretnek leginkább egy kád vízbe beülve fürdeni, közel harmaduk jelölte meg ezt az opciót, ami jóval az országos átlag fölötti érték, miközben a zuhanyzást 51 százalék választja a falusiak közül, ami szintén jelentősen eltér az átlagtól.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?