Már idén forgalomba kerül a New Holland traktorcsodája: ettől leesik az állad

Már idén forgalomba kerül a New Holland traktorcsodája: ettől leesik az állad

agrarszektor.hu
A New Holland még 2013-ban mutatta be a metánmeghajtású traktor prototípusát, 2017-ben az amerikai Farm Progress kiállításon pedig egy "végleges" változatot is bemutattak a nagyközönségnek. Az eredeti tervek szerint 2020-ra készültek volna el az első gépek, ám mint oly sok másnak, a koronavírus-járvány ennek a projektnek is keresztbe tett. A New Holland végül 2022-ben jutott el oda, hogy ténylegesen is leszállítsa az első metántraktorokat a megrendelőknek.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!

Noha sokáig kellett rá várni, de végre beindult a New Holland T6.180 metánmeghajtású traktorainak gyártása. A német New-Tec csoport, amely az Agravis része, pedig már le is csapott az első sorozatból 15 egységre - írta meg a Future Farming. A 2017-es, kissé még futurisztikus kialakítású "végleges modellel" ellentétben a szériaváltozat egy többé-kevésbé szabványos T6-os traktornak tűnik, csak éppen egy teljesen újféle motort, egy 6,7 literes FPT Industrialt rejt a kasztni. Az új T6.180-asoknál a vezetőfülke alatti gázolajtartályokat gáztartályokra cserélték, ráadásul választható extraként egy elülső gáztartály is rendelhető. Ennek előnye, hogy megnöveli a rendelkezésre álló üzemanyag-ellátást, viszont ennél az opciónál a gazdáknak azzal kell számolnia, hogy a traktor nem fog első felfüggesztési pontokkal és elülső teljesítmény-leadó tengelycsonkkal rendelkezni. Ez az első gáztartály nem szerelhető le a traktorról.

A metán egy alternatív üzemanyag, ezért logikusnak tűnik, hogy különösen a saját biogáz-termelő rendszerrel rendelkező cégek legyenek az új traktorszéria potenciális vásárlói. Bár a biogázüzemtől eltérően, amely közvetlenül egy motorban égeti el elektromos áram előállítására, a gáz itt további kezelésre/tisztításra szorul, mielőtt a traktor üzemanyagként felhasználhatná.

Az eredeti tervek szerint már 2020-ban megkezdődött volna a metánüzemű traktorok gyártása a New Holland basildoni üzemében. Ezt azonban a vállalat a koronavírus-járvány miatt kialakuló termelési kapacitáshiány miatt 2021-re halasztotta, és végül 2022 elején vált valósággá a projekt.

A New Holland több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik a földgázüzemű teherautókkal kapcsolatban, és mostanáig több mint 50 ezer földgázzal működő motort gyártott már. Ennek köszönhetően a gázüzemű T6 nagyjából ugyanannyiba fog kerülni, mint a normál dízel változat. A New Holland emellett hidrogénüzemű T5.140-es modelleket is értékesít, ám ezek körülbelül 70 ezer euróval (24,8 millió forinttal) kerülnek többe, mint egy normál, dízeles változat.

(Címlapkép forrása: New Holland)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?