Súlyos kijelentetést tett Bige László: meglepő dolgokra derült fény

Súlyos kijelentetést tett Bige László: meglepő dolgokra derült fény

agrarszektor.hu
Bige László, a Nitrogénművek Zrt. vezérigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról, hogy szerinte a mostani kétszeresére emelkedhet a gabona ára, de jelenleg elképesztően magasak az árak a műtrágyapiacon is. A műtrágyakirály úgy látja a magyar termelők nem szerezték be időben a megfelelő mennyiségű műtrágyát, ezért most azt tanácsolja a termelőknek, hogy a lehető legtöbb műtrágyát használják fel, és vegyék meg az összes importot.

Extra Early Bird jegyek az Agrárszektor 2025 konferenciára!

Szerezze meg jegyét most még Extra Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén! A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.

Ahogy az Agrárszektor is megírta, a Nitrogénművek Zrt. néhány napja jelentett be, hogy átmenetileg leállítja az ammónia termelését. Bige László most elmondta, ennek az oka az, hogy a gyártáshoz szükséges földgáz ára nagyon volatilis, egy napon belül 100-250 euró között mozogtak az árak, és ezt, ők mint végfelhasználók nem tudják lekövetni - írja a Telex.

Nagyon óvatosak vagyunk, ellenséges környezetben élünk és dolgozunk. Ha olyan terméket gyártunk, amit nem fogunk tudni eladni, azt nem gyártjuk

 - mondta Bige László. Kiemelte, 60 ezer tonna műtrágyájuk volt raktárkészleten, amiről azt gondolták, hogy sokáig kitart, de egy hét alatt szinte a teljes mennyiséget eladták, és már csak néhány ezer tonna van, amit a hazai piacra tartogatnak. A Nitrogénművek többek között Németországba, Szerbiába, Romániába, Horvátországba és Ausztriába szállított ki pétisó típusú műtrágyát 870-890 eurós áron, ami minden korábbinál magasabb árszintet jelent. A vezérigazgató úgy látja, ezek a magas árak az élelmiszerárakban is meg fognak jelenni, így a boltokban is drasztikus drágulásra kell készülni. 

Bige László úgy gondolja, a magyar termelők nem szereztek be időben elég műtrágyát, miközben csak most jön majd a kukorica és a napraforgó vetése. Emiatt most körülbelül másfél millió hektárra kéne műtrágyát kijuttatni, de ennek a mennyiségnek csak egy része van meg a termelőknél. A műtrágyakirály most azt tanácsolja a termelőknek, hogy a lehető legtöbb műtrágyát használják fel, és vegyék meg az összes importot, mert ha még csak egy hónapig tart az orosz-ukrán háború, a mostani kétszeresére emelkedhet a gabona ára, hiszen az ukrán területeken nem biztos, hogy vetnek majd gabonát.

Ha a gáz ára nem fog tartósan 100 euró alá menni - ez a mindenkori ár négyszerese -, beláthatatlan következmények lesznek. Az Európai Unió Oroszországgal szemben hozott szankciói viszont ezt nem teszik lehetővé. Gyakorlatilag nincs honnan vásárolni földgázt, marad az orosz forrás, de ők is kevesebbet fognak szállítani. Nem fogjuk tudni feltölteni a gáztározókat, így a nyári műtrágya ára is nagyon magasan lesz.

Címlapkép forrása: MTI Fotó: Balázs Attila

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?