Itt a figyelmeztetés: veszélyes vírus terjedhet el itthon, ha nem vigyázunk
Az ASP hazai megjelenése óta eltelt több mint hat évben sikerült megvédeni itthon a sertéságazatot a járványtól.
Az ASP hazai megjelenése óta eltelt több mint hat évben sikerült megvédeni itthon a sertéságazatot a járványtól.
A hazai vaddisznó állományban hetedik éve van jelen az afrikai sertéspestis vírusa.
Elképesztő veszteségeket okoz az ukrán mezőgazdaságnak az immáron több mint 2,5 éve tartó háború.
Több mint 135 ezer daru ért a Hortobágyra, ilyen korán még sohasem volt itt ennyi példány.
Az ÜHG kibocsátásának csökkentésének leghatékonyabb eszköze a N-műtrágyák átgondolt alkalmazása.
Kamala Harris és Donald Trump elképzelési nagyban különböznek az élelmiszertermelés kapcsán, ez pedig komoly vitákhoz vezet a jelöltek között.
A FAO cukorárindexe esetén volt szeptemberben a legnagyobb növekedés 10,4 százalékos az előző hónaphoz képest.
A pozitív vevői visszajelzések igazolják, hogy árban és minőségben is versenyképesek a magyar agrártermékek.
Szeptember első hetének forró időjárása után jelentősen lehűlt az idő, több napon is 15 fok alatt maradtak a maximum értékek.
Mai szemmel nézve nagyon alacsony kamatokról, forrásbőségről, beruházási boomról és optimizmusról szólt az Agrárszektor 2016 konferencia.
Az idei aszály a konzervipar teljesítményére is negatív hatással volt, gyenge zöldborsótermést vásárolhattak fel az évben.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 8 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával szeptember harmadik hetében.
Idén az első félévben csaknem kétszeresére emelkedett a gabonafélék kivitele Magyarországon.
Az újabb fejlesztések támogatják a gazdálkodók adminisztrációs feladatainak gördülékeny ellátását.
Hat év alatt a teljes integrációt felépítené még egyszer a cégcsoport, csak baromfitelepből negyvenet húznak fel.
A forrást az említett országok azon mezőgazdasági termelőinek kártalanítására szánják.
Szerdától péntekig sokfelé várható tartós eső, szombattól csökken a csapadékhajlam.
A növénynemesítés terén kulcsfontosságúak a folyamatos fejlődési folyamatok, ehhez pedig biztosítani kell a megfelelő anyagi hátteret.
Hamarosan lehet, hogy tovább drágul a kenyér Magyarországon, azt viszont nem tudni, mennyivel.
Itt az ősz, egyre több madár jelenthet meg a kertünkben, de nem árt odafigyelni, ha etetjük őket!

A tejpiaci válság egyre mélyebbre taszítja a hazai állattartókat, sok gazdaság hónapok óta veszteséggel működik.
Látszólag visszaesés, valójában szerkezeti átalakulás jellemezte a hazai növényvédőszer-piacot 2025-ben.
Több olyan zöldségnövényünk van, melyek egyszerűen termeszthetők, de már nincsenek a kiskertekben és a boltokban, mert kimentek a divatból.
Úgy fest a talaj április végén, mintha már nyár eleje lenne - egyelőre nem indul jól az idei szántóföldi szezon.
Mindenki a hőségre és az aszályra fókuszál, pedig tartós fagyok is fenyegetik Európát.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.