Zárul a fontos kutatás: négy éven át vizsgálták a Pannon régió növényeit

Zárul a fontos kutatás: négy éven át vizsgálták a Pannon régió növényeit

MTI
Decemberben zárul a Pannon régió növényeinek genetikai hasznosítását célzó, a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. konzorciumi vezetésével 2017 augusztusában indult, 1,9 milliárd forintos összköltségű program.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A kutatási együttműködés résztvevője a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. mellett a Debreceni Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Gabonakutató Nonprofit Kft. és a Soproni Egyetem - idézte fel az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a konzorcium. A program a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivataltól több mint 1,6 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kapott - írták.

A beszámoló szerint az agrárökonómiai, zöldfelület-gazdálkodási kutatás érintette a hatóanyagáért termesztett növények vizsgálatát, a növényvédelemben az új informatikai módszerek kidolgozását, illetve a szennyezett talajok kezelésének mikéntjét fitoremediációs és környezetkémiai vizsgálatok segítségével. A programban négy év alatt mintegy 160 kutató, szakértő és segítő személyzet, 22 kutatási téma mentén fejtette ki tevékenységét. A kutatásba bevont növények, az új technológiák és módszerek mindegyike a Pannon régió növényei genetikai állományának megőrzését és fenntartását hivatottak szolgálni - olvasható a közleményben.

A programnak köszönhetően Törökszentmiklóson modern eszközökkel felszerelt laborépület, klímaház és törzsültetvény jött létre, továbbá kutatási célú öntözőhálózatot alakítottak ki Szarvason, Püspökladányban pedig a fás szárú kísérletekhez kapcsolódó infrastruktúra újult meg. A kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó eszközöket szereztek be Törökszentmiklóson, a Debreceni Egyetemen, a Gabonakutató Kft.-nél, a Soproni Egyetemhez kapcsolódóan és Szarvason - részletezte az írásos összegzés. A közlemény a projekt másik fontos céljának nevezte a magyar növények genetikai forrásainak piacosítását, elsősorban olyan területeken, amelyeknek a klímája hasonló a Pannon régió klímájához, ilyen célterület például a FÁK országok közép-ázsiai része, amely mintegy 3,5 millió négyzetkilométert jelent.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?