2022. július 3. vasárnap Kornél, Soma

Hírek - Gépek

Sportszerből munkagép

A quadok, jet-ski-k nem csak sporteszközök, hanem munkagépek is lehetnek.
 
 

A quad kifejezés sokak szemében egyfajta szitokszó, amit a természetet károsító, környezetet szennyező, az erdők, mezők csendjét, növény- és állatvilágát megzavaró, hangos, négykerekű járművek gyűjtőfogalmaként használnak. Ezzel szemben állnak a legszigorúbb környezetvédelmi normáknak is megfelelő, csendes, különféle perifériákat is meghajtani képes változatok, melyek a mezőgazdaságban, az erdészetekben, illetve hatósági szerveknél is költséghatékony megoldást kínálnak a nehéz terepen történő munkavégzéshez.

A különböző körülmények között, több célra, univerzálisan használható járművek – ATV, All Terrain Vehicle –, valamint vízi járművek, illetve az azokat hajtó külső motorok egyik legismertebb gyártója a kanadai Bombardier Recreational Products Inc. (BRP). A gyár magyarországi képviseletét a dunaharszti Jet Power Hungary Kft. látja el, melynek többszörös magyar bajnok jet-ski versenyző tulajdonosa, Gerencsér Csaba aki az aktív sportolás mellett a sportolók, szabadidős tevékenységet keresőkön kívül a vállalkozások, hatóságok kiszolgálását is elsődleges feladatai közé sorolja.

Agrarszektor.hu: A BRP meglehetősen széles portfólióval rendelkezik, még a repülőgép ipari, vasúti tevékenységet figyelmen kívül hagyva is, melyeket már külön a cég égisze alatt folytat. Milyen munkagépei, eszközei vannak a Bombardier-nek?

Gerencsér Csaba: A BRP elment abba az irányba, hogy az itthon quad-ként ismert járműveket ne csak szabadidős tevékenységre, sportcélokra használják, hanem professzionális, vállalati, hatósági célokra is, pl. a mezőgazdaságban, vagy a katasztrófavédelem területén. A vízi mentők is egyre gyakrabban használják a jet-ski-ket, csakúgy, mint a vízi rendőrség is. Ezek ugyanis mozgékonyak, gyorsak, költséghatékonyak, sokkal gyorsabban el lehet jutni velük egy helyszínre. A sebességük akár 110-115 km/h is lehet, míg egy hagyományos motorcsónak maximum 40-50-nel tud csak haladni. A könnyű kezelhetőség és gyors bevethetőség miatt hatalmas előnyei vannak a vízi rendfenntartásban is, a fenntartási költségekről nem is beszélve. A négykerekű járműveink – quad-jaink – pedig mindenféle körülmények között használhatóak, legyen az a mezőgazdaság, szőlőtermesztés, erdőgazdálkodás, de ide tartozik a katasztrófavédelem is. Az elmúlt időszak árvizei során is volt, ahol homokzsákokat szállító utánfutókat vontattak BRP quad-dal, és a négykerék-hajtásnak köszönhetően a saras, átázott talajon is bizonyította képességeit. A vízhez visszatérve meg kell említeni, hogy Amerikában a Bombardier szállítja a hadseregnek a külső csónakmotorok jelentős részét, melyek bármilyen hajtóanyaggal elmennek: fűtőolajjal, gázolajjal, benzinnel és kerozinnal is. Ez ugyan még egy olyan szegmens, amire itthon még nem írt ki tendert a hadsereg, de reményem szerint hamarosan ez is megtörténik.


BRP quadok


A.: Mivel a quadok, de a side-by-side járművek is kisebbek, mint egy autó, olyan helyen is elférnek, ahol egy terepjáró már nem.

G. Cs.: Igen, akár egy gyalogosúton is el lehet velük menni, kb. 0,8-1 m elegendő a kisebbek számára. Lehet rájuk csörlőt szerelni, lehet velük vontatni, van csomagtartójuk, így a felhasználási területük roppant széles. Erdészetekben is használják, illetve távközlésben is, megközelíteni olyan helyen levő bázisállomásokat, átjátszókat, amiket más járművel lehetetlen lenne.

A.: Mennyire használhatóak ezek a négykerekűek télen, havas körülmények között?

G. Cs.: Évszaktól függetlenül használhatók, akár a hóeltakarításban is részt tudnak venni. Ha annyira mostohává válnak a körülmények, hóláncot, vagy akár „lánctalpat” is lehet rájuk szerelni, amik segítségével szinte hószánként lehet használni, 70 km/órás sebességgel lehet vele havon közlekedni. A mi éghajlatunkon sokkal kifizetődőbb egy univerzális járművet üzemeltetni, mint egy hószánt, amit nyáron csak kerülgetni lehet, másra nem használható. De akinek erre van szüksége, a BRP természetesen számára is kínál megoldást. A hagyományos építésű quad-okon kívül létezik a Commander termékcsoport – terepautók –, amelyek között megtalálható két-, illetve négyszemélyes változat is.


BRP Side-by-side quadok


A.: Milyen teherbírásuk van ezeknek?

G. Cs.: A quadé kb. két személy plusz 300 kg, a Commanderé két személy plusz 4-500 kg, plusz az utánfutó. Nincs olyan terep, ahol ezek ne mennének el, még ha derékig érő vízen kell átgázolni, akkor is jár a motorjuk és mennek.

A.: A kezelésük mennyiben tér el egy autóétól vagy egy motorétól?

G. Cs.: Ma már ezekben is szervokormány van, de inkább a motorkerékpárhoz hasonlítanám. Viszont mivel négy keréken gurul, kicsit borulékonyabb. Ez nem azt jelenti, hogy könnyű velük felborulni, hanem azt, hogy nem lehet megdönteni, meg kell találni a határait, amikor nem borul fel.

A.: De ez nem jelenti azt, hogy hegyoldalban nem lehet használni?

G. Cs.: Természetesen, csak oda kell figyelni. Ezek nem arra készültek, hogy nagy sebességgel száguldjanak a hegyi ösvényeken, hanem arra, hogy biztonságosam adott esetben nagy terhet vontatva jussanak el a céljukhoz.

A.: Hogyan alakulnak az üzemeltetési költségeik?

G. Cs.: Jelentősen alacsonyabb, mint egy terepjáróé. Olajat például 50-75 üzemóránként kell bennük cserélni, míg a hajtóanyag-fogyasztásuk 8 liter körüli.

A.: Létezik dízel változat is?

G. Cs.: Még nincs, viszont jön az elektromos hajtású modell! Ezt golfpályákon, önkormányzatoknál, fokozottan természetvédelmi területeken használják majd, ahol nemcsak a károsanyag-kibocsátás mérséklése a cél, hanem halk üzemeltetésre is szükség van. Ez kb. 45 km/h-s végsebességgel rendelkezik majd, és kb. 80 km-t lehet vele megtenni egy töltéssel.

A.: Ez a 80 km-es hatótávolság elektromos hajtásban nem kevés.

G. Cs.: Így van, de ezzel együtt megnőtt a tömege, ezért is csökkent a sebessége. De egy természetvédelmi területen nem is kell nagy sebességgel haladni, a lényeg a halk járás, illetve hogy minden terepen elboldogul.

A.: A környezetet érő károsanyag, illetve zajterhelésnél maradva, sokan úgy tartják, hogy a jet-ski-k, quadok hangosak, büdösek, szennyezik a környezetet.


Elektromos hajtású BRP Side-by-side


G. Cs.: A Bombardier megfelel az amerikai szabványoknak, ahol sok tekintetben szigorúbbak a kibocsátási határértékek, ezért ezek a motorok nagyon jó értékekkel rendelkeznek. A jet-ski-k négyüteműek, zárt hűtőrendszerrel rendelkeznek, halkak. A quad-oknál szintén nagyon rámentek a hangterhelés csökkentésére, az emissziójuk olyan alacsony, hogy alig mérhető, megfelel a legkomolyabb európai követelményeknek. Zajterhelésben még egy kicsit tudnék rajtuk javítani, viszont ezt azért is csinálják, mert ez egy életérzés, mint ahogy a Porsche-nak vagy a Ferrarinak is van egy hangja.

A.: Kiknek szánja a Jet Power Hungary Kft. a munkagép jellegű termékeit, milyen vásárlói, döntéshozói kört szólít meg velük elsősorban?

G. Cs.: Az üzleti modell reménye az, hogy a közületeknek és az önkormányzatoknak a korábbinál több pénzük lesz uniós pályázatok útján vásárolni, viszont a korábbiaknál sokkal jobban meg fogják nézni a költséghatékonyságot. Ez az a rés, ahová ezek a termékek beférnek, mert egy több számítás azt igazolja, hogy egy négyszemélyes side-by-side sokkal többcélú, mint bármelyik másik négykerekű jármű. Egy kistelepülésen 2-3 beszerzést ki lehet vele váltani. Télen eltolja a havat, ha valaki belecsúszik az árokba, azt kihúzza, a nyugdíjasoknak ki lehet vele vinni az ebédet, árvízben a katasztrófavédelem tud vele menteni, éjszaka a polgárőrök tudnak vele járőrözni stb. Csak Magyarországon terjedt el, hogy csak az erdők rongálására, a szántások tönkretételére lehet használni, de külföldön abszolút használják közösségi célokra. A Bombardier eszközeit a strapabíróság és a megbízhatóság jellemzi. Viszonylag drágább a beszerzése, mint egy kínai vagy dél-koreai quad-é, viszont ez 12-13 év múlva is működni fog. Megvan a garanciális háttér, szervizellátottság, közületeknek tudunk kínálni meghosszabbított garanciát, kedvezményeket a szervizben, flottakedvezményt stb. A Jet Power e tekintetben ugyanúgy szeretne működni, mint egy olyan autóforgalmazó, amelyik sokat ad el közületeknek.
Annak érdekében, hogy a közületi vásárlók is meglássák ezeknek az eszközöknek az előnyeit, azt szeretnénk, ha minél többen jelentkeznének kipróbálásra. Próbálják meg levetkőzni azt az ellenérzést, hogy ez a gazdagok játékszere. Nézzék meg a technikai, üzemeltetési paramétereit. Ez egy pozitív spirál lehet, mert ha már a katasztrófavédelem beszerez ilyeneket, és az emberek a tévében azt látják, hogy az árvíznél quad-dal mentik az embereket, akkor egy kicsit megváltozik ennek a megítélése. Ha összehasonlítják, hogy egy járőrözési üzemóra mibe kerül a vízi rendőrségnek most, illetve jet-ski-vel…


BRP Jet-ski - metési célokra is használható


A.: Adott esetben egy jet-ski-vel vízi mentést is végre lehet hajtani?

G. Cs.: Persze, nagyon sok helyen használják ezt a vízi mentők. Egy műanyag tálcát húznak maguk után, arra rögzítik az embert, és már viszik is ki. Ez egy külön szakma, ezt tanítják. De nagyon jó, mert nincs propeller, ami ledarálja az úszót, aki mellé kerül, és e miatt le kellene állítani a motort, akkor meg nem lehet odamenni hozzá. Ezzel nyugodtan meg lehet közelíteni, ki lehet választani a mentéshez legideálisabb pozíciót.

A.: A jet-ski-k esetében a tavak élővilágát is félteni szokták, sok helyen erre hivatkozva tiltják a használatukat.

G. Cs.: A jet-ski hatásait tökéletesen le lehet mérni itt, a kereskedés és szerviz melletti tavon, ahol komoly halállomány, kacsacsaládok vannak, komoly biodiverzitás van, mert kulturáltan használja mindenki a gépeket.


BRP Side-by-side


A.: Mi az, ami befolyásolhatja még a vásárlási, beszerzési döntést akár a vízi, akár a szárazföldi gépek esetében?

G. Cs.: A termékek és a hozzájuk közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások értékesítése mellett azt is szeretnénk elérni, hogy megváltozzon a közvélemény ezekkel a gépekkel szembeni ellenérzése. A legtöbb esetben – szinte mindig – kiderül, hogy mind a jet-ski, mind a quad esetében nem maga a gép, hanem a kulturálatlan használat a környezetterhelő. Ezért a Jet-ski Szövetség elkezdett egy kampányt a kulturált jet-ski-zésért. De ugyanilyen probléma van a motorcsónakosokkal, a horgászokkal, a kajakosokkal, a vízi közlekedés kultúrájával. A Comói-tónál láttam, hogy az egyik ember motorcsónakozott, a másik jet-ski-zett, a harmadik napozott, a negyedik szörfözött, egyik sem zavarta a másikat, békében elfértek egymás mellett. A quadoknál is, aki a kirándulók között száguldozik, ott nem kérdés, hogy milyen hangos, meg mennyi az emissziója, mert borzalmasan pusztító. Mindennek a kulcsa a kulturált használat. A Bombardier katalógusaiban mindenütt jelezi, hogy hogyan kell kulturáltan használni az adott eszközt, olyan alapvető viselkedési normákat írnak le, hogy kinevetjük, hogy ezt el kell mondani az embereknek, de sajnos muszáj.


BRP Side-by-side

 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Portfolio Digital Transformation 2022

    Lépéskényszerben a vállalkozások: aki nem digitalizál,le fog maradni!

    Tiszaújváros-Kelet-magyarországi Gazdasági Fórum 2022

    Ingyenes esemény a Tisia Hotelben