2020. október 21. szerda Orsolya

Hírek - Növény

Bekeményített a hatóság: tavaly óta fokozottabban védik a hazai burgonyatermesztést

Szigorodtak a Ralstonia solanacearum növénykórokozó baktérium felszámolására tett intézkedések a vető- és áruburgonyában, írta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
 
 

A Nébih már több közleményben is beszámolt arról, hogy a burgonya baktériumos hervadását és barna gumórothadását okozó Ralstonia solanacearum uniós zárlati baktérium 2019-ben – az előző évekhez képest – jóval több helyszínen fordult elő hazánkban. A megnövekedett növényegészségügyi kockázat miatt 2020-ban az eddigieknél országosan 30%-kal több hatósági ellenőrzés - termőhelyi szemle, mintavétel és laboratóriumi vizsgálat - elvégzését rendelte el a hivatal, olvasható a Nébih honlapján. A növényvédelmi felügyelők az intenzív ellenőrzési program részeként a hazai termesztés mellett az Európai Unió többi tagállamából származó vetőburgonyatételek mintavételét is növelik. A vetőként árult vagy reklámozott (vető méretű, apró), de a többlépcsős hatósági vizsgálatoknak nem alávetett burgonya ellenőrzésére is sor került a tavaszi időszakban.

A szigorúbb és gyakoribb ellenőrzések célja, hogy még hatékonyabban szolgálják a kórokozó felszámolását és terjedésének megakadályozását a hazai burgonyatermesztés hosszú távú védelme érdekében. 2019-ben 20 termelőnél 34 burgonyamintából mutatták ki a kórokozót. A szigorúbb idei ellenőrzési programban már 11 áruburgonya-minta fertőzöttségét szűrte ki a Nébih laboratóriumi vizsgálata. Az érintett kormányhivatal már a fertőzés gyanújának felmerülésekor intézkedéseket tett a kórokozó lehetséges terjedésének megakadályozása érdekében, vagyis – az előírásoknak megfelelően – forgalomba hozatali és felhasználási korlátozást rendelt el a területen termelt burgonyára, valamint megtiltotta a burgonyaállomány betakarítását és szállítását.

A hatóság vizsgálatot végzett a fertőzés eredetének kiderítése céljából is, melynek során kiemelt hangsúlyt kapott a felhasznált vetőgumó származásának visszakövetése. A fertőzés tényét megerősítő vizsgálatot követően pedig a fertőzött termőhelyekre, a fertőzöttével közös eredetű vetőgumó vagy a közös művelés, tárolás, öntözés révén feltételezetten, valamint a károsító valószínű terjedése alapján feltételezhetően fertőzött területekre, az együtt használt termesztőberendezésekre és eszközökre az érintett megyei kormányhivatalok a vonatkozó jogszabály szerint hozzák meg a zárlati intézkedéseket.

A fokozott vizsgálatok további eredményeként 2020. április 30-ig országos szinten 262 magyarországi és uniós tagállamokból származó vetőgumótétel ellenőrzése történt meg. A laboratóriumban vizsgált 262 burgonyamintából 1 lett pozitív. A hatóság lebonyolította továbbá 31 helyi piac, 32 forgalmazóhely és 112 termelő ellenőrzését is. A koronavírus járvány miatt csökkent piaci forgalmazásban végzett helyszíni ellenőrzések egyike sem tárt fel szabálytalanságot.

Az interneten hirdetett vetőgumó-forgalmazás/-eladás szabályosságát összesen 17 esetben vizsgálták a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei, ebből 3 esetben derítettek fényt szabálytalanságra. Bírság kiszabása csak egy esetben bizonyult indokoltnak. A többi hirdetőportál hatósági felhívásra eltávolította a jogszabályellenes hirdetéseket.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020

    Most még a legkedvezményesebb áron

    Öngondoskodás 2020

    Befektetés, vagyon, megtakarítás

    Portfolio Private Health Forum 2020

    Koronavírus és a magánegészségügy

    Budapest Economic Forum 2020

    A magyar gazdasági csúcstalálkozó

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu