Ezek a legfontosabb novemberi teendők a kertben: itt a 10 pontos feladatlista

Fokozatosan rövidülnek a nappalok, egyre hűvösebb az idő, kopaszodnak a fák, ez csak egyet jelenthet: beköszöntött a téli időszámítás. November a meteorológiai ősz utolsó hónapja, ám a kerttulajdonosoknak még most is akadhat bőven feladata. Hogy némileg megkönnyíthessük a dolgukat, egy csokorba gyűjtöttük, hogy mi az, amit még a kemény tél beállta előtt el kell végezni a kertben, hogy ne károkkal, hanem virágozva, színpompásan köszöntsön majd be a tavasz.

Ebben a hónapban örökzöldjeink előtérbe kerülnek, hiszen a fák elhullajtják sárgás-vörös lombjaikat teljesen, és felüdülést nyújt a szemnek a zöld szín a sok szürke mellett, még ha most nincs is különösebb tennivaló velük, elég, ha gyönyörködünk bennük. Kertápolási szempontból mozgalmas ez a hónap is, hiszen a mostani munkánkkal sok időt és energiát takarítunk meg tavaszra - írja a HelloVidék. Ha biztosra szeretnénk menni, akkor az alábbi feladatokat végezzük el: 

Jön az agrárium csúcseseménye, az Agrárszektor Konferencia!

December 9-10-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferenciát, amely ma a hazai agrárium csúcseseményének számít. A kétnapos rendezvény napirendre tűzi azokat a legaktuálisabb és legforróbb témákat, amelyek döntően befolyásolják az agrárgazdasági szereplők üzleti-gazdálkodási tevékenységének eredményességét. A konferencia egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről, emellett napirendre veszi a legfontosabb szabályozási változásokat is. A résztvevőknek lehetőségük nyílik networkingre és kapcsolatépítésre is, és az esemény színvonalát rangos szakmai díjátadó is emeli. Ne hagyja ki az év egyik legfontosabb agráreseményét, jöjjön el a Portfolio Agrárszektor Konferenciára december 9-10-én.

1. Egy utolsó szüret

Még mindig van mit szüretelni, betakarítani, hiszen ilyenkor jön el a birsalma, a naspolya és más gyümölcsök ideje, de idén egyes szőlőfajták is később értek be, és most kell leszüretelni a tőkéről, miután kicsit már a fagy is megcsípte. Ezeken kívül a kelbimbót, a kelkáposztát is mostanában szedjük fel, a sütőtökről nem is beszélve, ami akkor a legfinomabb, ha kicsit megcsípte a fagy.

2. Gyűjtsük össze a lehullott leveleket

A gyümölcsfák, -bokrok kártevőinek jó része a lehullott, fertőzött leveleken telel át, ezért is fontos, hogy összeszedjük a lehullott lombozatot, és eltakarítsuk, különösen fontos ezt megtenni a kerti tó vizéről és környékéről, ha van ilyenünk. Sok helyen adnak erre a célra az önkormányzatok szemeteszsákot is. A fagyérzékeny fajok tövéhez is odahúzhatjuk a lehullott lombot és gallyakat, hogy télen védje a fagytól. A lehullott levelek bár gyönyörűek, mégis fontos a cserjék ágai közül eltávolítani azokat, ugyanis elveszik tőlük a levegőt és a fényt, ezzel pedig negatív hatással vannak a fejlődésükre ebben az időszakban, amikor már kevesebb a napos órák száma. Pontosan emiatt az ilyen apróságnak tűnő dolgokra is érdemes odafigyelni a növények egészsége érdekében. Az alábbi cikkünkből pedig kiderül, hogy mennyi  mindenre használható a lehullott falevél - mondhatni, aranyat ér!

3. Nyírjunk füvet

Ősszel a gyepen hetekig otthagyott levelek elveszik a fényt, és könnyen száraz, barna foltok alakulhatnak ki, beindulhat a mohásodás. Utoljára novemberben érdemes füvet nyírni, de arra figyeljünk, hogy 4-5 cm-nél lehetőleg ne nyírjuk rövidebbre, mert a hosszabb fű jobban tudja hasznosítani a napfényt. A gyep így a gyomok és a moha támadásának is jobban ellenáll. Őszi gyeptrágya alkalmazása is javasolt. Az őszi trágyákra jellemző az alacsony nitrogéntartalom és a magas káliumtartalom. A megnövelt káliummennyiség megerősíti a füvet, és javítja ellenálló képességét a faggyal szemben. Ősszel ne használjunk hagyományos gyeptrágyákat, mivel ezek magas nitrogéntartalma miatt gyorsabban nő a fű, és így érzékenyebbé válik a faggyal szemben. 

4. Évelők, bokrok, cserjék és a sövény visszametszése

Ha a cserjék sárgulásnak indulnak, lehajlanak az ágaik, vagy öregedni kezdenek, akkor ideje visszavágni őket. A növény ugyanis ilyenkor visszaszívja nedveit a gyökereibe. Ha nem vágjuk vissza, elhalhat. A lombjukat vesztett ribiszke- és köszmétebokrok vagy a birsbokrok ritkítómetszését is ilyenkor érdemes megtenni. A sövényeket utoljára ősszel kell visszavágni, hogy megelőzzük a korhadást a nedvesség felgyülemlése esetén. A lehullott faleveleket is el kell távolítani a sövényről azért, hogy elegendő friss levegőhöz és napfényhez jusson télen is, különben korhadásnak indulhat. Ez az utolsó lehetőség arra, hogy elvégezzük a kertünkben levő bizonyos gyümölcsfák metszését. Ez viszont nem csupán ajánlott, hanem egyenesen kötelező, mert ezzel járulunk hozzá ahhoz, hogy óvjuk a fákat, és bőséges termésre is csak így számíthatunk jövőre. Amit mindenképpen el kell távolítani, azok a szemmel láthatóan beteg ágak, valamint az egymáshoz érő, egymást akadályozó részek. Nem szabad viszont túlzásokba esni, ugyanis hamarosan itt vannak a fagyok. Főleg a meggy, a cseresznye, a dió és a barackfák esetén szükséges elvégezni ezeket a műveleteket az ősz folyamán. A többi fánál jobb, ha tavaszra hagyjuk ezeket a tevékenységeket. A legjobb, ha minden egyes, kertben levő gyümölcsfa igényeinek utánaolvasunk, így a legideálisabb időszakokat választhatjuk ki az egyes tevékenységekhez.

5. Utolsó faültetések

Ültessük el a gyümölcsfákat és cserjéket még a komoly fagyok előtt, a meglévőket pedig ellenőrizzük, nem betegek-e. Valamint tehetünk a törzsükre a téli kis és nagy araszolóhernyók elpusztítására hernyóenyves öveket. Ültetés után ne öntözzük be őket, de kupacoljuk fel a talajt a tövüknél, hogy megvédjük a gyökeret a fagytól. Örökzöldeket viszont már ne ültessünk a fagyérzékenységük miatt!

6. Virághagymák, növények ültetése

Ősszel elültethetjük a hagymákat is, hogy tavasszal örömünket leljük ragyogó színű virágaikban. A tavasz hírnökeit a megfelelő helyre kell ültetni ahhoz, hogy jól fejlődjenek és virágozzanak. Tavasszal a legjobb a friss, nedves talaj, míg nyáron, az alvó időszakban a száraz és porózus talaj is megfelel. A hagymákat magasságuk két-háromszorosának megfelelő mélységbe kell ültetni. A tél beköszönte előtt ez az utolsó lehetőségünk arra, hogy némi színt csempésszünk a kertbe. A rózsák számára például az ősz az ideális ültetési idő, még az első talaj menti fagyok előtt.

7. Költöztessük be a szobanövényeket

A nyáron kint tartott cserepes növényeket vigyük be még a fagyok előtt, vagy tegyük őket védett helyre. A fűtött lakások száraz klímája nem kedvező az eredetileg trópusi, párás, félárnyékos, mérsékelten meleg környezetben élő szobanövényeknek, ezért sokat kell öntözgetni, permetezni és a fűtést szabályozni növényeink miatt, különben sárgulnak, foltosodnak, elhullajtják a leveleiket. Érdemes szobanövényeink számára a lakásban ablakszekrényt, klímaszekrényt építeni, ahol úgy szabályozhatjuk a hőmérsékletet és a páratartalmat, ahogy az a legkedvezőbb számukra.

8. Rend a lelke mindennek: tisztítsuk meg a kerti szerszámokat

Miután elvégeztük novemberi feladatainkat, nagyon fontos, hogy alaposan tisztítsuk meg és élesítsük ki a kerti szerszámokat. A hidegebb hónapokban valószínűleg nem lesz rájuk szükség, de akkor vehetjük elő tavasszal a régi állapotukban őket, ha ősszel megtettük ezt a lépést. Amikor ezzel készen vagyunk, tegyük egy száraz helyre őket, akár be is csomagolhatjuk papírba a metszőollót, sövényvágót, de a kapának, gereblyének sem fog ez ártani, hogy megvédjük a rozsdásodástól. Valamint érdemes összeszedni és elmosni minden olyan kaspót, cserepet, növénytároló ládát, ami éppen üres és a nyárról megmaradt. Ez azért fontos lépés, mert így megszabadulhatunk azoktól a kártevőktől, amelyek esetleg ezekben az edényekben vertek volna tanyát, vagy rejtették volna el petéiket, lárváikat. Nem utolsó sorban, sokkal kevesebb az esélye annak, hogy betegek lesznek a növényeink, ha jövő nyáron már ebbe ültetjük bele őket.

9. Téliesítsük a kerti tavat

Ha esetleg még nem tettük meg, akkor itt az ideje, mielőtt beköszönt az állandó, de legalábbis rendszeres fagy. Ügyeljünk arra, hogy tiszta és szennyeződésektől mentes legyen a víz a tóban. A belehullott faleveleket, ágakat ki kell belőle halászni, és a benne lévő növényekről, halakról is gondoskodni kell tartós fagy esetére! A szűrőrendszer téli üzemeltetése lehetséges, de nem javasolt. Amíg a víz mozgásban van, nehezen fagy meg, a mechanikai szűrés működik és a visszafolyási ponton a tó nem fagy be, így a lék is biztosított. Fagyok esetén egy váratlan pár órás áramszünet azonban kellemetlen meglepetést okozhat. Nem érdemes kockáztatni a szűrőnk megfagyását, egy jó szűrő ugyanis 20000 forinttól 100000 forintig terjedő áron vásárolható meg, a tó méretétől és egyéb kiegészítőktől függően, és akkor az UV-C lámpát még nem is számoltuk hozzá.

10. Ne feledkezzünk meg a madarakról és más állatokról!

Bár nem kifejezetten kerti munka, mégis az egyik legfontosabb pont. Érdemes ilyenkor gondolni az itthon telelő madarakra is, helyezzünk ki madáretetőket, és gondoskodjunk arról, hogy mindig fel legyenek töltve eleséggel, rakjunk ki mesterséges fészekodúkat. Tehetünk ki olajos magvakat (legjobb a napraforgó), szalonnabőrkét, faggyút, de ma már előre elkészített madáreleség is kapható, ez a legjobb, mert biztos, hogy olyasmit tartalmaz, amire a kismadárnak szüksége lesz télen. Ha nincs tó vagy valamilyen folyóvíz a közelben, valamint kerti tóval sem rendelkezünk, a madáritatót is mindig töltsük fel friss vízzel. Ebben az időszakban kertünkben rengeteg változás zajlik, minden növény készül a téli hideg hónapokra. Ahhoz, hogy udvarunk állatbarát legyen és biztonságot nyújtson az arra tévedő apróbb élőlényeknek, számos dolgot tehetünk.


 
 
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK