A vízpótlás is tudatosságot igényel a modern konyhakertben. A szakszerű öntözés sok mindennel összefügg. A megfelelő vízmennyiségre szükség van a növények turgorához, ez adja a „feszességüket” hiszen vízhiány esetén a leveleik lankadni kezdenek. A vízre a táplálkozásukhoz is szükség van, sőt a megfelelő öntözésnek a talajszerkezet megóvására és a betegségek megelőzésére is van befolyása.

Vannak vízigényes és szárazságtűrőbb zöldségek

A zöldségek vízigényét nagyban meghatározza a leveleik mérete, a gyökérzetük mélysége és a termésük víztartalma. A legvízigényesebb növények közé tartoznak a nagy levelű vagy lédús termést nevelő fajok. Az uborka például szinte „vízből van” így, ha csak egy napig is elmarad az öntözés, a termése megkeseredhet. Hasonlóan nagyivó a káposzta, a karfiol, a saláta és a zeller is - ezeknek a növényeknek sekély a gyökérzetük, így a felső talajréteg kiszáradását azonnal megszenvedik. A paprika is igényli a rendszeres vizet, különösen a virágzás és a terméskötés idején. A szárazságtűrőbb fajok közé sorolhatjuk a mélyre hatoló gyökérzettel rendelkező növényeket. A sárgarépa és a petrezselyem amint megerősödött, képes a talaj mélyebb rétegeiből is vizet nyerni. A paradicsom érdekes átmenet, mert bár sok vizet igényel a bőséges terméshez, mély gyökérzete miatt jobban bírja az átmeneti vízhiányt, mint az uborka. A szárazbab és a csicseriborsó kifejezetten jól viselik a hőséget, az érett hagyma és fokhagyma pedig a tenyészidőszak végén kifejezetten a szárazabb körülményeket kedvelik.

A vegetációs időszakban a növények fejlődése, növekedése során nagyon fontos a megfelelő vízállátás. Az, hogy egy faj szárazságtűrő még nem jelenti azt, hogy szereti is a szárazságot, inkább csak eltűri. Ez annyiban lényeges, hogy egy szárazságtűrő faj esetén, az vízhiánynál bár nem mutat egyből látható jeleket, de biztos hogy terméskieséssel kell számolnunk, ha sok ilyen időszakkal találkozik.

Gyakran keveset vagy ritkán sokat?

Ez az örök kérdés a kertészek között, de a biológiai válasz egyértelmű. Ritkábban, de nagy vízadagokkal öntözni sokkal ideálisabb. Ha naponta csak egy kicsit „meglocsoljuk” a talaj felszínét, a víz nem jut el a mélyebb rétegekbe. Emiatt a növények gyökerei a felszín közelében maradnak, ahol a föld a leggyorsabban kiszárad és felforrósodik. Ez egy ördögi kört hoz létre, hiszen a növényünk elkényelmesedik és teljesen kiszolgáltatottá válik a napi öntözésnek. Ezzel szemben a heti 2-3 alkalommal elvégzett, alapos áztatás során a víz mélyre szivárog. Ez arra ösztönzi a gyökereket, hogy kövessék a nedvességet lefelé. A mélyebben gyökerező növény stabilabb, ellenállóbb a hőséggel szemben, és egy-egy kimaradó öntözést is könnyebben átvészel. A cél az, hogy a talaj 20-30 centiméter mélyen is nedves legyen. A mélyebbre hatoló gyökérzet gyümölcsfáknál statikai kérdés is, mert egy sekélyen gyökerező fát hamarabb kidönt egy vihar.

Öntözési módok: esőztetés, árasztás vagy csepegtetés?

A választott módszer alapjaiban határozza meg kertünk egészségét és a vízszámlánkat is. Az esőztető öntözés a legelterjedtebb, legegyszerűbb mód, amikor szórófejekkel vagy tömlővel esőt imitálunk. Előnye, hogy hűti a növény körüli környezetet, kedvező mikroklímát teremt és egyszerű kivitelezni. Hátránya viszont, hogy a víz nagy része elpárolog, mielőtt a talajba érne, a nedves levelek pedig mágnesként vonzzák a gombás betegségeket.

Az árasztó öntözés egy régi, hagyományos módszer, ahol a növények közötti árkokat teljesen feltöltjük vízzel. Előnye, hogy mélyen átáztatja a talajt és a levelek szárazon maradnak. Hátránya, hogy rengeteg vizet használ, tömörítheti a talajt, és a kiszáradás után kemény kéreg képződhet a föld felszínén, ami gátolja a talaj szellőzését. A csepegtető öntözés az eddigiek közül legmodernebb és legtakarékosabb megoldás. Speciális csepegtetőcsöveket fektetünk a növények tövéhez, amelyek lassan, de hosszú ideig juttatják a vizet a talajra. Előnye, hogy minimális a párolgási veszteség, a levelek garantáltan szárazak maradnak, és akár automatizálható is. Hátránya, hogy a rendszer kiépítése pénzbe kerül, és a fúvókák az idővel eldugulhatnak a vízkőtől vagy a szennyeződésektől.

A frissen ültetett gyümölcsfák öntözésénél pedig az egyedi vízpótlás a leghatásosabb, amikor 10-20 liter vizet juttatunk közvetlenül a töve mellé. Esetében mivel a gyökere mélyebben van, nagyon fontos hogy a víz lejusson a gyökérzónáig. Míg egy salátánál a talaj felső 5-8 centiméteres rétegének a benedvesítése elegendő, egy gyümölcsfánál ez semmit sem ér. Bár a víz lejutása a talaj mélyebb rétegeibe gyorsabb egy laza homokos talajon, mint egy kötött agyagos esetében, mégis érdemes ismerni azt a számítási módot, hogy egy milliméternyi vastagságú vízréteg kijuttatása a talajra általában egy centiméter mélyen nedvesíti be azt. Ismerve az öntözőszivattyúnk vízhozamát ez alapján kikalkulálható, hogy mennyi ideig kell öntözni ahhoz, hogy adott mélységben a talaj megfelelően nedvessé váljon. A talaj takarása mulccsal pedig csökkenti a víz kipárolgását, ami segít hatékonyabbá tenni a vízpótlást.

Mikor öntözzünk?

Az időzítés kulcsfontosságú. A legrosszabb választás a déli, kora délutáni órákban történő öntözés, mert a víz nagy része azonnal elpárolog, a leveleken maradó vízcseppek pedig nagyítóként működve megégethetik a szöveteket. A legideálisabb időpont a hajnal vagy a kora reggel. Ilyenkor a legkisebb a párolgás, a növények pedig fel tudnak készülni a napi hőségre. Az esti öntözés is elfogadható, de vigyázni kell, mert ha a levelek vizesek maradnak éjszakára a lehűlő levegőben, azzal közvetlen utat nyitunk a gombák és a meztelencsigák előtt. Ha tehetjük, mindig a növények tövére irányítsuk a vízsugarat, megkímélve ezzel a lombozatot.