Az articsóka: egy zöldség a virágáért termesztve
Hazánkban nem igazán elterjedt az articsóka. Kevés olyan zöldségnövény van, melyet virága miatt termesztenek (a karfiolon és a brokkolin kívül), ám az articsóka virágzatának vaskos fészekpikkelyei ehetőek, ízletesek. Az articsóka (Cynara cardunculus var. scolymus) egy különleges növény, amely a Földközi-tenger térségéből származik. Már az ókori görögök és rómaiak is ismerték és fogyasztották, később pedig a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyagává vált. Magyarországon sokáig inkább dísznövényként tartották különleges megjelenésű, bogáncsszerű virágzata miatt. Magas termetű, évelő növény, erős, elágazó virágszárakkal. Zöldeskék, mélyen osztott, hosszúkás levelei vannak, melyek fonáka fehéresen molyhos.
Nagy, húsos fészekvirágzatot hoz, melynek átmérője meghaladhatja az 5 centimétert is. Az ezen található fészekpikkelyek húsosak és ehetőek. Ha nem szedjük le, akkor a bimbókból látványos, lila színű virágfejek nyílnak - tehát dísznövényként is megállja a helyét, nagy termete miatt akár szoliterként is.
Alapvetően évelő, de hűvösebb éghajlatú területeken egyévesként is termeszthető. Napos vagy félárnyékos, védett helyet válasszunk számára. Az articsóka a hűvös, párás nyarat és az enyhe telet kedveli leginkább (15-25 fok az ideális hőmérséklet számára). Magyarországon is termeszthető, de a teleltetése körültekintést igényel. Jó vízelvezetésű, tápanyagban gazdag talajt kedvel. Ültetés előtt érdemes komposzttal vagy érett trágyával javítani a talaját. Magról vetve, vagy tőosztással szaporítható. Magról nevelés esetén a magokat tél végén vagy kora tavasszal beltérben kell elvetni, és a palántákat májusban lehet kiültetni. Tőosztással a meglévő nagyobb töveket lehet szaporítani. E növényeknek nagy a helyigénye, ezért 1-1,5 méteres tőtávolságot kell biztosítani számára. Rendszeres öntözést igényel, különösen a növekedési időszakban. A talaj legyen mindig kissé nedves, de ne álljon alatta a víz. Méretéből adódódan is nagy a tápanyagigénye.
Fagyérzékeny növény. Az őszi fagyok előtt a szárakat vissza kell vágni, a tövet pedig földdel vagy takarómulccsal kell védeni. Még az enyhébb teleken is sokszor visszafagy, de tavasszal, tőről kihajtva jól regenerálódik.
Konyhai felhasználáshoz a virágbimbókat akkor kell leszedni, amikor még zártak, de már elérték a megfelelő méretet. Virágzása általában a második évtől kezdődik. Az articsóka ehető része a húsos virágpikkelyek alsó része és a bimbó „szíve”. Elkészítése némi előkészületet igényel. A leggyakoribb elkészítési módok közé tartozik a főzés vagy párolás sós, citromos vízben. A megfőtt virágpikkelyek húsos részét le lehet kaparni a fogainkkal, a „szívét” pedig egészben vagy szeletelve fogyaszthatjuk. Az articsókát félbevágva, olívaolajjal megkenve, fűszerezve grillezhetjük vagy süthetjük is. A „szívét” megtölthetjük különböző töltelékekkel (pl. húsos, zöldséges). A főtt vagy grillezett articsókaszívet salátákhoz is adhatjuk. Pürésítve pedig mártások és szószok alapja lehet. Az olasz konyhában gyakran használják tésztákhoz, pizzákhoz, rizottókhoz, sőt az articsókából Olaszországban Cynar néven ismert, emésztést segítő likőrt is készítenek. E növény íze enyhén édeskés, diós, kissé a spárgához vagy a zöldborsóhoz hasonlítható. Gazdag rostokban, vitaminokban (C, K) és ásványi anyagokban (magnézium, kálium). Emellett májvédő és emésztést serkentő hatásáról is ismert. A májvédő készítmények alapanyaga a gyógynövényként ismert máriatövis az articsóka közeli rokona.
Más ehető virágok, melyeken érdemes megkóstolni
A kerti növények közül számos olyan létezik, melynek virágai ehetőek és különleges ízvilágot, valamint dekoratív megjelenést kölcsönözhetnek ételeinknek. A zöldségek közül a borsónak édeskés ízű virágai salátákhoz vagy ételek díszítéshez használhatók. A cukkini és más tökfélék nagy, sárga virágai szintén enyhén édes ízűek. Tölthetők, bundázhatók és süthetők, vagy salátákhoz adhatók. A napraforgó zsenge bimbója is fogyasztható főzve vagy sütve, sárga virágszirmai pedig akár szendvicsfeltétként is használhatók. Az uborkák halvány sárga virágai is kellemes, de enyhe uborka aromával rendelkeznek. A bab virágai fajtától függően enyhén édeskés vagy zöldbab ízűek lehetnek. Az összes hagymafélének ehetők a virágai. A snidling enyhe hagymás ízű, lila virágai salátákhoz, levesekhez, szendvicsekhez használhatók. A fokhagyma fehér virágai enyhe fokhagyma aromával rendelkeznek. Ugyanez igaz csak más aromával a vöröshagyma fehér virágaira is. De a póréhagyma virágát is érdemes megkóstolni.
Fűszervirágok fűszeres ízzel
A bazsalikom virágai enyhe bazsalikom aromával rendelkeznek, színük és ízük a fajtától függően változhat. A kakukkfű apró, lila virágai intenzív kakukkfű ízűek, ezekkel akár frissen, akár szárított formában ugyanúgy fűszerezhetünk, mint a leveleivel. A kapor sárga virágai a kapor leveléhez hasonló ízűek. A citromfű virágai pedig enyhe citromos illattal és ízzel rendelkeznek. A rozmaring halványkék virágait is érdemes megkóstolni, melyek enyhén gyantás, rozmaringos aromával rendelkeznek, de ugyanez igaz a zsályára, borsikafűre, korianderre is. Ezeknek a virágaiban is felismerhető a fajra jellemző fűszeres ízek, de rendszerint enyhébb formában, mint a levelekben.
Dísznövények között is több ehető virágú van
Az árvácska és az ibolya virágai enyhén édeskés ízűek, előbbiek sokféle színben pompáznak, ideálisak desszertek, saláták díszítésére. A bársonyvirág (vagy büdöske) virágai citrusos, enyhén fűszeres ízűek, sárga és narancs árnyalataik ételszínezékként is használhatók. A búzavirág édeskés ízű, kék szirmai salátákhoz, italokhoz adhatók. Csak a szirmait fogyasszuk, mert a növénynek a többi része kesernyés lehet. A szegfűfélék virágszirmai is ehetők, enyhén szegfűszegre emlékeztető ízű szirmai desszertekhez, italokhoz használhatók. A rózsa illatos szirmai édeskés, „virágos ízűek”, szörpök, lekvárok, desszertek készítéséhez kiválóak. A sötétebb színűeknek általában intenzívebb az ízük.
A levendula illatos, édeskés, jellegzetes aromájú virágai süteményekhez, fagylalthoz, limonádéhoz adhatók. A körömvirág enyhén fűszeres, borsos ízű szirmai pedig salátákhoz, levesekhez, rizottóhoz adhatnak színt és ízt. A pillangóvirág enyhén édeskés ízű szirmai salátákhoz, díszítéshez használhatók. A százszorszép pedig némiképp kesernyés ízű, fiatal virágai salátákhoz fűszerezői lehetnek. A tátika szintén enyhén kesernyés ízű virágai is csak kis mennyiségben, inkább ételdíszítésre használhatók. A begónia savanykás, citrusos ízű virágai salátákhoz, italokhoz adhatók. A közkedvelt egynyári virágként tartott faj a sarkantyúka levelei és virágai is kellemes pikáns, enyhén borsos ízűek.
Pár óvintézkedés
Csak azokat a virágokat fogyasszuk, amelyekről biztosan tudjuk, hogy ehetőek és nem voltak vegyszerrel kezelve. Ne fogyasszunk egyből a vásárlás után virágboltokban vásárolt virágokat, mert azok általában dísznövényekre vonatkozó növényvédelmi kezeléseket kaptak, mely merőben eltér az élelmezési célból termesztett fajok növényvédőszer felhasználási protokolljától. Ezeket legalább egy hónapig tartsuk otthon vegyszeres kezelések nélkül, ennyi idő alatt a korábbi szermaradványok már nem lesznek megtalálhatók a növényekben. Főként a szirmokat fogyasszuk és távolítsuk el a virágok porzóját és bibe részét, mert ezek néha keserűek lehetnek vagy allergiás reakciót okozhatnak. Mennyiségben ne vigyük túlzásba az ehető virágok fogyasztását, főleg akkor ne, amikor először kóstolunk meg valamit, mert egyéni érzékenység mindig felmerülhet. Az ehető virágok nemcsak szemet gyönyörködtetőek, hanem új ízekkel és textúrákkal gazdagíthatják kulináris élményeinket.
Egy multifunkciós dísznövény: a dália virága és gumója is ehető!
A dália Közép-Amerika, és Mexikó hegyvidéki területeiről származik, ahol az őslakos aztékok nagyon is jól ismerték. Számukra nem csupán dísznövény volt, hanem élelmiszerként is fogyasztották és gyógyászati célokra is használták (vízhajtóként és epilepszia kezelésére). II. Fülöp spanyol király 1570-ben Mexikóba küldte orvosát és botanikusát, Francisco Hernández de Toledot, hogy tanulmányozza az ország természeti erőforrásait, beleértve a növényvilágot is. Hernández hét évet töltött Mexikóban, ez idő alatt részletesen dokumentálta a helyi növényeket, köztük a dáliát is. Az ő munkája volt az első tudományos dokumentáció a dáliáról a nyugati világ számára, ugyan rajzai csak jóval később, 1651-ben kerültek publikálásra.
A termesztésére tett kísérletek Európában eleinte csúfos kudarcba fulladtak. Érdekes módon Josephine, Napóleon császár felesége érte el vele a legnagyobb sikereket vele. „Kiskertjében” ő maga gondozta, szaporította, mígnem temérdek dáliatöve lett. Időközben Berlinben is sikerült felnevelni és szaporítani néhány dáliatövet. Ezt követően a virágok imádata megállíthatatlanul tört előre. A dália szaporítható magról, vagy a gyökérgumóinak a fagymentes helyen történő átteleltetés utáni szétosztásával is. Magjait kora tavasszal vessük el, gumószerű tárológyökereit nyár elején tehetjük földbe, 10-15 cm mélyre, napos helyre. Kedveli a jó vízelvezetésű, homokos talajokat. De azért jól tesszük, ha némi érett komposztot, vagy trágyát forgatunk a talajba ültetés előtt, hogy javítsuk a talaj tápanyagtartalmat és vízmegtartóképességét. Fajtától függően hagyjunk megfelelő távolságot a gumók között, a törpe fajták esetén 30-45 cm-t, a magasabbaknál 60-90 cm-t.
A kellemes ízű és állagú gumók képzéséhez rengeteg víz szükséges, tehát gyakran kell öntözni, viszont sekélyen, ne álljanak a vízben, mert akkor elrothadnak. Akár virágjáért tartjuk, akár a benne rejlő kulináris lehetőségek, esetleg mindkettő miatt, ősszel érdemes a lehető legtovább halogatni a felszedését és a gyenge fagyok ellen takarással védeni őket. Gumóit télen sötét, hűvös, szellős helyen tartsuk. Ha a felesleget szeretnénk elfogyasztani, akkor tegyük meg mielőbb, amíg még frissek a gumók. Főzés, sütés előtt érdemes meghámozni, mert a héja kellemetlen lehet. A dáliákat manapság elsősorban dísznövényként tartják a kertekben, parkokban, illetve vágott virágként is szívesen termesztik. A különböző méretű, formájú és színű fajták lehetővé teszik a változatos felhasználást. A nemesítők továbbra is -habár visszafogottabban, mint a dálialáz idején- újabb és alkalmazkodóbb fajták létrehozásán dolgoznak, szem előtt tartva a virágok szépségét és a betegségekkel szembeni ellenállóságot.
