Áll a bál: egy kiskapu miatt került veszélybe a 16 éves egyezmény
Az úgynevezett szója moratórium csak az őserdők védelmére vonatkozik, a másodlagos erdőkre nem.
Az úgynevezett szója moratórium csak az őserdők védelmére vonatkozik, a másodlagos erdőkre nem.
A klímaváltozás senkinek és semminek sem kegyelmez, és ez a gin esetében sincsen másként.
Egyértelműen, minden területen és negatívan érinti a klímaváltozás Magyarországot - közölte állásfoglalásában a Magyar Tudományos Akadémia.
A száj- és körömfájás hatásai most is érezhetők és le kell vonni a tanulságokat is – véli Antal Gábor, aki beszélt az Alföldi Állattenyésztési Napok elhalasztásáról is.
Kiemelten fontos, hogy a magyar mezőgazdaság alkalmazkodni tudjon az éghajlatváltozás jelentette kihívásokhoz.
A jelek szerint ismét algásodni kezdett a Balaton vize, de egyelőre még nem tudni, mi állhat a háttérben.
A megszokottnál csapadékosabb, hűvösebb, páradús időjárás nemcsak az embereknek adott fellélegzést, hanem valóságos ajándék volt az erdők számára is.
Jelentős értéket képviselnek a hazai gyepek, megőrzésüket a kormány is támogatja.
Az Alkotmánybíróság döntésében megfogalmazott elveknek valójában csak egy teljesen új logikájú, átfogóbb klímatörvény tudna eleget tenni.
Egyre több kérdést vet fel a borászat jövedelmezősége, a kisebb szereplőknek viszont létezhet mentsvár.
Elérkezett az idő, hogy a gazdálkodók felkészüljenek az ágazat jövőjét érintő változásokra.
Egy csapat fiatal nagy ötlete, és rengeteg használt sütőolaj kellett a változáshoz, amely egyszerre környezetbarát és gazdaságos.
Az éghajlatváltozás 195 országban és területen legalább kétszeresére növelte az extrém hőségnapok számát.
A megújuló energiaforrások alkalmazása Magyarországon sokáig háttérbe szorult, ideje lépni ez ügyben is.
Magyarországon 42 milliárd forint értékben 60 projekt javítja a természeti környezet állapotát.
A fenntartható mezőgazdaság nemcsak cél, hanem alkalmazkodási kényszer Magyarországon is.
A kiegészítő banki finanszírozások elengedhetetlenek a beruházások sikeréhez.
Az élelmiszer-termelésre egyre nagyobb nyomás nehezedik az éghajlatváltozás, a korlátozott természeti erőforrások és a növekvő világnépesség miatt.
Míg gépkezelőt, traktorost még viszonylag könnyebb találni, a gulyások, állatgondozók utánpótlása egyre nehezebb.
A FAO európai és közép-ázsiai tagországainak informális konzultációja Magyarországon.

Íme öt javaslat, ami javíthatna az EPR-rendszer hibáin.
A drónos felmérés drasztikusan felgyorsíthatja a biztosítási ügyintézést viharkárok után.
Így lehet egy lepusztult TSZ-területből földi paradicsom.
A szálastakarmány-betakarítás hatékonysága ma már nemcsak a munkaszervezés, hanem a gazdaságok jövedelmezősége szempontjából is kulcskérdés.
A világítás érdemben befolyásolja a tojástermelést és az állatok viselkedését is.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat első része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat második része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat harmadik része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.